Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 14, 2017

A pápa humanitárius folyosók megnyitását sürgeti a menekülteknek

Hosszabb hallgatás után újból üzent a pápa a migráció ügyében, növelni kell a befogadás és szolidaritás kultúráját, és humanitárius folyosókat kell nyitni azoknak, akik háborúk elől menekülnek. Ferenc pápa az olaszországi Ugente-Santa Maria di Leuca püspökségben megtartott “Mediterráneum: a testvériség kikötője” elnevezésű találkozó résztevővinek küldött üzenetében beszélt újból  a migrációról. A találkozón, amelyet számos intézmény és szervezet támogatott, 31 ország 250 fiatalja vett részt. A pápa az üzenetében a keresztény közösséget és a mediterrán országok fiataljait, valamint minden jóakaratú embert is arra buzdított, hogy a sok migráns fivért és nővért tekintsék az emberi fejlődés,  a találkozás és a párbeszéd egy lehetőségének, előmozdítva a népek közötti békét és testvériséget. Üdvözölte a kezdeményezést, amelyik lezárása a “Leucai Karta” aláírása lesz, amely dokumentummal a találkozón résztvevő fiatalok a világ vezetőit arra kérik majd, hogy segítsék elő a békét, sz