Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2018

Autós kávébárt vert szét egy migráns, de olasz bíboros szerint csak a populisták keltik a félelmet

Kép
Olaszországban egyre több a vadnyugati jelenet a migráció miatt, de az Olasz Püspöki Konferencia elnöke csupán a befogadók félelme és xenofóbiája miatt aggódik. November 30-án pénteken reggel 7 óra 45 körül egy észak-afrikai férfi Santarcangelo egyik kávébárjába belépve őrült tombolásba kezdett. Korábban is járt már ott, és már akkor is voltak vele problémák a tulajdonos elmondása szerint. Ezúttal a bárban tartózkodó vendégekre támadt rá, valamint biciklilánccal esett neki a berendezésnek. A képen: az santarcangeló-i autóbár Egyik vendég próbálta egy székkel a kezében leállítani őt, de a szék lába súlyosan megsértette a támadó szemét. Így végül még az olasz férfi ellen indult eljárás súlyos testi sértés miatt. Pedig ő minden bizonnyal aznap is csak nyugodtan meg akarta inni a reggeli kávéját munkába menet a barátaival, ahogy ez Olaszországban szokás. A migránsról, aki nagy valószínűséggel vak marad a sérült szemére, csak annyit tudnak biztosan, hogy észak-afrikai származás

Olaszország Testvérei flashmob a Global Compact ellen Rómában

Kép
A Fratelli d'Italia (FdI) jobboldali párt továbbra is aggódik az ENSZ migrációs csomagja miatt, mert a kormányon lévő Öt Csillag Mozgalom azt támogatja. Az ENSZ globális migrációs megállapodásáról hosszú hónapokon át mély csönd volt Olaszországban, amelyet az Olaszország Testvérei (FdI) tört meg néhány hete azt indítványozva, hogy arról a parlament döntsön, ahogy Svájcban is. Giorgia Meloni pártja kezdeményezése mellé felsorakozott a Liga és a Forza Italia is, így az olasz kormány végül tegnap úgy döntött, hogy felfüggeszti a csatlakozást az egyezményhez, és a szenátus és a képviselőház elé viszi azt. Ennek következtében Olaszország sem vesz részt az ENSZ december 10-11-ei marrakesh-i konferenciáján, holott korábban már Giuseppe Conte miniszterelnök és Enzo Moavero Milanesi külügyminiszter is biztosította az ENSZ-et arról, hogy aláírják a globális egyezményt, ami gyakorlatilag eltörli az országhatárokat, és a nemzetközi szervezet hatáskörébe utalja annak a jogát, hogy eldö

Legújabban repülőn hordja be a menedékkérőket az olasz kormány Afrikából

Kép
Az új program keretében tegnap érkezett meg az első 51 afrikai különjárattal Róma katonai repülőterére az ENSZ nigeri táborából. A menedékkérőket Matteo Salvini, a jobboldali Liga párt vezetője és olasz belügyminiszter fogadta a repülőtéren, és arról beszélt a sajtónak, hogy ez volt a kormánya első ilyen akciója, de nem az utolsó, hanem egy egész sor ilyen járat fog még érkezni. Nem csupán arról van szó, tudatta az olasz belügyminiszter, hogy közeledik a karácsony, és ezért ilyen nagylelkűek, hanem az a célja, hogy Olaszország ily módon megszervezett humanitárius folyosókkal nyissa meg az ajtaját a valóban háborúk és a szenvedés elől érkezőknek, a szabályozott, pozitív és ellenőrzött migrációnak. Miközben teljes mértékben meg akarja szüntetni az embercsempészek hajóin érkező migrációt, amely a bűnszervezeteket táplálja bevétellel. A képen: Salvini a repülőn érkezett afrikai gyerekekkel Salvini egyben hitét fejezte ki amellett, hogy a menedékkérők ilyen jellegű érkezése elő

Az afrikaiak olaszországi elnyomása ellen küzd a sorosista Kyenge

Kép
Ezt is megértük. Az afro-olasz “Mandéla” a napokban meghirdette “Afroitalian Power Initiative” mozgalmat. A napokban került be az olasz sajtóba a megdöbbentő hír, hogy a kongói származású olasz baloldali EP-s képviselő, Cécile Kyenge, útjára indítja az “Afro-olasz Erő Kezdeményezést” (Afroitalian Power Initiative). A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány szoros szövetségeseként nyilvántartott EP-s képviselő asszony a twitter oldalán több bejegyzést is szentelt az ügynek. November 7-én szerdán így fogalmazta meg az afro-olasz mozgalma célját a bejegyzésében: “Ezen a hétvégén Modenában megszületik #AfroitalianPowerInitiative , hogy hangot adjunk annak, akinek nincs. Itt az idő arra, hogy érvényre jussunk. Az elnyomás és a diszkrimináció ellen, a méltó jövőért és jelenért, a kohézióért, a jólétért és a társadalmi békéért. Várlak benneteket!” A képen: Cécile Kyenge az API logójával Eredetileg a kezdeményezésben még nem szerepelt a diszkrimináció elleni harc, csupán az olaszországi

