A "menekülthajónak" nem felelt meg Málta, csakis Olaszország jó nekik


A legújabb migránshajó parancsnoka tudatta tegnap Máltával, hogy ők mindenképpen Olaszországba akarnak menni, és már a Frontex és az olasz pénzügyőrség hajóin vannak a bevándorlók.

Szegény háborúk, üldöztetés és ínség elől menekülőknek már az első biztonságos európai kikötő sem felel meg. Immár ők döntenek arról, hogy hol szállnak partra és az olasz parti őrség és a Frontex meg készségesen nekik engedelmeskedik.

Tegnap 4 óra 25 perckor érkezett jelzés az római mentési koordinációs központhoz, hogy egy 20 m hosszú 450 migránst szállító kétszintes halászhajó jelent meg a máltai SAR, azaz mentési zónában. A migránshajó parancsnoksága már ekkor Rómához fordult, és tudatta, hogy néhány kiskorú veszélyben van a hajón. Az olasz mentési központ értesítette Máltát, de a máltai parti őrség egy tapodtat sem mozdult megsegítésükre.

Miután később az olasz külügyminisztérium is közleményben hívta fel a máltai kormányt a mentési kötelezettsége teljesítésére, mégis felvették a máltaiak a kapcsolatot a migránshajó parncsnokságával. A Líbiából indult “menekültek” parancsnoka azonban tudatta velük, hogy ők Olaszországba akarnak menni.




A képen: az olasz pénzügyőrség hajója

A hajóról aztán ma reggel a Linosa-szorosban az olasz parti őrség irányításával már át is helyezték a migránsokat az pénzügyőrség “Monte Sperone” és a Frontex “Protector” hajójára annak ellenére, hogy Salvini belügyminiszter azt mondta, hogy nem engedi be őket olasz kikötőkbe, csupán a gyerekek, a betegek és a terhes nők szállhatnak partra.

Éppen csak hogy tegnapelőtt este zárult le az olasz parti őrség Diciotti hajójának az ügye, amely a Vos Thalassa holland kőolajipari vontatóról vett fel 67 migránst néhány napja, és máris itt az újabb konfliktus. Az előbbi esetben több napos vita után végül Conte miniszterelnök Mattarella köztársasági elnök utasítására rendelte el a migránsok partraszállását Trapani kikötőjében. Ezek a bevándorlók erőszakkal akadályozták meg a Vos Thalassa hajón, hogy átadják őket a líbiai parti őrségnek a legénységét megfenyegetve. Ekkor vette át őket az olasz parti őrség a hajójára.

Conte miniszterlnök most is próbálta meggyőzni Salvinit, hogy engedje be az olasz pénzügyőrség és a Frontex hajóit a migránsokkal olasz kikötőkbe, de erre a belügyminiszter most nemet mondott. Nem akarja hogy bárki is ilyen illegális módon lépjen be Olaszországba.

A huzavona jelenleg is tart, és még nem lehet tudni hogyan zárul le. Azt azonban mindenképpen mutatja, hogy a migrációpárti erőknek messzire elér a keze, és nagyon hamar alkalmazkodtak a megváltozott olasz politikai helyzethez új módszerhez folyamodva, ami valójában a régihez való visszatérés. De most már ők is nehezebb helyzetben vannak, mivel olasz közbiztonsági helyzet az utóbbi időkben brutálisan megromlott a bevándorlók miatt.

Mindennaposak az általuk elkövetett nemi erőszak kísérletek, kalauzok, buszvezetők és rendőrök elleni támadások, rablások, betörések és a járókelők “ok nélküli” utcai zaklatásai. Valamint drogdílerként is rengeteg problémát okoznak a migránsok, ugyanis tömegesen árulják azt még a legkisebb olasz településeken utcáin és parkjaiban fényes nappal is. Így az olaszok korábbi nagy befogadási kedve napról napra csökken, és egyre inkább Salvini szigorú migrációs politikája mellett állnak ki ők is. Továbbá az egyre erősebb támogatást kap más EU-s országoktól is.

A játszma azonban még nyitott, mivel a migrációban érdekelt elit körök hatalma erős a bíróságokon, és továbbra is még túl sok magas állami pozícióban lévő politikus támogatja őket ebben az európai állampolgárokra nézve nagyon veszélyes menekültesdinek álcázott betelepítési programban, amelynek célja a totális népességcsere.

Végül is az elit már évszázadokon keresztül hozzászokott ahhoz, hogy ők elzárt, szuper védett helyeken élnek, így számukra valójában semmit nem jelent, hogy az átlag európai állampolgár mit él meg a migráció miatt. Nekik csak a saját profitjuk számít.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/barcone-fa-rotta-verso-litalia-salvini-chiusi-i-porti-1553302.html

http://www.ilgiornale.it/news/politica/barcone-450-immigrati-lira-salvini-nuovo-scontro-roma-malta-1553352.html

http://www.repubblica.it/cronaca/2018/07/14/news/_migranti_oltre_300_trasbordati_dal_barcone_vicino_a_lampedusa_su_una_nave_della_gdf-201719464/?ref=RHPPLF-BH-I0-C8-P1-S1.8-T1

https://www.agi.it/cronaca/migranti_barcone_libia_malta_lampedusa_salvini_cosa_succede-4155389/news/2018-07-14/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre