Bejegyzések

migráció címkéjű bejegyzések megjelenítése

Autós kávébárt vert szét egy migráns, de olasz bíboros szerint csak a populisták keltik a félelmet

Kép
Olaszországban egyre több a vadnyugati jelenet a migráció miatt, de az Olasz Püspöki Konferencia elnöke csupán a befogadók félelme és xenofóbiája miatt aggódik. November 30-án pénteken reggel 7 óra 45 körül egy észak-afrikai férfi Santarcangelo egyik kávébárjába belépve őrült tombolásba kezdett. Korábban is járt már ott, és már akkor is voltak vele problémák a tulajdonos elmondása szerint. Ezúttal a bárban tartózkodó vendégekre támadt rá, valamint biciklilánccal esett neki a berendezésnek. A képen: az santarcangeló-i autóbár Egyik vendég próbálta egy székkel a kezében leállítani őt, de a szék lába súlyosan megsértette a támadó szemét. Így végül még az olasz férfi ellen indult eljárás súlyos testi sértés miatt. Pedig ő minden bizonnyal aznap is csak nyugodtan meg akarta inni a reggeli kávéját munkába menet a barátaival, ahogy ez Olaszországban szokás. A migránsról, aki nagy valószínűséggel vak marad a sérült szemére, csak annyit tudnak biztosan, hogy észak-afrikai származás

Legújabban repülőn hordja be a menedékkérőket az olasz kormány Afrikából

Kép
Az új program keretében tegnap érkezett meg az első 51 afrikai különjárattal Róma katonai repülőterére az ENSZ nigeri táborából. A menedékkérőket Matteo Salvini, a jobboldali Liga párt vezetője és olasz belügyminiszter fogadta a repülőtéren, és arról beszélt a sajtónak, hogy ez volt a kormánya első ilyen akciója, de nem az utolsó, hanem egy egész sor ilyen járat fog még érkezni. Nem csupán arról van szó, tudatta az olasz belügyminiszter, hogy közeledik a karácsony, és ezért ilyen nagylelkűek, hanem az a célja, hogy Olaszország ily módon megszervezett humanitárius folyosókkal nyissa meg az ajtaját a valóban háborúk és a szenvedés elől érkezőknek, a szabályozott, pozitív és ellenőrzött migrációnak. Miközben teljes mértékben meg akarja szüntetni az embercsempészek hajóin érkező migrációt, amely a bűnszervezeteket táplálja bevétellel. A képen: Salvini a repülőn érkezett afrikai gyerekekkel Salvini egyben hitét fejezte ki amellett, hogy a menedékkérők ilyen jellegű érkezése elő

Nigériai migránslányok afrikai futtatóit kapták el Veronában

Kép
A fiatal lányokat vudu varázslással is fenyegették. Az olasz sajtóban rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy hol az egyik, hol a másik városban tartóztatnak le nigériai migránsokat prostitúcióra kényszerítés miatt. Néhány napja Veronában került rács mögé egy afrikai páros. Az egyik veronai befogadó központ munkatársai még 2017. elején jelezték a rendőrségnek, hogy megszökött tőlük egy nigériai lány, aki 2016-ban érkezett Olaszországba illegális migránsként a Földközi-tengeren át. Minden bizonnyal valamelyik “filantróp” NGO-s hajó segédletével. A fiatal lány még az eltűnése előtt elmondta a központban, hogy vudu rituáléval tartják őt kötésben, amely csak akkor szűnik meg, ha prostituáltként dolgozva megfizeti 25 ezer eurót az útjáért azoknak, akik azt megszervezték. A képen: részlet egy vudu szertartásból A rendőrség jó egy év után most talált rá a fiatal afrikai lányra egy veronai lakásban egy sorstársával együtt, ahol mintegy rabszolgaként éltek. A 40 éves nigériai L

Salvini: Soros nem segíteni akar a migránsokon, rabszolgáknak hozza be őket Európába

