Bejegyzések

migránsok címkéjű bejegyzések megjelenítése

Baloldali aktivisták és feministák állták el Salvini útját csoportos nemi erőszakot elkövető migránsokat védve

Kép
Az olasz baloldali sajtó először próbálta úgy előadni, hogy maguk a negyednek a lakói tették azt, ahol eset történt, majd  beálltak a szélsőbalos közösségi központok akciója mellé. Tegnap robbant be a hír az olasz sajtóba, hogy a múlt héten péntekről szombatra virradó éjjel afrikai migránsok halálra erőszakoltak egy 16 éves olasz lányt a római Tiburtina pályaudvar közelében lévő San Lorenzo negyedben egy drogos tanyán. Desirée Maroittini 12 órán át volt öntudatlan a drogok miatt, amit kapott, és ez idő alatt több afrikai bevándorló is megerőszakolta, majd magára hagyták. A lány ismerhette a helyet és a gyilkosait is. Matteo Salvini személyesen akarta felkeresni a hivatalosan lakatlan épületet a város központjában, ahol a szörnyű tett történt. Egy szál fehér virággal kívánt személyesen megemlékezni a megölt lányról. Ezt a tervét előzetesen a facebook oldalán is tudatta. Amikor megérkezett a bűntett helyszínére, az elhagyatott, romos épület bejáratánál azonban szélsőbalos militánso

Fényes nappal tapogatott egy lányt egy afrikai a nápolyi központi pályaudvaron

Kép
Túl sok már a migráns Olaszországban, és napról napra brutálisabban viselkednek. Már nem fékezi őket az, hogy kevesen vannak egy idegen világban, hanem egyre inkább a saját kultúrájuk határozza meg a magatartásukat. Tegnap Nápoly központi vasútállomásán a késő délutáni órákban tapperolt egy szenegáli egy olasz lányt. A lány a barátnőjével volt ott, és a kétségbeesett kiáltozásuk mentette meg őt. Az olasz migrációs válság tulajdonképpen már évtizedek óta tart. Valójában már a ‘90-es években is nagy problémát jelentettek az illegálisan ott tartózkodó külföldiek, de azóta a számuk csak fokozatosan nőtt. Egyik megoldásként azt vetették be az olaszok a problémára, hogy időnként legalizálták őket, hogy legalább tudják, hogy kik vannak az országban. Majd a jobboldali kormányoknak sikerült drasztikusan lecsökkenteni a legális és az illegális érkezések számát is, de ezt a tendenciát megtörte Berlusconi menesztése az olasz politikából a 2010-es évek elején, és a baloldali kormányok nyitott hat

A migránsok a vonatokon erőszakkal tapperolják és ölelgetik az olasz lányokat

Kép
Dúl a “nyitott társadalom” megvalósulása az olasz vonatokon a migránsok “örömére”, és az olasz lányok nagy rémületére. Időnként nem bírnak ugyanis magukkal a más kultúrából érkezett férfiak, és a vonatok fülkéiben ugranak rá a nekik tetsző lányokra. Erőszakkal simogatják és ölelgetik őket. Habár a lányok rendszeresen feljelentik őket, nem sok eredménye van. A mutogatós és maszturbálós zaklatók azonban egyenesen teljesen szabadon élhetik ki magukat egy minden bizonnyal “érzékenyített” bíró miatt. Teljesen megdöbbentő az, ami manapság az olasz vonatokon zajlik a migránsok miatt. Különösen a zónázó vonatok utasai vannak veszélyben, de manapság már a gyorsvonatokon sem kímélik a lányokat. A regionális CorriereAdriatico.it a napokban arról számolt be, hogy komolyabb rendőrségi ellenőrzések zajlanak Marche, Abruzzo, és Umbria tartományok állomásain a korábbi hónapok eseményei miatt. Konkrét eseteket is említett a lap, ezek között a drogos bűntények mellett kiemelkedő helyen szerepelnek a

