Bejegyzések

5 Csillag Mozgalom címkéjű bejegyzések megjelenítése

Migrációpárti NGO-kal parolázott az olasz képviselőház 5 csillagos elnöke

Kép
Az 5 Csillag Mozgalom továbbra is össze-vissza beszél és cselekszik a migráció kapcsán, egyszerre ellenzik és támogatják azt. A napokban Roberto Fico, az olasz parlament képviselőházának 5 csillagos elnöke találkozott az Orvosok Határok Nélkül és az Amnesty International vezetőivel hivatalos minőségben a támogatásáról biztosítva őket. Míg az új belügyminiszter támadta őket, hogy egy részüknek csupán biznisz a segítés, addig az öt csillagos Fico az egekig magasztalta szolidaritásukat. Ma újból 232 migránst volt kénytelen Olaszország beengedni, akik a Sea Watch NGO-s hajóval érkeztek, miután Málta megtagadta a kikötései engedélyt számukra.Habár Matteo Salvini, az új belügyminiszter próbálta megakadályozni, hogy hozzájuk vigyék az újabb “hívatlan vendégeket”, de 80 órás bolyongás után kénytelenek voltak az olaszok végül is engedélyt adni a hajónak a kikötésre, mivel valóban életveszélybe kerültek az utasai egy hirtelen támadt tengeri vihar miatt. Habár az öt csillagos házelnök azt biz

Kvótapárti az 5 Csillag Mozgalom-Liga kormányprogramja

Kép
Elkészült a “bevándorlásellenes” 5 Csillag Mozgalom és a Liga kormányszerződése, amely migrációról szóló 13. fejezete egyértelműen a migránsok EU tagországokon belüli kötelező és automatikus áthelyezése mellett foglal állást. A külső határok védelme pedig szinte egyáltalán nem is szerepel benne, csupán a migrációs “nyomás csökkentését” említik azokon. Tegnap véglegesítették a Magyarországon migrációellenesként elhíresült 5 Csillag Mozgalom és a Liga kormányprogramját. Azt ma már az öt csillagosok szavazásra is bocsátották az egyáltalán nem biztonságos Rousseau nevű internetes oldalukon a tagjaik számára, amelyet valójában az egyszemélyes Casaleggio és Szövetségesei Kft. működtet. Így most már teljesen hivatalos, hogy a kormányprogramjuk annyira nagyon “bevándorlásellenes”, hogy kvótapárti, és csupán a migrációs nyomást szándékozik csökkenteni a külső határokon. A képen: az 5 Csillag Mozgalom vezetője, Di Maio, amint bejelenti a szavazást “Én benne vagyok a szerződésben” jelmon

A Liga választói jó része ellenzi az öt csillagosokkal a közös kormányzást

Kép
A napokban a jobboldali Liga vezetői a valójában igen rejtélyes és meghatározhatatlan politikai identitású 5 Csillag Mozgalommal tárgyal közös olaszországi kormányalakításról. Az öt csillagosok pártja valamiféle mélyreható paradigmaváltást akar, de az általuk vezetett nagy városok Róma és Torino nem túl sok jót mutatnak fel. Így joggal igen megosztottak a Liga választói a párt ezen lépését illetően, aminek Matteo Salvini facebook oldalán is hangot adtak. A különbözői választói hozzászólások a Liga és az 5 Csillag Mozgalom új keletű politikai szövetkezéséhez Salvini közösségi oldalán igazából jól tükrözik a közös kormányzás melletti érveket és ellenérveket. A kommentek íróinak kb. 30-40 % ellenzi azt, míg 60-70 százalék mellette áll. Íme egy válogatás belőlük: “Jobb inkább visszatérni az urnákhoz. Láttátok, hogy mire is képesek az 5 csillagosok, hamisak és képmutatók. Ha a Liga a végét akarja, nyisson csak az öt csillagosok felé, de meg fogjátok bánni.” Annyiban valóban igaza va

Lesz-e Olaszországban "Alapjövedelem Minisztérium"?