Nigériai migránslányok afrikai futtatóit kapták el Veronában

Kép
A fiatal lányokat vudu varázslással is fenyegették. Az olasz sajtóban rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy hol az egyik, hol a másik városban tartóztatnak le nigériai migránsokat prostitúcióra kényszerítés miatt. Néhány napja Veronában került rács mögé egy afrikai páros. Az egyik veronai befogadó központ munkatársai még 2017. elején jelezték a rendőrségnek, hogy megszökött tőlük egy nigériai lány, aki 2016-ban érkezett Olaszországba illegális migránsként a Földközi-tengeren át. Minden bizonnyal valamelyik “filantróp” NGO-s hajó segédletével. A fiatal lány még az eltűnése előtt elmondta a központban, hogy vudu rituáléval tartják őt kötésben, amely csak akkor szűnik meg, ha prostituáltként dolgozva megfizeti 25 ezer eurót az útjáért azoknak, akik azt megszervezték. A képen: részlet egy vudu szertartásból A rendőrség jó egy év után most talált rá a fiatal afrikai lányra egy veronai lakásban egy sorstársával együtt, ahol mintegy rabszolgaként éltek. A 40 éves nigériai L

Fehérek nélküli multikulti Benetton módra

Kép
Új reklámkampányt indít a multikulti egyik fő propágálója két csoportképpel, de már csak migránsok szerepelnek rajta. A mára már multinacionalissá vált neves olasz cég meglepő újabb két fotóval készül kampányolni az "egyesült színes világért" Olaszországban. A reklámposzterek címe: " Olaszország tanul" és  "Olaszország dolgozik". Azonban egyetlen olasz sem szerepel rajta, amint azt az Il Giornale jobboldali olasz lap megállapította, csak migránsok, illetve migránsszármazású olaszok. A képen: a Benetton cég "tanuló Olaszország" reklámplakátja A képen: a Benetton cég "dolgozó Olaszország" reklámplakátja Idáig jutott immár a nagy multikulti utópia. A neves olasz család már saját magát is kizárja az általa elképzelt szuper "álomvilágból" az össze többi fehér bőrű emberrel együtt. Ez a reklámkampány mindenesetre teljesen világosan alátámasztja képi formában azokat a hangokat, hogy valójában népességcseréről szó

Baloldali aktivisták és feministák állták el Salvini útját csoportos nemi erőszakot elkövető migránsokat védve

Kép
Az olasz baloldali sajtó először próbálta úgy előadni, hogy maguk a negyednek a lakói tették azt, ahol eset történt, majd  beálltak a szélsőbalos közösségi központok akciója mellé. Tegnap robbant be a hír az olasz sajtóba, hogy a múlt héten péntekről szombatra virradó éjjel afrikai migránsok halálra erőszakoltak egy 16 éves olasz lányt a római Tiburtina pályaudvar közelében lévő San Lorenzo negyedben egy drogos tanyán. Desirée Maroittini 12 órán át volt öntudatlan a drogok miatt, amit kapott, és ez idő alatt több afrikai bevándorló is megerőszakolta, majd magára hagyták. A lány ismerhette a helyet és a gyilkosait is. Matteo Salvini személyesen akarta felkeresni a hivatalosan lakatlan épületet a város központjában, ahol a szörnyű tett történt. Egy szál fehér virággal kívánt személyesen megemlékezni a megölt lányról. Ezt a tervét előzetesen a facebook oldalán is tudatta. Amikor megérkezett a bűntett helyszínére, az elhagyatott, romos épület bejáratánál azonban szélsőbalos militánso