Marokkói migráns szíjjal verte az utcán a járókelőket Treviglioban

Kép
Olaszországban egyre jobban megjelenik a dzsihád erőszakos formája. A napokban az észak-olaszországi Treviglioban egy huszonnyolc éves marokkói migráns szíjjal vert meg néhány járókelőt a vasúti pályaudvar környékén. Az őt elfogó rendőrségnek pedig azt állította, hogy ő az Iszlám Állam embere. Mindeközben az éppen most a baloldali Demokrata Párttal közös kormányzásra készülő 5 Csillag Mozgalom fő gondja az alapjövedelem bevezetése, és politikusai egy szót sem ejtenek az illegális bevándorlásról és biztonsági helyzetről. Napról napra hihetetlenebb események történnek meg a tömeges migráció előtt még tejesen nyugodt és biztonságos kisebb olasz városokban is. Április 24-én a Bergamo körzetében található kb. 30 ezer fős Treviglio városában támadt rá szíjjal a kezében a marokkói férfi az utcán először egy lányra, majd kiskorúak egy csoportjára. A támadó be volt drogozva, így a rendőrségnek mentőautót is kellett hívnia, hogy le tudják őt állítani. A mentősök segítettek abban, hogy lenyugo

Pakisztánban ölte meg a családja a migránslányt, nem tetszett nekik a vőlegény

Kép
Egy brutális becsületgyilkosság híre kavarta fel az észak-olasz Brescia városa életét. Az olasz állampolgársággal rendelkező Sana Cheema egy családlátogatásra utazott haza Pakisztánba a szülőhelyére, de ott végzett vele a családja. Nem akart ahhoz feleségül menni, akit ők választottak ki neki. Bár a család tagadja, hogy ők okozták a lány halálát, de a pakisztáni hatóságok letartóztatták az apját és a testvérét, és  a lány olasz barátai is szerint ők voltak. Sana 2003-ban érkezett meg a családjával az olaszországi Bresciába, ott járt iskolába, és ott dolgozott egy autósiskolában. A családja is megkapta az olasz állampolgárságot, de aztán ők átköltöztek Németországba, ő azonban továbbra is az olasz városban élt. Itt szerelmes lett egy szintén pakisztáni származású férfibe. A képen: Sana Cheema,  a “rejtélyes módon” meghalt pakisztáni lány Ezután akár még boldog véget is érhetett volna a történet, ha Sana családja is elfogadta volna lány választottját. De ők más férjet szemeltek

7 migráns miatt támadtak rá a fogadós házára egy kis olasz város lakói

Kép
Bár csökkent az Olaszországba érkező migránsok száma, de továbbra is gőzerővel folyik a betelepítésük az olasz településekre. Az olaszok ezt azonban egyre kevésbé tűrik. Néhány napja egy észak-olasz kis hegyi településen történt gyújtogatás a helyi fogadós házánál, aki 7 migránst akart elszállásolni az egyik ingatlanjában. Közben meg újabb 483 menedékkérőt tett partra Szicíliában egy spanyol hadihajó. Gabriele Buscaini egy “ágy és reggeli” (bad and breakfast, b&b) típusú vendéglátóhelyet tart fenn az 1600 fős San Lorenzo Dorsino tündéri kis alpesi településen. Néhány hete úgy döntött, hogy abban migránsokat fogad. Nem ő az egyedüli vendéglátós Olaszországban, aki nagyobb üzletet lát az értük kapott biztos állami pénzben, mint abban, hogy más vendégek bizonytalan érkezését várja nap mint nap. Így bele is vágott az egyezkedésekbe a Trento megyei Migrációs Információs Hivatallal, amely képviselői megfelelőnek találták az általa felajánlott helyet 7 migráns számára. A képen: a

