Bejegyzések

Sea Watch 3 hajó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Kép
A német no borders NGO hajója könyörtelenül ráhajtott az útját álló olasz katonai kishajóra, miközben a Renzi-kormány két minisztere is a fedélzetén volt. A Sea Watch német hajó kapitánya, Carola Rackete tegnap éjjel engedély nélkül lépett be Lampedusa kikötőjébe, hogy partra tegye a még a hajó fedélzetén maradt 40 migránst, akiket június 12-én vettek fel a líbiai partoknál egy teljesen jól működő motorcsónakból 3 órára kikapcsolt helyzetjelzővel. Az  olasz kormány már 15-én befogadott a hajóról 10 bevándorlót, terhes nőket a kísérőikkel, betegeket és gyerekeket. Valamint tegnapelőtt is egy újabb férfit, aki beteg lett, a kiskorú testvérével. Ezzel teljes mértékben eleget tettek az Emberi Jogok Európai Bírósága előírásának, amely azt határozta a hajó ügyében, hogy az olasz kormánynak nem kell befogadnia a rajta lévő szubszaharai bevándorlókat, csupán gondoskodni az érzékeny állapotban lévőkről. Ennek ellenére a civil hajó kapitánya szükségállapotra hivatkozva tört be az éj leple