A sorosista Malema fehérek és indiaiak ellen úszít Dél-Afrikában

Kép
A progresszív, marxista, genderista és globalista “no borders” szemléletű EFF párt vezetője szerint még mindig rasszizmus van a hazájában, amit meg kell szüntetni. A dél-afrikai szélsőbaloldali Economic Freedom Fighters (EFF), magyarul a Gazdasági Szabadság Harcosai párt vezetője, Julius Malema szerint nincs többé helye a fehér és indiai szupremáciának, azaz vezető szerepnek, fölénynek az országában. Erről a pártja magalapításának 5. évfordulójának ünnepén beszélt Eastern Cape-ben. Malema egyben arra is felszólította a több ezres számban összegyűlt híveit, hogy harcoljanak a rasszizmus minden formája ellen, kövessék el azt bár fehérek, avagy indiaiak. A képen: Julius Malema, dél-afrikai szélsőbalos politikai vezető Malema és pártja nem kevesebbről híres, minthogy ők indítványozták a dél-afrikai parlamentben a fehérek földjének kompenzáció nélküli elvételét, amelyet hosszas huzavona után 2018. február 27-én is fogadtak Cyril Ramaphosa, az új miniszterelnök beiktatása után né

Globális zarándoklat a migránsokért

Kép
A római katolikus egyház Caritas Internationalis nevű szervezete rendez meneteket világszerte a migrációért. Céljuk a migránsoktól való félelemkeltő retorika megszüntetése. A #Share Juorney (Oszd meg az utazást) globális kezdeményezést maga Ferenc Pápa hirdette meg 2017. szeptemberében. Tegnap Rómában "meneteltek" a migránsokért  a hívek Luis Antonio Tagle fülöp-szigeteki érsekkel az élen, aki a pápa egyik nagyon közeli embere, és a Caritas International elnöke. Ferenc pápa már többször is felszólította arra a híveit és a világot, hogy nem kell félni a bevándorlóktól. Szerinte a tőlük való félelem egyenesen egy betegség, ami a keresztényeket is megtámadja. A képen: Ferenc pápa a fülöp-szigeteki érsekkel  Az olasz és nemzetközi katolikus vezetők túlnyomó része és a baloldali politikusok szerint ez a félelem valójában nem a migránsok viselkedése miatt van, hanem a populisták retorikája miatt. Sok szakértő azonban arról beszél, hogy éppen a migránsok bűn

"Haladás": drogos nőt rugdaltak össze a migránsok, az értük tüntető ifjúság meg Salvinit égetett

Kép
A 21. századi progresszívek sorosi “csodavilága” újabb “haladó” epizódokkal “gazdagította” az olasz társadalom életét. Tegnap délután Arezzo Porcinai parkjában afrikai drogdílerek bántalmaztak egy 40-50 év körüli olasz nőt, akinek nem volt pénze, de drogért könyörgött nekik. A nőn már erőteljesen mutatkoztak az elvonási tünetek, azonban ez egyáltalán nem hatotta meg a parkban drogot áruló migránsokat, és igyekeztek őt először csak szavakkal elzavarni. De mikor ez nem járt sikerrel a két afrikai férfi elkezdte a nőt rugdalni, aki a földre esett, de még ekkor is tovább kérlelte őket, hogy adjanak neki kábítószert. A képen: migránsok az arezzo-i parkban A brutális jelenetnek végül egy kislánnyal padon ülő férfi vetett véget, akinek sikerült valahogy lenyugtatni a nőt, és megegyezni a migránsokkal. Az esetről egy megdöbbent szemtanú számolt be az egyik helyi újságnak, aki teljesen elszörnyedt azon, hogy manapság ilyenek történnek a városában. Az afrikai drogdílereket egyáltalán

Majdnem meglincselt 50 migráns 2 olasz rendőrt

Kép
Autós üldözés után egy migránstáborba menekült el a rendőrök elől egy gambiai, de itt a többi bevándorló durván rájuk támadt. Két közúti rendőr múlt péntek délután talált gyanúsnak egy afrikai bevándorlót a dél-olasz Foggia megyében, ezért igazoltatni akarták. A 26 éves Omar Yallow azonban nem állt meg az autójával, sőt még a rendőröket is próbálta elütni, akik azonban a nyomába eredtek. Igazi és valóságos autós üldözés vette kezdetét az olasz utakon, a migráns még az útról is megpróbálta leszorítani a rendőrautót. Végül az afrikai Borgo Mezzanone meneddékérő táboránál megállt, befutott a barakkok közé, és itt folytatódott tovább az üldözése immár gyalogosan. Ekkor azonban hirtelen több tucatnyi migráns vette körül az olasz rendőröket, és rájuk támadtak, hogy megakadályozzák a társuk letartóztatását. Ököllel verték és rugdosták a rendőröket, valamint kövekkel és üvegekkel dobálták őket. Szerencsére azonban rádión sikerült erősítést hívniuk, így 10 perc elteltével 4 járőrautó is

