Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2017

Migrációs vészhelyzet Olaszországban

Az olasz belügyminiszter megszakította amerikai utazását, és  sürgősen visszatért Olaszországba az elmúlt napok migrációs eseményei miatt. Csupán az elmúlt néhány napban több mint 10.000 migránst gyűjtöttek össze a líbiai vizeknél, és szállítottak be olasz kikötőkbe az NGO-s hajók az olasz parti őrség hajóival karöltve. Sőt még a svéd parti őrség egyik hajója is arra járt "véletlenül", hogy segítsen a gumicsónakázó migránsokra vadászásban, amit ők mentésnek neveznek. Renato Brunetta, a Hajrá Olaszország jobb-közép ellenzéki párt képviselőházi frakció vezetője, az Olaszországban érkező migránsok számának drasztikus megnövekedés miatt  felhívással fordult az olasz belügyminiszterhez, hogy zárják le az olasz kikötőket, és irányítsák a hajókat más európai kikötőkbe. A nagy számú migráns érkezésén túl még más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy Marco Minniti váratlanul visszatért Olaszországba amerikai útját megszakítva, hogy személyen is jelen legyen a migrációs

Már a New York Times is kiakadt az NGO-s hajókra

Az új mentési stratégiával, hogy az NGO-s hajók a líbiai vizek határára mennek a migránsokért, szinte duplájára nőtt a tengerbe fulladás miatti elhalálozások száma köztük. Az Földközi-tengeren működő NGO-k tevékenysége már hónapok óta téma a nemzetközi sajtóban a Frontex jelentései és Carmelo  Zuccaro, Catania ügyésze áprilisi sajtónyilatkozatai következtében. Az NGO-s hajók körülötti vihar azóta sem szűnt meg igazából, az olasz jobboldali politikusok és sajtó folyton szóba hozzák a kártékony szerepük, különösen akkor, amikor hirtelen sok migráns érkezéséről szólnak a hírek. Az NGO-s hajók viszont továbbra is azt mondogatják, hogy ők hasznos humanitárius feladatot látnak azzal, hogy kimentik az embereket a tengerből, habár már Zuccaro ügyész is jelezte, hogy valójában csak növelik a halottak számát a jelenlegi működésükkel. Egy június 14-ei írásában már a New York is elkezdte ostorozni a NGO-s hajókat a Nemzetközi Migrációs Szervezetre (International Organization for Migra

Feljelentették Sorost Catania ügyészségén

A Forza Nuova feljelentette Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel attól tartanak, hogy Olaszországot veszélybe sodorja a migrációval. A Forza Nuova radikális jobboldali olasz párt közleményben tudatta néhány napja, hogy feljelentették Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel Soros az által finanszírozott nem kormányzati szervezetekkel a migráció jelenségére spekulál. Roberto Fiore, a Forza Nuova nemzeti vezetője elmondta, hogy Soros elleni feljelentést szicíliai jogi szakértők támogatásával készítették el, amelyben rámutatnak arra, hogy sok százezer külföldi anélkül jut el Olaszországba, hogy joguk lenne menekültstátuszra, nagy károkat okozva ezzel az államkasszának. Valamint a több hivatalos szerv által jelzett konkrét terrorveszéllyel is foglalkoznak a feljelentésben, amit a migráció okoz, akár terroristák beszivárgása miatt, akár a már itt lévő migránsok radikalizációs veszélye miatt. Giuseppe Provenzale, a párt nemzeti altitkára és a szicíliai szervezete vezetője