Kép
Az 5 Csillag Mozgalom vezetője, Di Maio, nem adja fel, és mindenáron feltétel nélküli alapjövedelmet akar bevezetni az országában. Ez lett a legfőbb témája a 31 éves politikusnak és pártjának. A miniszterelnökségről már lemondott a fiatalember, de mindenképpen miniszter akar lenni az új kormányban, hogy ezt a tervet megvalósítsa. A csúfosan megbukott baloldali nyitás után most újból a jobboldali Ligával próbálkozik, de továbbra is Berlusconi és pártja nélkül, holott ezt a felállást már többször is visszautasította Salvini pártja. A mai napra újabb kormányalakítási konzultációra hívta össze a fő pártokat Sergio Mattarella, olasz köztársasági elnök. A találkozó előtti napokban ismét feléledtek a megbeszélések a jobboldali Liga és az 5 csillagosok között. Az olasz állami tévé egyes csatornája (Tg1) “Porta a Porta” politikai beszélgetős műsorában Di Maio néhány nappal ezelőtt felfedte, hogy Matteo Salvini a Liga vezetője azt kérte tőle, hogy mondjon le arról, hogy miniszterelnök legye

A "bevándorlásellenes" 5 csillagosoknak Orbán Viktor Európa szégyene

Kép
Széles körben elterjedt még a jobboldali magyar sajtóban is az, hogy az olasz 5 Csillag Mozgalom bevándorlásellenes. Régebben ez még talán valóban az is volt, de újabban már egyáltalán nem az. Sőt a magyar választások kapcsán a hivatalos blogjukban az Európai Parlament öt csillagos alelnöke egyenesen  “szégyenteljes szögesdrótról” beszél a magyar határvédelem kapcsán, és plurális és nyitott Európa szükségességéről. Nap mint nap olvasni a magyar jobboldali sajtóban azt, hogy a humorista Beppe Grillo által alapított olasz párt ellenzi a bevándorlást. Ez még valamikor igaz is lehetett, de már 2015-ben is összetűzésbe került velük Matteo Salvini Liga (akkor még Északi Liga) vezetője, mivel azt rótták fel neki az öt csillagosok, hogy az EP-ben a 40 ezer fős kötelező áttelepítési kvóta ellen szavaztak a ligások. Salvini azzal verte vissza a támadásuk, hogy semmi értelme annak, ha közben meg százezrek érkeznek Európába. Valamint már akkor azt vetette a szemükre, hogy csak szóban bevándorlá

Marokkói migráns szíjjal verte az utcán a járókelőket Treviglioban

Kép
Olaszországban egyre jobban megjelenik a dzsihád erőszakos formája. A napokban az észak-olaszországi Treviglioban egy huszonnyolc éves marokkói migráns szíjjal vert meg néhány járókelőt a vasúti pályaudvar környékén. Az őt elfogó rendőrségnek pedig azt állította, hogy ő az Iszlám Állam embere. Mindeközben az éppen most a baloldali Demokrata Párttal közös kormányzásra készülő 5 Csillag Mozgalom fő gondja az alapjövedelem bevezetése, és politikusai egy szót sem ejtenek az illegális bevándorlásról és biztonsági helyzetről. Napról napra hihetetlenebb események történnek meg a tömeges migráció előtt még tejesen nyugodt és biztonságos kisebb olasz városokban is. Április 24-én a Bergamo körzetében található kb. 30 ezer fős Treviglio városában támadt rá szíjjal a kezében a marokkói férfi az utcán először egy lányra, majd kiskorúak egy csoportjára. A támadó be volt drogozva, így a rendőrségnek mentőautót is kellett hívnia, hogy le tudják őt állítani. A mentősök segítettek abban, hogy lenyugo

Az 5 csillagos kiabálós Fico "bűnözőkkel" készül kormányt alakítani

Kép
Az olasz politika az utóbbi években már hihetetlen mélységeket élt meg, és azt lehetett hinni, hogy nincs még lejjebb, de sajnos van. Tegnap az olasz köztársasági elnök az 5 csillagos Roberto Ficonak adott mandátumot arra, hogy győzze meg a Renzi-féle baloldali pártot arról, hogy lépjenek velük kormányra. Fico ennek nagyon örült, holott az elmúlt hónapokban még kiabálva nevezte őket az olasz parlamentben “bűnözőknek”, és az “ország első számú veszélyének.” Remény azért még van. Molise-ben a vasárnapi helyi regionális választásokon 50 nap alatt 13 %-ot vesztett a támogatottságából a kalandor 5 Csillag Mozgalom, és a jobbközép nyert. Az március 4-ei olasz parlamenti választások után patthelyzet alakult ki az olasz politikában. A jobboldali koalíció nem 37 %-ot ért el, az 5 Csillag Mozgalom 33 %-ot, a korábban kormányzó baloldali Demokrata Párt vezette balközép szövetség 23%-ot, és az ultrabalos Liberi és Uguali (Szabadok és Egyenlőek) pedig 3 %-os eredményt. Már a fenti adatok is az