Pórul járt a migránsokkal egy segítőjük, túszul ejtették San Benedettóban

Kép
Nehéz és veszélyes szakma a migránsok pátyolgatása. A napokban egy kis olasz településen tiltakoztak a menedékkérők az elmaradt zsebpénzük miatt. Ennek keretében a befogadó központ egyik munkatársát túszul is ejtettek a követelésük fejében. Bezárták a szálláshelyük egyik helyiségébe. A katonai rendőrök szabadították őt ki végül. Április 13-án pénteken reggel a néhány száz fő lakosú San Benedetto kis olasz hegyi településen tüntettek a menedékkérők, mivel már jó két hónapja nem kapták meg a napi járandóságuk. Az olasz törvények szerint napi 2.50 euró jár nekik a teljes ellátáson túl, ezt azonban gyakran késve kapják meg az ellátásukról gondoskodó jórészt baloldali szervezetektől. Így tett a közép-olaszországi Forli környékén több befogadó központot is működtető Acquacheta Szövetkezet is a szóban forgó afrikai “klienseivel”. A képen: a San Benedettoban a zsebpénzükért tüntető migránsok A menedékkérők azonban nem hagyták ezt annyiban, és mintegy tucatnyian az utcára vonultak til

Padovában éhező migránsok árulják magukat ennivalóért

Kép
A “filantrópia” a csúcspontjára hágott a “haladó” nyugaton. Fiatal szenegáli migránsok ennivalóért adják el magukat idősebb nőknek Padova központjában. Az illegális bevándorlást segítő NGO-k most örülhetnek, hogy milyen jó munkát is végeztek, és mennyi afrikainak is segítettek megszabadulni az afrikai nélkülözéstől… Évek óta jelennek meg az olasz sajtóban a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb hírek, arról hogy hogyan dobják ki az utcára minden ellátás nélkül azokat a menedékkérőket, akiknek lejár az idejük az állami ellátásban. Nagy részük aztán minden megélhetés nélkül tengődik az olasz városok utcáin és terein, és bűnözésből, kéregetésből kénytelenek eltartani magukat. A hírek szerint azonban újabb “lehetőség” is adódott nekik az őket segítő nagyon “filantróp” népektől, hogy ne haljanak éhen. Az Il Gazzettino.it regionális hírportál a napokban arról számolt be, hogy Padova központjában a vasútállomás és a De Gasperi tér közötti területen tanyázó, elsősorban szenegáli srácok igen kelendő

Játszótéren ugrott neki egy migráns a rendőröknek

Kép
A játszó gyerekek előtt támadt rá a rendőrökre egy szenegáli migráns Piacenzában húsvét hétfőn délután. Az egyik rendőrt életveszélyesen meg is fenyegette. Az afrikai néhány haverjával együtt részegeskedett a város egyik játszóterén, és ez nem tetszett a szülőknek. A migráció a városok játszótereit is veszélyezteti, mivel a bevándorlók előszeretettel foglalják el azokat az ott játszó gyerekek elől. Húsvét hétfőn délután Piacenza városa Dadre Gherardo parkjának játszóterén részegeskedett és balhézott migránsok egy csoportja, így a szülők kihívták a rendőrséget a gyermekeiket féltve tőlük. Az egyik migráns a bandából, egy 20 éves szenegáli férfi rátámadt az őt igazoltató rendőrökre, ütötte és verte őket a gyerekek szeme láttára, így letartóztatták. A képen: Játszótér Piacenza Padre Gherardo ligetében A szenegáli migráns azonban, aki terhes menyaszonyával volt ott, még tovább is folytatta a műsorozást. Az egyik rendőrt életveszélyesen megfenyegette, “Ne érj hozzám, vagy megöllek”, é

NGO-k szítottak konfliktust az olaszok és a franciák között

Kép
Diplomáciai konfliktust robbantott ki egy NGO Franciaország és Olaszország között. A Rainbow4Africa szervezet néhány hónapja megszerezte magának egy olasz-francia határváros vasútállomásának azokat a helyiségeit, amelyeket addig a francia határőrök használhattak. A franciák azonban úgy értelmezték az olasz külügyminisztérium döntését, hogy azokba nekik továbbra is szabad bejárásuk van, így a pénteki nap folyamán odavittek egy drogdíler gyanús nigériait a vonatról vizelet vizsgálatra. Ez azonban nem tetszett a migránsvédőknek, és nagy balhét csináltak belőle. Hetek óta nagyon feszült a helyzet a migránsok miatt Bardonecchián, a francia határon fekvő 3000 fős kis olasz alpesi településen. Sok afrikai bevándorló ugyanis illegálisan igyekszik eljutni Franciaországba, mert az jobban tetszik nekik, mint Olaszország. De a francia hatóságok ezt nem engedik, és sorra toloncolják őket vissza. Az olaszok viszont örömmel szabadulnának tőlük, és a határok nélküli Európát hirdető NGO-k is a migrán