Franciaország nem engedi be az illegális bevándorlókat Olaszországból

A francia kormány határok nélküli Európáról papol, miközben ők bőszen védik az országuk határait. A francia kormány is támogatta a legújabb EU-s bevándorlást propagáló "Eurodame, Help" című varázsszőnyeges videót, melyet az "Európa határok nélkül" elnevezésű franci csatorna terjeszt a  youtube-on. De valójában miközben egy határok nélküli Európát vizionálnak, addig minden lehetséges eszközt bevetnek annak érdekében, hogy az illegális migránsok ne juthassanak el Olaszországból hozzájuk. Az Európai Bizottság és a francia kormány álságos propaganda videóval csalogatja a migránsokat Európába és Franciaországba, közben pedig az olasz hatóságokat arra kötelezik, hogy akadályozzák meg az átjutásukat a határon.   Ventimigliában már évek óta súlyos problémát okoznak a Franciaországba igyekvő bevándorlók, akik azonban onnan nem "menekülhetnek" tovább az általuk vágyott célországba a franciák tiltása miatt. Így a 25 ezer fős tengerparti olasz városba

"Iszlám államos" bliccelő Bergamóban

Egy marokkói terroristának adta ki magát, hogy így kerülje el a büntetést, de az olasz jegyellenőrök nem rémültek meg tőle. Egy 21 éves marokkóinál nem volt érvényes jegy a napokban, amikor azt kérték tőle a jegyellenőrök az egyik bergamói helyi buszjáraton. Az eset az észak-olasz város belvárosában történt. A marokkói fiatalember először csak egyszerűen azt mondta a jegyellenőröknek, hogy nincs jegye. Aztán kezdetben még csak szimplán fenyegetőzött velük, amikor meg akarták büntetni, de mivel ezzel nem ért el sikert, erősebb fokozatra kapcsolt. Bevetette a terrorista kártyát, és azt kezdte el kiabálni hangosan a buszon, hogy ő az Iszlám Állam embere. Az olasz kalauzok azonban nem ijedtek meg tőle, hanem a rendfenntartókhoz fordultak. A kiérkező karabiniérik végül átvették az ügyet, és megállapították, hogy a marokkói bliccelőnek nincs semmi köze az Iszlám Államhoz. Csupán egy trükkről volt szó, hogy ráijesszen a jegyellenőrökre, és békén hagyják. A marokkóiról azonban

Az olaszországi Sesto San Giovanniban akart merénylelet elkövetni

Nadir Benchorfi az észak-olasz Sesto San Giovanni egyik bevásárló központjában szándékozott támadni a múlt év decemberében. Az olasz Espresso hetilap legújabb számában jelent meg egy hosszabb lélegzetű cikk az Iszlám Államhoz érkező olaszországi finanszírozásokról. Ebben az írásban beszélnek először arról, hogy tavaly decemberben letartóztatattak egy Iszlám Államhoz köthető férfit, mivel a vád szerint Sesto San Giovanni egyik bevásárló központjában tervezett merényletet elkövetni. Az olasz-marokkói Nadir Benchorfi már éppen a fegyverek beszerzésénél tartott a támadás végrehajtásához abban a bevásárló központban, ahova fel is vetette magát, amikor az olasz terrorelhárítók elfogták. Az olasz városban merényletre készülő férfi azt is bevallotta, hogy pénzt is küldött az Iszlám Államnak, akik aztán rávették, hogy hajtson végre egy terrorista vérengzést. Sesto San Giovanniban lőtték le végül a berlini kamionos merénylőt, Anis Amrit is, aki tavaly decemberben hajtott bele a karác

Migráns csónakok után fürkészik a tengeren a Sea Eye NGO

A Sea Eye NGO speciális feladata a líbiai vizek figyelése, hogy mikor jönnek a migránsok a gumicsónakokkal. A Sea Eye egy kisebb összekötő hajó, de maga a hajót működtető NGO neve is Sea Eye. Ők a líbiai partoktól 30-36 mérföldre "pásztázzák", monitorozzák a líbiai vizeket, hogy mikor érkeznek meg a migránsok gumicsónakjai a líbiai strandokról. Volt olyan is, amikor 13 mérföldre a líbiai parttól "mentették" ki a migránsokat, akik elmentek egyet "gumicsónakázni" Olaszországba... A Sea Eya hajó viszonylag kicsi, egy halászhajó, és ők viszik el a "gumicsónakázó" migránsokat a nagyobb NGO-s hajókra. Mivel pl. az Orvosok Határok Nélkül Aquariusa, amely egy nagyobb tengeri, nem tudna ilyen közel menni a partokhoz. A tevékenységük során folyamatosan egyeztetnek az olasz hatóságokkal, és teljesen alaptalan, hogy bármi közük is lenne az embercsempészekhez, mondta el a vezetőjük a Shengeni Bizottság meghallgatásán. 2016. április óta tanyáznak fo