Kép
Az új olasz belügyminiszter olyan dolgokat mondott Sorosról tegnap, amit eddig még csak kevesen. A nagy “filantróp” rabszolgákat akar, ezért finanszírozza a migrációt. Toni Iwobi a Liga nigériai származású szenátora az elmúlt években már többször is figyelmeztetett arra, hogy azok akik az illegális migrációt támogatják,  csupán modernkori rabszolgáknak telepítik be az afrikaiakat Európába. Matteo Salvini az Il Giornale jobboldali lap kérdéseire válaszolva vázolta fel azt a migrációs politikát, amelynek megvalósítását tűzte ki célul belügyminiszterként. A beszélgetés során megerősítette, hogy továbbra sem engedik be az NGO-s hajókat olasz kikötőkbe, mert azok nem segítő tevékenységet folytatnak, hanem olyan személyek pénzelik őket, mint például Soros is, akik csupán újkori rabszolgákat akarnak. Szó szerint ezt mondta a Földközi-tengeren működő civil szervezetekről: “Nem nagylelkűek, nem keresztények, akik a felebarátjukon akarnak segíteni, hanem jól meghatározott gazdasági érdek rej

Nigériai menedékkérő egy katonai rendőrt ütött le olasz postánál, a plébánián lakik

Kép
Frosinone postáján akadt ki egy afrikai migráns, mert nem volt pénz a számláján. A hivatal vezetőjével kezdett el veszekedni amiatt, majd a kiérkező katonai rendőrök egyikét le is ütötte. Valamint támadó eszközökkel is felszerelkezett a másik ellen, vasrúddal és útjelzőtáblával. Az agresszív afrikai a helyi plébánia vendége. Az olasz város püspöke szerint nagyon hasznosak az olasz gazdaságnak a migránsok. Május 23-án szerdán a késő délelőtti órákban a 20 éves Godsent Harmony pénzt akart felvenni a bankkártyájával az automatánál, de a számlájára nem érkezett pénz. Az afrikai menedékkérő emiatt a posta alkamazottaira és igazgatójára támadt, akik a rendőrség segítségét kérték. A nigériai mérgében eszelősen ököllel verte a posta üvegfelületeit is. Két katonai rendőr érkezett ki a helyszínre, de az állítólag a szegénység, ínség és háborúk elől menekülő Harmony akkora erőnlétnek örvendett, hogy azon nyomban le is ütötte az egyikőjüket, majd a másik ellen is felfegyvekezett egy jelzőtáblát

Kvótapárti az 5 Csillag Mozgalom-Liga kormányprogramja

Kép
Elkészült a “bevándorlásellenes” 5 Csillag Mozgalom és a Liga kormányszerződése, amely migrációról szóló 13. fejezete egyértelműen a migránsok EU tagországokon belüli kötelező és automatikus áthelyezése mellett foglal állást. A külső határok védelme pedig szinte egyáltalán nem is szerepel benne, csupán a migrációs “nyomás csökkentését” említik azokon. Tegnap véglegesítették a Magyarországon migrációellenesként elhíresült 5 Csillag Mozgalom és a Liga kormányprogramját. Azt ma már az öt csillagosok szavazásra is bocsátották az egyáltalán nem biztonságos Rousseau nevű internetes oldalukon a tagjaik számára, amelyet valójában az egyszemélyes Casaleggio és Szövetségesei Kft. működtet. Így most már teljesen hivatalos, hogy a kormányprogramjuk annyira nagyon “bevándorlásellenes”, hogy kvótapárti, és csupán a migrációs nyomást szándékozik csökkenteni a külső határokon. A képen: az 5 Csillag Mozgalom vezetője, Di Maio, amint bejelenti a szavazást “Én benne vagyok a szerződésben” jelmon

Beavatás a migrációs bizniszbe, avagy egy olasz vállalkozó "vallomása"

Kép
Április 3-án az olasz Fanpage.it megdöbbentő felvételt tett közre az olaszországi migrációs bizniszről. Rejtett kamerával vettek fel egy beszélgetést egy vállalkozóval, aki annak során során avatja be a beszélgető partnerét a jól jövedelmező és biztos üzletbe. Ezt az állam tutira kifizeti, míg a többi szerződést nem. A migránsok tényleg aranyat érnek bizonyos köröknek. A felvételt Nunzio Parella, a Camorra egy volt főnöke készítette egy észak-olasz vállalkozóval, akinek jó kapcsolatai vannak szabadkőműves körökkel. Stefano Fuso a venetoi Ereclea kis tengerparti városában üzemeltet egy migráns befogadó központot. A következőket mondta el a migrációs üzlet menetéről: “A prefektúra 32 eurót fizet naponta. Most ne is foglalkozzunk azzal a 2 euróval, amit a menekülteknek kell adnunk. Ha legalacsonyabb költségre vesszük őket, megmarad neked 4-8 euró naponta menekültenként. Minél több menekülttel foglalkozol, annál több a napi hasznod. Minél nagyobb a tömeg, annál nagyobb a jövedelem.