Baloldali aktivista lányt bántalmaztak migránsok a párizsi metrón

Kép
A megtámadott, korábban migrációpárti youtuber az eset után kijelentette, hogy Párizs mára már a harmadik világ szintjére süllyedt le. Tatiana Ventòse szeptember 14-én délelőtt utazott a metrón, amikor fél 11 óra körül két mellette ülő észak-afrikai migráns elkezdett beszólni neki. Majd egyre durvábban szidalmazták, és végül még meg is ütötték, és azzal fenyegették meg, hogy megerőszakolják. Az francia Le Fil d’Actu yuotube-csatorna ismert krónikása ezek után teljesen megváltoztatta korábbi nézeteit, és arról beszélt egy videón, hogy mára Párizs már olyan lett, mint a harmadik világ a migráció miatt. A képen: A megtámadott baloldali aktivista (TV5Monde egy yuotuberekről szóló műsorából) A vele történt esemény az el immár megszokottá vált a francia fővárosban, és a rendőrség teljesen tehetetlen ellene. Közölte az aktivista egy vele készült lapinterjúban. Tatiana is miután egy utas segítségével megszabadult a támadóitól, elment ugyan a rendőrségre feljelentést tenni, de hat ó

Asselborn durván szidta az olaszokat, mert saját gyerekeket akarnak és nem migránsokat

Kép
A luxemburgi külügyminiszter egy hivatalos találkozó kellős közepén támadt rá Salvinira, és trágár szóval illette az olaszokat az új migrációs politikájuk miatt. Tegnapelőtt Bécsben tartottak migrációs konferenciát az EU belügyminiszterei, amelyen részt vett Jaen Asselborn luxemburgi külügyminiszter is. Matteo Salvini olasz belügyminiszter a kormánya migrációs politikája ismertetése során arról is beszélt, hogy ők a demográfiai problémákat nem migránsokkal akarják megoldani, hanem a gyerekeik támogatásával, hogy aztán azoknak is legyenek gyerekeik. Ez azonban nem tetszett a baloldali luxemburgi politikusnak, és hangosan “bla, bla” mormogással kommentálta az olasz belügyminiszter felszólalása eme részét. Majd dühösen félbe is szakította őt a 60-as évek luxemburgi vendégmunkásait felemlítve. Salvini azonban higgadtan tovább folytatta a szavait, és az ekkor már végképp önuralmát vesztett Asselborn a “Merde, allors” káromkodással illette az olaszokat, amiért a migránsok helyett a saját

Sargentini Európája: pucér török támadt járókelőkre Firenzében

Kép
Miközben az EU “haladó” erői az EP hazánkat elítélő döntésének örülnek, addig továbbra is dúl a migránsabszurd Európa utcáin. Tegnap Firenze központjában, a Fortezza da Basso reneszánsz kori emlékmű környékén egy 24 éves török migráns izgatott állapotban, pucéran rohangászott fel-alá, és fenyegető módon sértegette a járókelőket. A kiérkező rendőrök végül csak elektromos pisztollyal tudták őt leállítani, miután rájuk vetette magát. Olaszországban a jobboldali és a helyi sajtóban szinte már kezdenek mindennapossá válni az ilyen és hasonló esetekről szóló hírek. Tegnap a szicíliai Palermóban is rátámadt az utcán az emberekre egy migráns. Ott éppen egy afrikai férfi kapott rohamot, és a város állomása környékén garázdálkodott a reggeli órákban. Először a közelben parkoló autókon élte ki magát, majd egy bangladesi ruha üzletében dobálta össze-vissza le a földre a ruhákat. Végül pedig egy idős férfit vert meg bottal az utcán. Habár az áldozata már a földön feküdt, ő még akkor is tovább bán