Dzsihadista embercsempészek Comóban

Franco Roberti, olasz országos maffia és terrorizmus ellenes ügyész szerint dzsihadisták vannak az embercsempészek között. Csupán a helyi regionális és az országos alternatív médiát érdeklő hír maradt az Olaszországban, hogy Franco Roberti, országos maffia és a terrorellenes ügyész, a Shengeni Bizottság 2017. május 31-ei meghallgatásán elmondta, hogy Comóban olyan embercsempészek működtek, akik feltételezhetően kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal: "Como ügyészsége nyomozást folytat az Olaszországban partra szálló migránsoknak nyújtott azon logisztikai támogatása kapcsán, hogy őket Észak-Európába vigyék. A logisztikai támogatást olyan közel-keleti és észak-afrikai személyek is ellenőrzik, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az Isis képviselőivel." Roberti szavaival egy tavaly szeptemberi letartóztatásra utalt, amikor Como környékén az olasz rendőrség az Europollal együttműködve tucatnyi személyt tartóztatott le embercsempészet miatt. Nagy részük szí

Kiakadtak az olaszok Kyengére a Ius soli miatt

Hevesen tiltakoztak az olaszok a baloldali politikus asszony kijelentése ellen, hogy aki Olaszországban születik, az automatikusan olasz. Tegnap az olasz Szenátusban újból napirendre tűzték az ún. "Ius soli" törvény tárgyalását, amely nagymértékben megkönnyítené azt, hogy az Olaszországban született bevándorlók megszerezzék az olasz állampolgárságot. A törvényt a Képviselőház már egy és fél éve elfogadta, de a Szenátusban elfeküdt, mivel a jobboldali szenátorok minden lehetséges törvényes módszerrel akadályozták a szavazásra bocsátását. A törvény életbelépésével 800 ezer bevándorló tudná azonnal rövid idő alatt megszerezni az olasz állampolgárságot, így hirtelen nagy változást idézne elő az országban, valamint akadályozná a tényleges integrációt és növelné a migrációt is szakértő szerint. A baloldalnak azonban újabb szavazókat jelentene, így vakul ragaszkodik hozzá. Cécile Kyenge, a baloldali Demokrata Párt kongói származású politikus asszonya a twitter oldal

Nagyon erős szenegáli migráns támadt az utasokra az olasz buszon

Olasz városi buszon italos üveggel a kezében fenyegetőzött az utasokkal a szenegáli migráns, nyolc rendőr tudta csak letartóztatni.  Múlt szombaton reggel egy harmincas szenegáli férfi szállt fel egy buszjáratra Reggio Emiliában. Először a busz vezetőjével kötekedett, aztán meg az őt megnyugtatni próbáló utasokra támadt rá, lökdöste őket és egy italos üveggel a kezében fenyegetőzött. A rendőrség megérkezésekor a szenegáli migráns még jobban megőrült, rájuk támadt, és nyolc rendőr tudta csak lefogni. Három azonban közülük néhány napon belül gyógyuló kisebb sérülést is elszenvedett. Komolyan felmerül a kérdés, hogy mit is keres valójában egyáltalán egy ilyen badi erős afrikai menedékkérő férfi egy olaszországi buszjáraton, és ha már egyszer ott van, milyen alapon támad a busz sofőrjére és az utastársaira. Soros, az Európai Bizottság illetékesei, Nyugat-Európa vezető politikusai, valamint az olasz baloldali politikusok és az olasz katolikus egyház állandóan arról beszélne