Az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai kalandorsága

Kép
Teljes a káosz az olasz politikában, amely nagyrészt az 5 Csillag Mozgalomnak tudható be. Egy teljesen kiszámíthatatlan és amorf politikai formációról van szó ugyanis, amely vezetői abszolút gátlástalan módon mondanak egy dolgot az egyik nap, a másik nap pedig teljesen annak az ellenkezőjét. A háttérben azonban az látszik felsejleni, hogy valóban a rendszer- és elitellenes erőket csatornázták be a mozgalomba, hogy így vegyék el a cselekvőképességüket. A héten az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai pálfordulására derült fény. Korábban már véleményt változtattak a vezetői az euró és bevándorlás kapcsán, most pedig a külpolitikai irányultságuk vett 180 fokos fordulatot. A képen: az 5 Csillag Mozgalom logója Tavaly április 17-én szavaztatták meg a tagjaikat a mozgalom külpolitikai programjáról a Rousseau elnevezésű internetes oldalukon. Ebben antiatlantista álláspontot fogalmaztak meg arról beszélve, hogy teljesen újra kell gondolni a NATO-t, az USA olaszországi katonai bázisai

Az 5 csillagos Raggi Soros és az abortusz pártján

Kép
Sokan rendszer- és bevándorlásellenes pártként ujjonganak az olasz 5 Csillag Mozgalomért, a valóság azonban egészen mást mutat róluk. A mozgalom római polgármestere szovjet diktatúrát idéző módszerrel távolíttatta el április elején a ProVita civil szervezet abortuszellenes óriásplakátját egy ház faláról. A ProVita egy közleményében úgy kommentálta az esetet, hogy azzal a “halál kultúrája” bevezette a “halál diktatúráját”. A ProVita olasz társadalmi szervezet 2012-ben jött létre. Missziója az Élet értékeinek az előmozdítása és a hagyományos családi modell védelme. Alapprogramjukhoz hűen április 3-án egy hatalmas abortuszellenes plakátot tettek Rómában a VII. Gergely pápa nevét viselő főút egyik tűzfalára. Ez azonban nem tetszett a feminista szervezeteknek és az önkormányzat baloldali képviselőinek, és arra kérték a város öt csillagos polgármesterét, Virginia Raggit, hogy azt távolíttassa el. Így az öt csillagos politikus azt nagyon rövid időn belül jogellenesen levetette a falról a

Új városokat vizionál az öt csillagosok guruja

Kép
Az olasz Öt Csillag Mozgalom egy igen rejtélyes politikai formáció. Általában csak egyszerűen populistának, rendszer- és elitellenesnek szokták őket leírni. De jobban megvizsgálva őket kiderül, hogy valójában annak a globalista elitnek valamiféle populista megnyilvánulása ez a párt, akik saját maguk akarják valójában alapjaiban megváltoztatni a rendszert. Beppe Grillo humorista, az 5 csillagosok valódi vezére a napokban arra tett utalást, hogy újra kell tervezni a városokat, a mobilitást, az energiát. Jobban megvizsgálva az 5 Csillag Mozgalom populista mivoltát arra a megdöbbentő következtetésre lehet jutni, hogy rajtuk keresztül a globalista gazdasági elit valójában azokat a legvadabb új elképzeléseit népszerűsíti a világról, amelyekre még más hagyományos fórumok sem hajlandóak. Elegendő ehhez csak megnézni a mozgalom gurujának a blogjának a témáit, és máris képet kapunk ennek a politikai formációnak az igazi természetéről. A képen: Beppe Grillo “Álmatlanság” című művészi körút

Az öt csillagosok munka nélküli társadalma

Kép
Az olasz 5 Csillag Mozgalom alapítója és fő ideológusa, Beppe Grillo egy olyan társadalmat vizionál, amely alapja nem a munka, hanem mindenki abban alapjoga lenne születésétől halálig a jövedelem. A párt a legutóbbi olasz választásokon a jó szereplését is elsősorban az állampolgári jogon járó alapjövedelem ígéretének köszönheti. Az 5 Csillag Mozgalom egy igen különös politikai formáció nagyon különös elképzelésekkel a világról és a politikáról. Eddig még talán el lehetett tekinteni attól, hogy megértsük, kik is ők valójában, mivel Olaszország első pártjává váltak 32 %-os eredménnyel a március 4-i olasz választásokon. Általában csak egyszerűen úgy jellemzik őket, mint rendszer ellenes, populista, euroszekptikus és bevándorlás ellenes pártot, habár mindezeknek igen gyakran adják bizonyítják a szavaikkal és tetteikkel éppen az ellenkezőjét is. A képen: Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom alapítója Az öt csillagosok guruja, Beppe Grillo, akit sokan az párt igazi vezetőjének is tar