EU Bizottsága: fogva kellett volna tartani az Olaszországba érkező migránsokat

Kép
EU-s botrány lett a Diciotti hajóról a katolikus egyház által befogadott migránsok egy részének eltűnéséből. Az Európai Bizottság szóvivője szerint nem lehetett volna őket szabadon engedni azonosítás nélkül. Meglepő dolgot közölt tegnapi sajtótájékoztatóján az olasz katolikus egyház által fenntartott Rocca di Papa “Jobb világ” nevű befogadó központjából szó nélkül lelépett migránsok ügyében az EU Bizottságának a migrációs szóvivője. Tove Ernst a fogvatartásukról beszélt az azonosításuk érdekében, ha az szükséges: “Az elmúlt hónapokban nagyon világosan hangsúlyoztuk, hogy természetesen amikor arra szükség van, alkalmazható a migránsok azonosításának a megkönnyítésére és az eltűnésük megakadályozásra a fogvatartásuk, a menekültstátusz elbírálása alatt is. Arra kértük minden tagállamot, hogy olyan befogadó központokat biztosítsanak, amelyek a fogvatartást is lehetővé teszik: az a tény, hogy az EU elkötelezett abban, hogy védelmet adjon azoknak, akiknek erre szükségük van, nem jelen

Egy hetes harcok után újból béke van Tripoliban

Kép
A líbiai fővárosban jelen lévő milíciák az ENSZ égisze alatt kötötték meg legújabb tűzszüneti megállapodásukat tegnap. Tripoliban augusztus 27-én indított harcot a többi milícia ellen a 7. Brigád fegyveres formáció a korrupció megszüntetésére. Al-Szarradzs kormányfő néhány napja még rendkívüli helyzet kihirdetésére is rákényszerült. A harcok miatt több mint 1800 családot kellett kitelepíteni a város déli negyedeiből biztonságos területekre, valamint a repülőteret is bezárták Misurata városába áthelyezve annak forgalmát. A képen: harckocsi Tripoliban (Afp) Tegnap azonban megérkezett az erősítés Misurata-ból, továbbá az ENSZ líbiai különleges megbízottja Gassam Salamé is békítő konferenciát tartott. Ezen a Tripoliban székelő kormány elnöksége, belügyminisztere és a városban és környékén jelen lévő fegyveres alakulatok vezetői és tisztjei vettek részt az ENSZ hivatalnokain kívül. Végül a harcoló felek újabb tűzszüneti megállapodást kötöttek. Az olasz sajtóban az elmúlt hét egyik fő té

A korrupció ellen harcol a 7. Brigád milícia Tripoliban

Kép
Néhány napja újból harcok dúlnak Tripoliban, Soros egyik embere szerint a volt és a mostani olasz belügyminiszter tehet róla. Az olasz sajtóban már több napja jelennek meg hírek arról, hogy Tripoliban újabb harcok robbantak ki a helyi milíciák között. Az összecsapásokat a tarhunai 7. Brigád líbia fegyveres csoport indította el, és nem is szándékozik abba hagyni a harci tevékenységét addig, amíg ki nem söpri Tripoliból az összes többi olyan milíciát, amelyeket korrupcióval vádol. A képen: a líbiai lázadó milícia (forrás: Ansa) A helyi médiáknak a lázadó milícia vezetője, Abdel Rahim Al Kani, a mai napon is megerősítette, hogy nem hagyják abba harcokat, amíg az összes többi milícia el nem hagyja Tripolit. Akkor lesz majd újból biztonság a városban szerinte. A milícia tagjai a repülőtérre vezető úton helyezkednek el, és további ostromra készülnek az Abu Salim negyedben a következő órákban. Fajez Al-Szarradzs líbiai miniszterelnök miután tegnap rendkívüli helyzetet hirdetett

Sorosista ügyész indított eljárás Matteo Salvini ellen a migránsok miatt

Kép
Luigi Patronaggio annak az olasz “Demokratikus Jogszolgálatás” szakmai “civil” szervezetnek a tagja, amely Soros György egyik olaszországi jogász NGO-jával együtt ad ki közös migrációs folyóiratot. Augusztus 16-án újabb 170-es fős Líbiából indult migránscsónak érkezéséről adott hírt Matteo Salvini belügyminiszter a facebook oldalán. Bár a csónak ekkor még csak máltai vizeken járt, máris tudatta, hogy nem engedi be őket Olaszországba. A trükkös migrációs beszállító gépezet azonban felülír minden józan szándékot, így a csónak a máltai vizeken még tartotta magát, azonban valahogy véletlenül éppen az olasz vizektől néhány mérföldre süllyedni kezdett. Így az olasz parti őrség a kimentésükre sietett a Diciotti hajójával. Salvini azonban közölte, hogy nem engedi a migránsokat partra szállni, amíg nem biztosítja az EU, hogy átveszi őket Olaszországtól a tagországokban szétosztva őket. Napokig vesztegelt a hajó előbb a nyílt tengeren Pozzallo kikötője közelében, majd Danilo Toninelli öt csillag