"Mérsékelt" muszlim vezető többnejűséget akar

Davide Piccardo muszlim többséget szeretne Olaszországban, többnejűséget és alkoholtilalmat. Davide Piccardo, akit Olaszországban a baloldaliak az ún. "mérsékelt" muszlimok képviselőjének tekintenek, a napokban az integráció szempontjából igencsak elgondolkodtató dolgokról beszélt az olasz Radio24 "Zanzara" nevű műsorában egy interjúban. Az Olaszországi Iszlám Közösségek Szövetségének az alapítója arról beszélt az olasz rádió műsorvezetőjének, hogy muszlim többséget szeretne Olaszországban, továbbá természetesen az iszlám tanításai szerint többnejűséget, az utcákon a testüket elfedő nőket és alkoholtilalmat. Ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében egy olyan vallásos inspirációjú pártot képzel el a muszlim vezető, mint amilyen Törökországban Erdogan Akp-je. Egy ilyen jellegű pártot készül létrehozni és azzal bejutni az olasz törvényhozásba. Külön érdekessége az interjúnak az, hogy Piccardo bár az alkoholt elítéli, de a könnyű drogok liberalizáci

Róma polgármestere migrációs moratóriumot kért

Virginia Raggi az újabb migránsok érkezésének a felfüggesztését kérte a prefektúrától. Migrációs vészhelyzet van Rómában, ezért Róma polgármestere, az öt csillagos Virginia Raggi levélben fordult a római prefektúrához, amelyben moratóriumot kért az újabb migránsok érkezése tekintetében: "Lehetetlennek tartom, azon kívül, hogy veszélyesnek is, további befogadó intézmények elképzelését." A polgármester asszony levelében a kérését azzal indokolta, hogy további migránsok érkezése pusztító hatással lenne Róma városára a szociális költségek szempontjából és maguknak a migránsoknak a védelme szempontjából is. Valamint kitért arra is, hogy városa már így is hatalmas migrációs nyomás alatt áll. Raggi a levelét a római prefektusnak Paolo Basilonének címezte, de magát a belügyminisztert is megszólította benne. Olaszországban a migránsok elosztását az ország területén a belügyminisztérium irányítja a prefektúrák közreműködésével. A polgármester utalt arra is levelébe

Terrorpánik Nápolyban botos migráns miatt

Egy színes bőrű fiatal férfi keltett riadalmat tegnap Nápolyban, egy bottal hadonászva a kezében járt-kelt az utcákon. Tegnap délelőtt Nápoly Rione Alto negyedében keltett nagy félelmet a járókelőkben és az autósokban egy színes bőrű fiatal férfi, aki pucér felsőtesttel és nagy bottal a kezében hadonászva mászkált az utcákon. A bajt csak az akadályozta meg, hogy az olasz karabiniérik hamar kiérkeztek, és ártalmatlanná tették a férfit, aki azonban még az őrsön is nagyon idegesnek és agresszívnek mutatkozott. Most az után nyomoznak, hogy okozott-e kárt az útjába eső parkoló autókban. Az első jelek szerint a botos férfi mentális zavarban szenved. Bár szerencsére nem sérült meg senki, de a járókelők, akik látták a bottal felfegyverkezett külföldit, arról számoltak be, hogy nagyon megijedtek. Mivel attól tartottak, hogy kés is van nála a boton kívül, és olyan dzsihadista vérengzésre készül, mint amilyen nemrég Londonban történt. Források: http://www.ilgiornale.it/news/cro

A líbiai parti őrség NGO-s hajókat állított meg

Wireless hívást azonosított be a líbiai parti őrség az NGO-s hajók és az embercsempészek között. A líbiai Tengerészet szóvivője, Avob Amr Ghasem, tegnap hivatalos közleményben számolt be arról, hogy wireless hívásokat azonosítottak be a NGO-os hajók és az embercsempészek között. A hívás már egy jó fél órával a migránsokkal teli gumicsónakok beazonosítása előtt történt, így az NGO-s hajók már a migránsok fogadására készen várakoztak a líbiai partok közelében. A líbiai parti őrség azonban felszólította őket, hogy távozzanak a líbiai vizekről, és a gumicsónakokon a NGO-s hajók felé tartó 570 személyt visszaszállították Líbiába. Az ügyben érintetett az Orvosok Határok Nélkül Prudence hajója, valamint az Openarms, a Jugendrett és a Seawatch hajók. Avob Amr Ghasem kijelentette, hogy a "ezeknek a NGO-knak a magatartása növeli az illegális migránsok csónakjainak a számát és az embercsempészek merészségét". A szóvivő beszélt még arról is, hogy az embercsempészek "

