Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 20, 2017

Nem főhír a magyar "terrorista", Andreina néni, az olasz sajtóban

Kép
Megdöbbentő hír jelent meg az ATV hírportáljának Nagyvilág rovatában vasárnap délelőtt, “Magyar nő terrorizálja a lakókat Rómában” címmel. Ebben  a neves ellenzéki tévécsatorna a Bors nevű bulvárlapra hivatkozva arról számol be, hogy egy magyar nő hogyan keseríti meg egy olasz társasház életét. Az olasz sajtóban azonban ennek a hírnek nyoma sincs terrorizálókra, terroristákra rákeresve a google-ben, de szinte mindennap írnak iszlamista terroristák kitoloncolásáról. Az ATV írásából megtudhatjuk, hogy az “itáliai sajtó által Andreiának nevezett 62 éves magyar nő B.P.” 2010-ben válogatott eszközökkel terrorizálta annak a társasháznak a lakóit, amelyben élt, Róma Gianicolense negyedében. “Betörte a ház előtt álló autók hátsó szélvédőjét, rájuk támadt, inzultálta őket.” A társasház kameráinak a felvételei szerint nagy testű kutyáit is bevetette a lakók megfélemlítésére, és más szörnyű dolgokat is tett még velük, ezért Andreinát végül kitiltotta  a házból és a környékéről is a rendőrség