Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

A német no borders NGO hajója könyörtelenül ráhajtott az útját álló olasz katonai kishajóra, miközben a Renzi-kormány két minisztere is a fedélzetén volt.

A Sea Watch német hajó kapitánya, Carola Rackete tegnap éjjel engedély nélkül lépett be Lampedusa kikötőjébe, hogy partra tegye a még a hajó fedélzetén maradt 40 migránst, akiket június 12-én vettek fel a líbiai partoknál egy teljesen jól működő motorcsónakból 3 órára kikapcsolt helyzetjelzővel.

Az  olasz kormány már 15-én befogadott a hajóról 10 bevándorlót, terhes nőket a kísérőikkel, betegeket és gyerekeket. Valamint tegnapelőtt is egy újabb férfit, aki beteg lett, a kiskorú testvérével. Ezzel teljes mértékben eleget tettek az Emberi Jogok Európai Bírósága előírásának, amely azt határozta a hajó ügyében, hogy az olasz kormánynak nem kell befogadnia a rajta lévő szubszaharai bevándorlókat, csupán gondoskodni az érzékeny állapotban lévőkről.

Ennek ellenére a civil hajó kapitánya szükségállapotra hivatkozva tört be az éj leple alatt az olasz sziget kikötőjébe, miközben két nappal ezelőtt már az olasz felségvizekre is engedély nélkül lépett be. Már korábban is többször is önhatalmúlag akart kikötni, de ezt eddig meg tudta akadályozni az olasz pénzügyőrség, amely katonai szervezet Olaszországban. Most azonban Rackete ráment a civil hajóval olasz katonai kishajóra a kikötési manőverezése során, beszorítva azt a 600 tonnás Sea Watch 3 és móló közé.


A képen:  a Sea Watch 3 az olasz pénzügyőrség beszorított hajójával

Az olasz pénzügyőrség kishajón lévő munkatársai arról számoltak be, hogy életveszélyben voltak. Néhány másodpercen múlt az életük. És annak köszönhetően úszták meg élve a civilek akcióját, hogy egy különlegesen gyors művelettel még ki tudták vezetni a hajójukat a Sea Watch 3 útjából.

A 31 éves német kapitánylány ezen tette még az egyébként igen baloldali agrigentói főügyésznél is kiverte a biztosítékot, aki pedig eddig minden lehető jogi eszközzel segítette eddig a földközi-tengeri bevándorló beszállító NGO-k tevékenységét. Luigo Patronaggio ezúttal azonban azt nyilatkozta az ügyről, hogy semmilyen humanitárius indok nem igazolhatja azok az egyenruhások elleni erőszakot, akik a tengeren mindenki biztonságáért dolgoznak.

A német lányt egyébként már tegnapelőtt feljelentette a pénzügyőrség, amiért nem állt meg a felszólításukra, és olasz vizekre lépett. Tegnap délelőtt lett volna ez ügyben a meghallgatása embercsempészet és katonai hajó parancsának a megtagadása miatt az agrigentói La Valle ügyész részéről Lampedusa szigetén.


A képen:  a Sea Watch német kaptánya, Carola Rackete

Minden bizonnyal az előbbieket még Patronaggio jóvoltából, aki nyíltan migrációpárti ügyészi-bírói szervezet tagja, minden gond nélkül megúszhatta volna azzal, hogy a joggyakorlatban a nemzetközi törvényeket a nemzeti törvények felett állónak tekintik. Így akár még jogosnak is nyilváníthatták volna addigi lépéseit. Az olasz pénzügyőrség hajója elleni támadásával azonban a korábban jégtörő hajón kapitánykodó Rackete az előbbi vádpontokon túl még továbbiakat is beszerzett magának, többek között hajószerencsétlenség okozásának a kísérletét, valamit azonnal le is tartóztatták. Jelenleg házi őrizetben van, és a bíróság fog dönteni az előzetes letartóztatását illetően.

A baloldali politikusok, civilek és katolikus papok azonban továbbra is hatalmas hősnek tartják az anarchista kapitánylányt. A nagy migránsbarát Zanotelli atya szerint még Nóbel-díjat is érdemelne  Rackete ezen tettéért. Az előző két baloldali kormány közlekedési és infrastrukturális minisztere Graziano Delrio, aki maga is hajón volt a kikötés pillanatában, azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban, hogy "bizonyos esetekben nem kell betartani a törvényt".