Afrika szépeit prostituáltnak hozzák Európába

Nigériában és Ghánában válogatják ki a legszebb lányokat, hogy Európában prostituáltként árulják őket. Csütörtökön reggel az olasz rendőrség Szardínia szigetén letartóztatott egy nigériai bűnöző bandát, kilenc nőt és négy férfit embercsempészetért és nők futtatása miatt. A banda tagjai Nigériában és Ghánában szemelték ki a legszebb lányokat, és meggyőzték őket arról, hogy hagyják el az otthonukat, és menjenek velük Európába. Hivatalos munkát ígértek nekik, de Olaszországba érve prostitúcióra kényszerítették őket. Cagliari rendőrsége 2015-ben kezdte el nyomozást néhány prostituált vallomása nyomán, akiket otthon bezárva tartották, elvették tőlük a telefonjaikat, és testük áruba bocsátására bírták rá őket erőszakkal. Időnként még vudu módszerekkel is fenyegették őket. Líbián és a Földközi-tengeren át hozták őket Olaszországba, illegálisan. A fárasztó és életveszélyes utazás után azonban Európába érve kezdődött el a csodás európai élet ábrándjával érkező afrikai lányoknak az

Ghánai ork Marsalában

Az olaszországi Marsalában garázdálkodott napokig a ghánai migráns. "Az   orkok kitalált, félig-meddig   mitikus   eredetű, manapság pedig jobbára a   fantasy - alkotásokban előforduló lények. Általában durva külsejűek, barbár szelleműek, erősek, vadak és harciasak, sok műben pedig kifejezetten gonoszak" – mondja a Wikipédia. Így a fenti meghatározás szerint teljesen joggal lehet orknak nevezni azt a ghánai migránst, aki napokig szabadon garázdálkodott a szicíliai Marsalában. A napokban már másodszorra tartóztatta le az olasz rendőrség.  A 22 éves ghánait először május 26-án fogták el, mivel heves verekedést szított a befogadó központban. Majd testi sértés és a befogadó intézmény megrongálása miatt megvonták tőle azt a jogot, hogy menedéket kérjen, és ki is utasították Olaszországból. Azonban ezek a kiutasítások túlnyomórészt csak papíron maradnak, és nem kerül sor a kitoloncolásukra, így volt ez az ő esetében is. Esze ágában sem volt önként távozni Olasz

Sosa atyának a migránsok a gazdagság forrásai

A jezsuiták legfőbb elöljárója szerint a migránsok a gazdagság forrásai Európának. Néhány napja az Olasz Püspöki Konferencia (Conferenza Episcopale Italiana CEI) egyházi hírügynöksége, a SIR interjút jelentetett meg Arturo Sosa Abasacal jezsuita generálissal. A Jézus társasága katolikus rend legfőbb előjárója kijelentette, hogy a migránsok a gazdagság forrásai Európa számára:  "Európa jövője nagyban függ a más országokból érkező munkaerőtől. Ezért egy közös stratégiát kell létrehozni. A migránsok a gazdagság forrásai: olyan nők és férfiak menekülnek el a háborúk és az éhínség elől, akiknek az a vágyuk, hogy dolgozzanak." Sosa atya hosszasabban értekezett még az interjúban az európai populizmusról is, amelyet ma olyan egyének képviselnek, akik mögött valójában nincs ott a nép szerinte. Így politika- és a pártellenesnek tekinti őket, és nagyon veszélyesnek, akik a nacionalista késztetéseket lovagolják meg, és falakat emelnek, pedig csak személyes hatalmi ambícióik