Új városokat vizionál az öt csillagosok guruja

Kép
Az olasz Öt Csillag Mozgalom egy igen rejtélyes politikai formáció. Általában csak egyszerűen populistának, rendszer- és elitellenesnek szokták őket leírni. De jobban megvizsgálva őket kiderül, hogy valójában annak a globalista elitnek valamiféle populista megnyilvánulása ez a párt, akik saját maguk akarják valójában alapjaiban megváltoztatni a rendszert. Beppe Grillo humorista, az 5 csillagosok valódi vezére a napokban arra tett utalást, hogy újra kell tervezni a városokat, a mobilitást, az energiát. Jobban megvizsgálva az 5 Csillag Mozgalom populista mivoltát arra a megdöbbentő következtetésre lehet jutni, hogy rajtuk keresztül a globalista gazdasági elit valójában azokat a legvadabb új elképzeléseit népszerűsíti a világról, amelyekre még más hagyományos fórumok sem hajlandóak. Elegendő ehhez csak megnézni a mozgalom gurujának a blogjának a témáit, és máris képet kapunk ennek a politikai formációnak az igazi természetéről. A képen: Beppe Grillo “Álmatlanság” című művészi körút

Busz tetején randalírozott egy migráns Palermóban

Kép
Az afrikai migránsok napról napra abszurdabb eseményekkel zavarják meg az Európában megszokott közrendet. Tegnap a szicíliai Palermóban egy elefántcsontparti fiatalember “rabolt el” egy városi közlekedési buszt, majd felmászott a tetejére, és onnan beszélt az emberekhez érthetetlen dolgokat. A 19 éves migráns, egy palermói közösségben lakója, vasárnap délután 2 óra körül állította meg a városi buszt útlezáró fémrácsokkal. A busz vezetője azonnal leszállította az utasokat, hogy biztonságban legyenek, majd értesítette a hatóságokat. Az afrikai fiatalember felmászott a busz tetejére, és onnan kiabált a jelenetet szemlélő emberekhez fel-alá járkálva a buszon. Többnyire a maga nyelvén szólt, de van, aki szerint azt is mondogatta, hogy “szabadságot. A képen: afrikai migráns egy palarmói városi busz tetején Végül a kiérkező rendőrök a buszra felmászva elfogták őt, és kórházba szállították. Tettének oka egyelőre ismeretlen, de folyik a nyomozás az ügyben. Rövid kórházi vizsgálat ut

Ferenc pápa a különböző kultúrák egységét vizionálta

Kép
Ferenc pápa az olasz választások befejeztével újra színre lépett. Tegnap a Szent Egyed laikus katolikus közösség megalakulásnak 50. évfordulója alkalmából egy olyan társadalmat vizionált, amelyben nincsenek külföldiek, csak testvérek, és amely túllép a határokon. Globális világképében az egyház annak a jele, hogy egységes az emberi nem, egység van a népek, a családok és a kultúrák között. Így a falak és az idegenektől való félelem megszüntetésre szólította fel a beszédében a katolikusokat és valójában mindenkit. A pápa szerint “a világ globálissá vált, az gazdaság és a komunikáció egységes lett, de sok ember, és különösen a szegények elé falakat emelnek.” Bár azt elismeri, hogy a “különbözőségek ellenségeskedésre és konfliktusokra adnak alkalmat”, de valójában a szolidaritást kell globalizálni, és hidakat kell építeni, és párbeszédet kell folytatni, találkozni kell egymással. “A keresztény mindenki testvére, még az ellenségéé is”, folytatódott a pápai ige annak a katolikus lelkiségi