Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Gentiloni kitart a "terv" mellett

Kép
Az olasz miniszterelnök, aki májusban szuper titkos megbeszélésen fogadta Soros Györgyöt Rómában, újból arról beszélt a napokban, hogy a migrációt nem lehet megállítani, mivel háborúk, katasztrófák, és feszültségek vesznek minket körül, hanem azt jól kell megszervezni, kezelni. Paolo Gentiloni a múlt hét első felében Venetoban járt, és több nagy vállalatnál is látogatást tett. Kedden a Generali moglinoi székhelyén, az Innovációs Parkjában beszélt a cég alkalmazottaihoz a migrációról. Szavait akár a baloldali olasz kormány vállalati migrációs propagandájának is tekinthetjük: “Kedves barátaim a Generálinál, akik ismerik a minket körülvevő világot, és jól tudják azt, hogy nem arról van szó, hogy azzal áltassuk magunkat, hogy megszűnik a migránsok és a menekültek áradata. De a teendő igazából az, hogy a beáramlásukat megszervezzük, szabályozzuk és azt a mi társadalmi rendszerünkkel kompatilissá tegyük, kezelhetővé, és ne engedjük azt át az embercsempész bűnözői szervezetek kezébe.

70 migráns és olasz verekedett össze Szardínián

Kép
Pénteken kora délután Szardínia szigete második legnagyobb városában, Sassariban estek egymásnak a migránsok és a helyiek, és a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. Négyen könnyebben meg is sérültek. A csetepaté este is folytatódott, két molotov koktélt dobtak egy befogadó központra. Az egyik olasz rendőri szakszervezet vezetője szerint a helyzet egyre rosszabb, és egyre több összetűzés várható az olaszok és a migránsok között, mivel utóbbiak brutálisan erőszakolnak meg a fiatal lányokat, nőket és idős néniket, valamint a lakosság elleni más bűncselekményekben is masszívan érintettek. A kövekkel és botokkal felszerelkezett  sassariak és afrikai menedékkérők között a verekedés egy óra körül tört ki egy általános iskola előtt a Santa Maria di Pisa negyedben, éppen azelőtt, hogy a tanítás véget ért volna. Az összetűzés konkrét kiváltó oka még nem ismert a rendőrség előtt, de a jobboldali Olaszország Testvérei önkormányzati képviselő csoportjának a vezetője szerint már hónapok óta fe

Buszt akart rabolni a migráns Milánóban

Kép
Olaszországban egyre vadabb eseteket követnek el a migránsok, amelyekről az országos baloldali sajtó azonban egy szót sem szól. Kedden este 8 óra 15 körül Milánóban a 90/91-es trolibuszon egy afrikai migráns rátámadt egy vasrúddal előbb az ellenőrökre, majd az őket kísérő biztonsági őrökre, és végül a kiérkező rendőrökre. Továbbá még a buszt is el akarta kötni. Nyugat-Európa egyre inkább modernkori vadnyugattá változik a tömeges bevándorlás miatt. Az esetről először Ricardo de Coreto Milánó volt alpolgármestere adott hírt a facebook oldalán, aki jelenleg a jobboldali Olaszország Tesvérei (Fratelli d’Italia) nevű párt politikusa, majd több jobboldali országos hírportál is leközölte azt. A szenegáli migráns üvöltve támadt rá a helyi közlekedési vállalat embereire, amint azok az egyik megállóban felszálltak  a buszra, majd a volánt is megpróbálta átvenni. Az utasokat még szerencsére időben sikerült leszállítani a buszról. Miután  az afrikai férfi nem tudta beindítani a trolit, neki

Marokkói a buszon vert meg egy nőt Rómában

Kép
Akkorát húzott be ököllel a szegény idős ülőhelyre szoruló észak-afrikai férfi a fiatal nőnek, mert nem adta át neki a helyet, hogy kék folt lett a szeme körül. Továbbá azt üvöltözte az áldozatának, hogy “ő csak egy nő”. Az olasz nő egy szendvicsbárban dolgozott az eset előtt órákon át, és éppen a délutáni műszakból tért haza fáradtan. A héten a már a baloldali olasz médium, a Corriera Sera is “náci, rasszista és gyűlöletkeltő” lett, mert kivételesen beszámolt arról a helyi kiadásában, hogy hogyan bántalmazott egy migráns egy olasz nőt Rómában a 409-es buszon. Az ügy bár két hónappal ezelőtt történt, de a nő ügyvédje most tett feljelentést az eset miatt. Giorgia 8 óra után fáradtan ült a római buszon az egész napos munka után, amikor az idős észak-afriaki férfi vállára tette a kezét, és azt követelte tőle, hogy adja át neki a helyét. Az olasz nő nemet mondott, azért is mert tolakodó módon adta elő a kérését a migráns. Ezek után az “ülőhelyre szoruló, roskadozó” férfi akkorát vág