Elfoglaltak egy templomot a migránsok az aktivistákkal a francia-olasz határon

Kép
Sok migránsnak Olaszország sem elég jó, és mindenáron Franciaországba akarnak menni. A francia hatóságok azonban nem engedik be az országukba az illegális bevándorlókat. Ennek ellenére ők folyton próbálkoznak az átjutással oda a határok eltörléséért harcoló aktivisták támogatásával. Így egyre feszültebb a helyzet az Alpokban az olasz-francia határon. Nemrégen még egy templomot is elfoglaltak egy kis olasz alpesi határfaluban átmeneti táborhelynek. A “Torino Today” hírportál szerint március 24-én foglalták el a francia határőrök által visszaküldött migránsok az őket segítő aktivistákkal a 224 lakosú kis olasz falu, Claviére templomát. A “Briser les frontieres” nevű szervezet aktivistái minden engedély nélkül egy mini befogadó központot kezdtek el abban működtetni az Olaszországból Franciaországba igyekvő illegális bevándorlóknak. A képen: Claviére plébániája Így már virágvasárnap a templomba igyekvő lakosokat és turistákat ők fogadták a templom előtti kis téren, ahol reggelivel

Mumusként passzolta el a migránsokat egy olasz polgármester egy másik városnak

Kép
Matteo Salvini, az olasz jobboldali Liga párt vezetője kiállt a polgármesterük mellett, aki saját pénzén vett csak oda jegyet Milánóba a balhés migránsoknak. Ezzel a tettével országos rivaldafénybe került az olasz város feje, mivel a nagy migránsbarát milánói politikusok teljesen kiakadtak miatta. Andrea Cassini, Gallarete ligás polgármestere migrációs diplomáciai válságba keveredett a nagyon baloldali és nagyon migrációpárti milánói városi vezetőkkel. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a Gallereten a befogadó központot működtető Kb betéti társaság, úgy döntött, hogy megszünteti ezt a tevékenységét, és nem pályázza meg azt újra a prefektúránál. Így a gondozásában lévő mintegy száznyi migránst áthelyezték különböző közintézményekbe, 50 személyt közülük egy másik városokba is. Ekkor derült ki, hogy 12 gambiai menedékkérőnek már korábban megszűnt a joga az állami ellátáshoz és az azzal járó zsebpénzhez egy korábbi néhány nagy balhéjuk miatt. Tavaly októberben többször is fellázadtak, ezé

Nem engedtek be egy NGO-s hajót olasz kikötőkbe

Kép
Bár jelenleg nem sok szó esik a nemzetközi sajtóban az NGO-s hajók földközi-tengeri “mentési” tevékenységéről a líbiai partok közelében, de több hetes szünet után újra beindultak. A Proactiva Open Arms hajója azonban már egy jó napja kering a tengeren 218 migránssal a fedélzetén, mivel nem engedték be őket az olaszok egyetlen kikötőjükbe sem, mert megszegték a számukra előírt viselkedési kódexet. De más európai kikötőbe sem kaptak eddig még behajózási engedélyt. Az Il Giornale.it tudatta a mai napon többek között a Proactiva Open Arms spanyol nyelvű facebook oldalára hivatkozva, hogy nem engedték be a hajójukat egyetlen olasz kikötőbe sem. A civil szervezetet még csütörtökön délután szólította fel a líbiai parti őrség, hogy adja át nekik a migránsokat, akiket 73 mérföldre a líbiai partoktól vettek fel a hajójukra, de ők megtagadták azt. Ezek után az olasz tengeri mentési koordinációs központ nem adott nekik kikötési engedélyt. Azóta is a tengeren vannak a migránsokkal a fedélze