Delrio másik négy baloldali politikus társával néhány nappal ezelőtt költözött fel a hajóra azzal a szándékkal, hogy végig azon maradnak, amíg a mostani kormány nem engedi partra szállni a migránsokat.


A képen: baloldali olasz politikusok a Sea Watch 3 hajón a kapitányával - jobbra Delrio és Orfini  a Renzi-kormány közlekedési és igazságügyi miniszterei

A Renzi- és Gentiloni kormányok igazságügyi minisztere, Matteo Orfini is szintén a hajón volt, és ő is a Sea Watch erőszakos tette mellé állt. Szerinte a jelenlegi kormány hibás az egészért, amiért 16 napon át nem adtak engedélyt a Sea Watch 3-nak kikötésre a hajón tartva a bevándorlókat.

Orfini ezenkívül azt is újból kifogásolta, hogy Matteo Salvini nem mondott le a parlamenti mentelmi jogáról, és nem állt a bíróság elé egy tavalyi hasonló ügy miatt. Ekkor emberrablással vádolta meg őt Patronaggio ügyész és a cataniai miniszteri bíróság, amiért több napon keresztül egy állami hajón kellett várakoznia az ő döntésből kifolyólag egy másik bevándorló csoportnak. Végül az olasz parlament úgy döntött, hogy Salvini államérdekből járt el, és ezért nem kell őt perbe fogni.

Habár a német kapitánylány azt nyilatkozta, hogy egyedül döntött arról, hogy önhatalmúlag belép az olasz kikötőbe, ez a fentiek fényében nem igen valószínű. Minden bizonnyal az anarchista hajlamain túl ezek a baloldali politikusok is nyomást gyakoroltak rá, valamint félre is vezethették őt a jogi értelmezésükkel.

Mindazonáltal az olasz ügyészség és bíróság tényleg hozhat olyan döntést, hogy Rackete ártatlan, de ez igen kétséges az EJEB döntése fényében is. Matteo Salvini mindenesetre egyenesen katonai akciónak nevezte a Sea Watch NGO tettét, ami nem maradhat büntetlenül.

Valóban teljesen elképesztő, hogy egy német civil szervezet kapitánya  odáig jusson el, hogy minden engedély nélkül önhatalmúlag betör egy szuverén állam kikötőjébe annak hatósági hajóját is megtámadva. Habár ez utóbbi tettéért Rackete bocsánatot kért, mintha egy ilyen ügyet csak úgy lehetne intézni egy bocsival.

De ezeknél a szélsőbalos anarchista civileknél ez már csak így megy. Teljesen törvények felett állóknak érzik magukat, és ebben a baloldali sajtó, baloldali vezető politikusok, nemzetközi szervezetek és migrációpárti egyházi vezetők is aktívan támogatják őket.

Az eset mindenesetre jól jelzi, hogy  a csata tovább folytatódik a bevándorláspárti globalista erők és a biztonságos és nyugodt életre vágyó európaiak között, mind politikai, mind jogi szinten. Sőt előbbiek immár nyíltan az erőszak pályájára léptek Rackete kapitányuk fenti húzásával, aki talán még maga sem fogja fel, hogy a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás végül olyan káoszt hoz Európába, aminek ő maga is áldozatul eshet, mivel annak negatív közbiztonsági hatásaitól csak a nagyon vastag falak között élő elit maradhat védett, vagy még ők sem.

Források:
http://www.ilgiornale.it/news/cronache/sea-watch-i-5-minuti-terrore-gdf-bestione-dacciaio-su-noi-1718510.html
https://www.fanpage.it/live/la-sea-watch-3-e-entrata-in-acque-italiane-la-capitana-so-cosa-rischio-ma-non-ho-scelta/
http://www.ilgiornale.it/news/politica/pure-pd-sperona-gdf-necessit-si-pu-violare-legge-1718551.html
http://www.rainews.it/dl/rainews/media/Graziano-Delrio-Nicola-Fratoianni-Matteo-Orfini-bordo-della-Sea-Watch-3-820c7193-bc71-428d-93cf-7edf0c0bbb0a.html#foto-1
https://www.youtube.com/watch?v=yOsHnKXJ_SY
https://www.cronacasocial.com/sea-watch-3-il-momento-in-cui-la-nave-sperona-la-motovedetta-della-gdf-video/
http://www.ilgiornale.it/news/cronache/padre-zanotelli-salvini-mi-ricorda-antigone-carola-merita-1718636.html
https://www.open.online/2019/06/25/sea-watch-la-capitana-lancia-la-sfida-al-capitano-forzero-il-blocco/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre