Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

Multikulti tojásdobálókat rasszistázott le az olasz baloldalt, amint afrikait vettek célba

Kép
Legújabban veszélyes rasszizmus dúl Olaszországban Salvini miatt a baloldal szerint, rendszeres tojásdobálók fehér nők után egy színes bőrű lányt is célba vettek. A tegnap az egész olasz sajtó a nigériai származású, de Olaszországban született diszkoszvető bajnoknőjük elleni tegnap éjjeli tojástámadás miatt volt hangos. A 22 éves  Daisy Osakue éjfél után nem sokkal ment hazafelé a Torinóhoz közeli Moncalieri városa utcai afrikai prostituáltakról ismert negyedében, amikor egy mellette elhaladó autóból megdobták egy tojással. A  képen: Moncalieri városa A fiatal lány szemébe belement a tojáshéj egy darabja a szaruhártyáját is megsértve, de végül szerencsére csak könnyebben sérült meg. Daisy először attól tartott, hogy savval öntötték le, mivel prostituáltnak gondolták. A mai napon ennek ellenére mégis rasszista támadásról beszélt. Habár a rendőrség még nem ismeri az elkövetőket, és a lány sem, és a negyedben már korábban is jeleztek hasonló eseteket. Néhány napja egy étterem e

Késelős migránstól pisztollyal kellett megvédenie magát a milánói pályaudvarnál

Kép
“Allah boom, boom”, mondta a késsel fenyegetőző migráns az olasz férfinek, amikor az szóvá tette neki, hogy miért molesztálta és tapizta az élettársát és a lányát. A jobboldali Liga egyik tagja, Massimiliano Codoro július 23-án hétfőn a milánói központi pályaudvarra ment el élettárásért és 12 éves lányáért. A párját sokkos állapotban a kislányát pedig könnyek között találta, amikor odaért. Egy bevándorló zaklatta őket, a nőnek még a melleit is megfogdosta, és a többi járókelő szabadította ki őket a molesztáló férfi karmaiból. A képen: a milánói központi pályaudvar előtti téren tanyázó migránsok A 51 éves milánói vállalkozó, amikor megtudta mi történt, odament a szeretteit molesztáló migránshoz. A bevándorló azonban  csak kinevette őt, és egy kést előrántva azt mutatta neki, hogy elvágja a torkát. Az olasz férfi pedig, hogy megvédje magát a támadástól elővette a pisztolyát, mire a  bevándorló menekülőre fogta. Ekkor Codoro visszatette a tokjába az engedéllyel viselt fegyverét

Pakisztáni migráns terrorizált egy olasz lányt az utcán Genovában

Kép
Tegnap éjfél után egy pakisztáni férfi törött üveggel a kezében fenyegetett meg egy genovai lányt a házuk előtt, Mattarella olasz államfő pedig a befogadást és a multikultit éltette Bakuban előtte nem sokkal. A 23 éves olasz lány a barátaival töltötte az estét Genova belvárosában, és éppen hazafelé tartott, amikor a házukhoz érve egy pakisztáni migráns elkezdett hozzá számára érthetetlen nyelven beszélni. Majd a 45 éves dél-ázsiai férfi váratlanul kihalászott az egyik közeli kukából egy italos üveget, a földön összetörte, és azzal kezdett el hadonászni a lány arca előtt. A pakisztáni férfi kereket oldott, amikor a kétségbeesett lány kiabálására visszatértek a barátai a segítségére sietve. A képen: Genova belvárosa a Dinegro metróállomással A rendőrség végül a bejelentésük nyomán a Dinegro metróállomás közelében ácsingózva találta meg a védtelen lányra támadó bevándorlót. Ő azonban nem akarta magát igazolni, így bevitték a rendőrségre. Az azonosítása során kiderült róla, hogy

Játszóterén árulták a drogot a migránsok a toszkán városban nappal is

Kép
Egy harminc éves marokkói férfit tartóztattak le az olasz katonai rendőrök tegnap Fucecchio-ban drogdílerkedés miatt, a társait még keresik. A bevándorlók a 23 ezer fős olasz város Galleno negyede érzékeny területein, az ovinál, a játszótéren és a templomnál, árusították a kábítószert az utcákon és a parkban fényes nappal is. Már nagyon régóta jelezték a hatóságoknak a városrész lakói a migráns drogdílereket, és most végül ez egyiket el is kapták. Ketten azonban kereket oldottak. A drogdílerek többnyire előzetesen telefonon beszélték meg a találkozókat a környékről érkező vevőikkel. A képen: a toszkán város Fucecchio Galleno negyede A migránsok hosszú időn keresztül még a városnegyed játszóterén játszadozó gyerekek előtt is zavartalanul végezték a bűnöző tevékenységüket. A rácsok közé került Nordine Aboulouafa marokkói állampolgár, de olasz lakos. Háza kertjében 95 gramm hasist és kokaint találtak a Batman osztag nyomozói drogkereső kutya segítségével a föld alá elrejtve.

Letartóztatták a Vos Thalassa hajót eltérítő migránsokat

Kép
Napok óta tartó hercehurca után végül tegnap Trapani ügyészsége őrizetbe vett két illegális bevándorlót a holland vontatóhajó olasz legénysége megfenyegetése miatt. Július 8-án vasárnap este a Vos Thalassa 67 migránst vett fel a fedélzetére egy bajba került fából készült csónakról a líbiai SAR, azaz mentési zónában. Mivel ezen a tengeri szakaszon a líbiai parti őrség az illetékes, így hozzájuk fordultak, hogy mi legyen a vízből kimentett bevándorlókkal. Azt az utasítást kapták tőlük, hogy adják át őket az egyik hajójuknak. Az illegális bevándorlók közül néhányan azonban amikor észrevették, hogy Líbiai felé mennek, életveszélyesen megfenyegették a Vos Thalassa tisztjeit. Ekkor ők az olasz parti őrséghez fordultak segítségért, akik átvették a migránsokat a vontatóhajóról a legénysége védelme érdekében a Diciotti hajójukra, és elindultak velük Olaszország felé. Amikor azonban Matteo Salvini belügyminiszter értesült az eseményekről, közölte, hogy nem engedi be a migránsokat egyetlen

A "menekülthajónak" nem felelt meg Málta, csakis Olaszország jó nekik

Kép
A legújabb migránshajó parancsnoka tudatta tegnap Máltával, hogy ők mindenképpen Olaszországba akarnak menni, és már a Frontex és az olasz pénzügyőrség hajóin vannak a bevándorlók. Szegény háborúk, üldöztetés és ínség elől menekülőknek már az első biztonságos európai kikötő sem felel meg. Immár ők döntenek arról, hogy hol szállnak partra és az olasz parti őrség és a Frontex meg készségesen nekik engedelmeskedik. Tegnap 4 óra 25 perckor érkezett jelzés az római mentési koordinációs központhoz, hogy egy 20 m hosszú 450 migránst szállító kétszintes halászhajó jelent meg a máltai SAR, azaz mentési zónában. A migránshajó parancsnoksága már ekkor Rómához fordult, és tudatta, hogy néhány kiskorú veszélyben van a hajón. Az olasz mentési központ értesítette Máltát, de a máltai parti őrség egy tapodtat sem mozdult megsegítésükre. Miután később az olasz külügyminisztérium is közleményben hívta fel a máltai kormányt a mentési kötelezettsége teljesítésére, mégis felvették a máltaiak a kapc

Az olasz köztársasági elnök a hajóeltérítő migránsok pártján

Kép
Sergio Mattarella tegnap este gyakorlatilag utasította Conte miniszterelnököt hogy biztosítsa egy holland hajó legénységét néhány napja megfenyegető bevándorlók partraszállását Trapaniban. Július 8-án vasárnap az esti órákban a Vos Thalassa olasz zászló alatt futó, de holland kereskedelmi hajó 67 migránst vett fel egy csónakról a líbiai partok közelében, majd elindult velük Líbia felé, hogy átadja őket a líbiai parti őrségnek. Amikor azonban a bevándorlók észrevették, hogy nem Olaszország felé megy velük a hajó, fellázadtak. Ekkor a Vos Thalassa kapitánya az olasz parti őrségtől kért segítséget, akik rövid idő alatt át is vették a migránsokat a Diciotti nevű hajójukra. Matteo Salvini olasz belügyminiszter azonban napokon át nem engedte partraszállni a migránsokat Olaszországban, azt követelve, hogy a hajó eltérítőit még a hajón tartóztassák le. Az Il Giornale olasz lap értesülései szerint két e-mailt is küldütt a Vos Thalassa kapitánya az olasz parti őrségnek a hajón kialakul