Megverte a lányt a migráns és elvette a biciklijét Pádovában

Kép
Fényes nappal támadt rá egy gambiai migráns egy olasz bicikliző lányra a padovai Aréna kertek közparkban, hogy adja át neki a biciklijét, és amikor a lány nemet mondott, az afrikai annyira megverte őt, hogy néhány bordáját is eltörte. Egy újabb horrorisztikus tettet követett el egy migráns Olaszországban, amelyről azonban a baloldali médiumok újból mélyen hallgatnak. Végül is érthető, hiszen a baloldali olasz kormány hosszú hónapok után éppen a napokban kezdte el újból beindítani az afrikai migránsok beszállítását az országba a már korábbi jól bejáratott módszerével egy NGO-s hajóval. Talán azt gondolták, hogy most már újból itt ez idő a nagy migrációs tervük végrehajtására, mivel valamennyire már lenyugodtak kedélyek, így nem akarták azt egy ilyen hírrel újból felkavarni. A 21 éves gambiai fiú egy 21 éves olasz lányt szólított fel szombat délután két óra körül arra a neves padovai parkban, hogy adja át neki a biciklijét. A lány azonban nem “engedelmeskedett” az afriakianak,

Csoportosan akartak jegy nélkül utazni a migránsok

A dél-olasz Casertában egy regionális vonaton akart ingyen utazni mintegy tucatnyi migráns, de még az indulás előtt a rendőrség segítségét kérték a kalauzok. De a migránsok még a kiérkező rendőrökre is rátámadtak, de végül sikerült őket leszállítani a vonatról. Vasárnap igen feszült helyzet alakult ki az egyik helyi vonaton Campania régió székhelyén a vasútállomáson. Egy tucatnyi nagyrészt afrikai migráns foglalt helyet az egyik vasúti kocsiban, ami már önmagában sem igen biztató jel manapság Olaszországban, miután a múlt héten az egész olasz sajtót bejárta a hír, hogy észak-afrikai migráns fiatalok terrorizálták az utasokat egy velencei regionális vonaton 40 percen át. Azt kiabálták, hogy a vasúti kocsi az övéké, lökdösödtek, és néhány utast még arcon is köptek. Bár először csak egymás között balhéztak a részeg észak-afrikai migránsok, de aztán az őket lenyugtatni akaró olaszokon élték ki az agressziójukat. Továbbá a bevándorlók szinte napi rendszerességgel támadnak rá az olasz

Pitbullokat vetnek be a migránsok ellen a nápolyi nők

Kép
Miközben az olasz belügyminiszter a migránsok integrációjáról álmodozik az ún. szétszórt elosztásukkal az ország területén, addig Nápoly egyik negyedében már pitbullokkal védekeznek ellenük  a nők. A baloldali olasz kormány még mindig nem hajlandó tudomásul venni, hogy nem a migránsok integrálódnak az olasz társadalomba, vagyis nem ők veszik fel annak a közösségnek a szokásait ahová “bekönyörgik” magukat az üldöztetések, a háborúk és szegénység elől menekülve állítólag, hanem éppen ők teszik lehetetlenné azoknak a negyedeknek és a településeknek az életét ahová csak beteszik a lábuk. Így történt ez Nápoly Vasto negyedében is, ahol a nőknek már veszélyessé vált a migránsok miatt kitenni a lábukat az utcára. Azonban az egyik ott lakó nő kitalálta, hogy pitbullal fog ellenük védekezni, és ezt a többiek is átvették tőle. “Próbáltak rám támadni, kirabolni. De szerencsére most már velem van Zeusz, és ő érzékeli a veszélyt. Rájuk morog, és ők elmenekülnek tőle. Nélküle kis sem megye

Már a szemmel verés is indok a menekülésre Afrikából

Kép
Egy afrikai illegális migránsnak mágikus támadás miatt adott egy milánói bíró humanitárius okokból tartózkodási engedélyt. Olaszország valahol mindig is a misztikum földje volt, de hogy már a fekete mágia előli menekülés is elegendő legyen egy illegális afrikai migráns befogadásához, az már eléggé abszurd.  Néhány nappal ezelőtt a milánói bíróságon nyert pert a bevándorlásügyi hivatal ellen, és kapott humanitárius tartózkodási engedélyt egy ghánai migráns, aki szemmel verés elől menekült el az afrikai országból. Lazán elintézhetnénk azzal, hogy ez az egész csak álhír, ha nem érkeznének továbbra is vezető olasz baloldali politikustól folyamatosan olyan jelzések, amelyek a migránsok befogadására buzdítanak Ferenc pápával és számos  más olasz magas rangú egyházi vezetővel egyetemben. Továbbá az sem elhanyagolandó tény ebben, hogy Soros szervezetei Itáliában is jelen vannak, és minden bizonnyal ott is bőszen érzékenyítik a jogászokat és  a bírókat a migránsok minél jobb megértésér