Az 5 csillagos olasz hadügyminiszter a nyitott Földközi-tenger pártján

Kép
Nyitott Földközi-tengert, értsd a migránsoknak nyitott EU-s kikötőket akar Elizabetta Trenta, és a gazdasági bevándorlók befogadását is. Szerinte béke Nobel-díjat kellene adni az olasz haditengerészetnek, amiért az elmúlt években 600 ezer migráns beszállításában segítettek az embercsepészeknek Líbiából. Az olasz hadügyminiszter bár nagyon diplomatikusan, de a földközi-tengeri NGO-k és migráció mellett állt ki az Avvenire katolikus lapnak adott tegnapi interjújában. A hadügyminiszter asszony a lapinterjúban elmondta, hogy a “befogadás szó szép, míg a visszaküldés szó csúnya”. Végig a szavaival, habár “virágnyelven”, de mégis Matteo Salvini belügyminiszter migrációs irányvonalával ellentétes álláspontot fogalmazott meg. A kikötők lezárása ellen pl. így szólt maga a kikötő szót gondosan elkerülve: “ A Földközi-tenger mindig is egy nyitott tenger volt, és továbbra is az marad. A nyitottság a biztonság. Az út a szabályozás és nem a lezárás. A befogadás szó szép, míg a visszaküldés s

Vadnyugati állapotok uralkodnak a migránsdogdílerek miatt Torino egyes negyedeiben

Kép
Fényes nappal tömegesen árulják a drogot a migránsok és rendszeresek az utcai harcok Torino egyes részein, de a város főügyésze szerint a bevándorlókat érő rasszizmus a legfőbb gond. Július 8-án vasárnap reggel 8 órakor a torinói Barriera di Milano negyed egy olasz lakója légpisztollyal fenyegetett meg az utcán egy afrikai drogdílert. Az esetről a városrész egy másik lakója felvételt is készített, és az hamar sokakhoz eljutott a közösségi médiában. Ki is hívták a rendőrséget, akik elkobozták a fegyvert, és eljárást indítottak az olasz férfi ellen. A migránsdrogdílerekkel gyakran semmit nem tesznek a “haladó” olasz bírók a “haladó” olasz törvények alapján, talán éppen ezért is annak híre sincs, hogy a drogdílerrel mi történt. A képen: olasz férfi légpisztollyal afrikai drogdíler ellen Torinóban Még mindig ugyanebben a negyedben hétfőn este 8 órakor szenegáli drogárusok támadtak csoportosan olasz rendőrökre, akik egy 19 éves társukat akarták letartóztatni. A rendfenntartóknak er

Hónapokig verte a lányát egy indiai migráns Pármában az olasz vőlegénye miatt

Kép
Ferenc pápa szerint a terrorizmusra a megoldás a családok keveredése Európában. De akarnak-e egyáltalán maguk a migránsok keveredni a helyiekkel? Tegnapelőtt szombaton újabb 106 migráns érkezett Olaszországba, Messina kikötőjébe. Ezúttal nem NGO-s hajókon, hanem az EU Eunavfor Med katonai missziója keretében a Földközi-tengeren járőröző Samuel Beckett hajón. A migránsok a líbiaia Garabulliból indultak el , és 16 órai tengeren hánykolódás után talált rájuk Málta mentési övezetében az ír hadihajó 4 napja éjjel. 93 férfi, 11 kiskorú és 2 nő (közülük az egyik terhes) érkezett meg újból papírok nélkül Európába, anélkül, hogy bárki bármit is tudna róluk. Jelenleg már valamelyik olasz nyitott befogadó központban vannak, ahova minden komolyabb ellenőrzés nélkül jutottak el egy EU-s hadihajó segítségével. Akár az összes férfi is lehet köztük terrorista. De ez senkit nem érdeke az EU vezető elitje köreiben, akik valójában ezt az egész migráns beszállítási rendszert kifundálták. De miért is

Piros pólóban és rolexben küzdenek a migránsokért az olasz "haladók"

Kép
Hamar politikai bohózatba fulladt az olasz baloldaliak piros pólós mozgalma a jelenlegi olasz kormány migrációs politikája ellen, miután egyik fő képviselője rolex órával a karján propagálta azt a közösségi oldalán a tengerparti üdülőhelyi villája teraszáról. A múlt héten vasárnap hirdette meg Don Ciotti katolikus atya az általa vezetett civil szervezetek maffiaellenes szövetsége, a Libera Contro le Maffie, közösségi oldalán július 7-re a piros pólós migrációt segítő mozgalmát. Ezzel a megmozdulással elsősorban a migránsok halálát akarják megakadályozni a Földközi-tengeren, amiért azért szerintük is az olasz kormány felelős legújabban az olasz kikötők lezárásával az NGO-s hajók előtt. A kezdeményezésnek először nem volt nagy visszhangja, azonban azt több baloldali politikus és értelmiség is felkarolta, így az elmúlt napok egyik fő politikai témája lett Itáliában. A képen: Gad Lerner twitter bejegyzése A piros pólós migránssegítő mozgalom azonban nagyon hamar politikai kabaré

Így süllyednek el a migránshajók még a líbiai vizeken

Kép
Egy óra után már fel is mondta szolgálatot a migránsokkal teli zsúfolt gumicsónak a parttól néhány mérföldre, és ezt nevezik manapság hajótörésnek. Ez pedig rendszeresen így történik. Az Ansa olasz hírügynökség adott hírt tegnap egy újabb szerencsétlenül járt migránscsónakról a líbiai tengerészet facebook oldala bejegyzése alapján. Július 3-án reggel a líbiai parti őrség Gasr Garabulli városától 8 mérföldre északra végzett egy mentést. Reggel 7 órakor tudtak odaérni oda egy már néhány órája süllyedő migránsokkal teli gumicsónakhoz. A képen: egy migránsokkal teli csónak a Földközi-tengeren 125 minden bizonnyal Európába igyekvő bevándorlót mentettek ki a tengerből. 6 gyerek és 28 nő is volt köztük. 6 ember életét azonban nem tudták megmenteni. A migránsok elmondása szerint éjjel 2 órakor indították el őket az embercsempészek a líbiai partról a gumicsónakon, de az 3 órakor már süllyedni is kezdett. És a migrációpártiak őket nevezik aztán hajótörötteknek... Intenzív kommuni

Jézus jön a migránshajókon olasz érsek szerint

Kép
Tovább folytatja a migrációs propagandát az olasz katolikus egyház, Agrigento érsekének minden migráns Jézus. Az olaszok azonban egyre többször szembesülnek a migránsok nem éppen jézusi viselkedésével. Így az 59 %-uk egyetért a kikötőik lezárásával az NGO-s hajók előtt minden migrációpárti prédikáció ellenére. Francesco Montenegro érsek tegnap Agrigento városa védőszentje ünnepe alkalmából igyekezett felrázni hívei lelkiismeretét minden bizonnyal az elmúlt napok tragikus eseményei miatt, amely során 170 migráns vesztette újból életét a líbiai vizeken az embercsempészek kegyetlen módszere miatt. De az érsek szerint ezért a hívei is felelősek, így jó kis fejmosást tartott nekik, hogy a bevándorlók ugyanolyanok, mint ők, és ugyanolyan bánásmódra is van joguk. Sőt aki nem fogadja, be őket, az egyenesen Istenben sem hisz. A képen: íme a migránsok, akik valójában Jézusok Agrigento érseke szerint "A migránsok, szegények, a hitünk hőmérői. Nem befogadni őket, a  szívünket bezárva

Így hazudik az Open Arms: 10 órakor nem menthették ki a hajnalban tengerbe veszett migránsokat

Kép
Az Proactiva Open Arms vezetője és támogatói összevissza beszélnek a mentési műveletekről, csakhogy a kikötőiket előttük lezáró olasz kormányt vádolhassák a migránsok haláláért. De ezzel is csak azt bizonyították, hogy nekik nem a bevándorlók életének a megmentése fontos, hanem csakis az, hogy Európába hozzák őket. Tegnapelőtt újabb 100 ember életébe került a líbiai partoknál folyó embercsempészet. Még hajnal előtt indult útnak egy migránsokkal teli fahajó a Tripolitól keletre fekvő Garabulliból. Azonban egy jemeni túlélő szerint túl öreg volt a hajó, így az 120 utasával felborult már hajnali 4 óra tájban. A hajó még a líbiai vizeken a parttól hat kilométerre mondta fel a szolgálatot. Más túlélők szerint robbanás is történt, és a fel is gyulladt a hajó. A képen: egy 2016-ban a líbiai vizeken felborult migránshajó A hajótörésről a líbiai ENSZ is beszámolt. A líbiai parti őrség már csak 16 ember életét tudta megmenteni. Egy másik túlélő szerint két órán át várt a mentésre egy ha