Bejegyzések

Egy "újolasz" késes dzsihádot szervezett országszerte

Kép
Tegnap délen Foggiában, ma pedig északon Torinóban tartóztattak le olaszországi terroristát. Marco Minniti olasz belügyminiszter szerint még soha nem volt ilyen erős a dzsihád az országában. Ferenc pápa azonban az álkeresztények és a maffiózó keresztények miatt aggódik. Az olasz rendőrség különleges műveleti osztálya ma hajnalban tartóztatta le a marokkói származású 23 éves Halili Elmahdit, aki gázolós terrortámadásra készült, és magányos farkasokat toborzott. Már 2015. óta ismert volt az olasz hatóságok előtt a radikalizálódása, és az ügyész szerint már nem nem lehetett tovább halogatni az őrizetbe vételét. Halilit két évvel ezelőtt már felfüggesztett büntetésre ítélték terrorizmusra uszítás miatt, de ő nem hagyta abba az iszlamista tevékenységét, sőt még erőteljesebben folytatta azt. Az interneten radikalizálódott a már Olaszországban született fiatalember, és egyenesen prófétának kiáltotta ki önmagát. Azt hirdette, hogy az “iszlám egyensúly a szeretet és a gyűlölet között: s

Olasz imám lefejezős dzsihádra tanította a gyerekeket egy iszlám központban

Kép
A hatóságok a mai napon letartóztattak a dél-olaszorzsági Foggiában egy egyiptomi származású imámot. A város iszlám kulturális központjában tanította a gyerekeket fejlevágós, robbantagatós dzsihádra. Továbbá a facebook oldalán uszított Olaszország elleni terrortámadásokra. A hatóságok a mai napon tartóztattak le a dél-olaszorzsági Foggiában egy egyiptomi származású imámot. A város iszlám kulturális központjában tanította a gyerekeket fejlevágós, robbantagatós dzsihádra. Továbbá a facebook oldalán uszított Olaszország elleni terrortámadásokra.   Az 59 éves egyiptomi származású Abdel Rahman vallási tanítóként dolgozott az “Al Dawa” iszlám kulturális szövetség foggiai központjában. Az imámot az olasz TEK, a Digos tartóztatta le azzal a váddal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet tagja. A nyomozók átkutatták az iszlám kulturális központot is, valamint annak a bankszámláját is lefoglalták. Az imám, akinek a felesége olasz, nagyon brutális dolgokra tanította a rábízott mu

Új városokat vizionál az öt csillagosok guruja

Kép
Az olasz Öt Csillag Mozgalom egy igen rejtélyes politikai formáció. Általában csak egyszerűen populistának, rendszer- és elitellenesnek szokták őket leírni. De jobban megvizsgálva őket kiderül, hogy valójában annak a globalista elitnek valamiféle populista megnyilvánulása ez a párt, akik saját maguk akarják valójában alapjaiban megváltoztatni a rendszert. Beppe Grillo humorista, az 5 csillagosok valódi vezére a napokban arra tett utalást, hogy újra kell tervezni a városokat, a mobilitást, az energiát. Jobban megvizsgálva az 5 Csillag Mozgalom populista mivoltát arra a megdöbbentő következtetésre lehet jutni, hogy rajtuk keresztül a globalista gazdasági elit valójában azokat a legvadabb új elképzeléseit népszerűsíti a világról, amelyekre még más hagyományos fórumok sem hajlandóak. Elegendő ehhez csak megnézni a mozgalom gurujának a blogjának a témáit, és máris képet kapunk ennek a politikai formációnak az igazi természetéről. A képen: Beppe Grillo “Álmatlanság” című művészi körút

Migránsbanda vert meg egy olasz fiút a buszon

Kép
Olaszországban egyre “bátrabbak” a migránsok. Néhány napja Forliban vert meg egy olasz fiút egy észak-afrikai banda a helyi közlekedési buszon. Előtte egy másik kiskorút is leköpdöstek, és az okos telefonját is elvették tőle. Végül a támadók lebuktak a kamerák felvételei miatt. Ez azonban nem változat semmit azon, hogy a korábban teljesen biztonságos olasz városokban és negyedekben is ilyen események történnek meg a migráció miatt. A 117 ezer fős észak-olasz Forli városi buszán 3 kiskorú migráns olasz fiatalokat támadott meg, miközben 4 másik társuk nevetgélve szemlélte a tettüket. Többek között egy 17 éves olasz fiúnak akart az egyikőjük puszit adni a fejére, de amikor ezt ő elutasította, akkor egyik másik észak-afrikai ütlegelni kezdte az áldozat fejét, mire az a földre esett. Az eset a város pályaudvara környékén történt. Az olasz fiú feljelentést tett a rendőrségen azt is elmondva, hogy előtte egy másik fiút meg leköpdöstek, és ellopták a telefonját. A buszon lévő kamerák felvéte

Mumusként passzolta el a migránsokat egy olasz polgármester egy másik városnak

Kép
Matteo Salvini, az olasz jobboldali Liga párt vezetője kiállt a polgármesterük mellett, aki saját pénzén vett csak oda jegyet Milánóba a balhés migránsoknak. Ezzel a tettével országos rivaldafénybe került az olasz város feje, mivel a nagy migránsbarát milánói politikusok teljesen kiakadtak miatta. Andrea Cassini, Gallarete ligás polgármestere migrációs diplomáciai válságba keveredett a nagyon baloldali és nagyon migrációpárti milánói városi vezetőkkel. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a Gallereten a befogadó központot működtető Kb betéti társaság, úgy döntött, hogy megszünteti ezt a tevékenységét, és nem pályázza meg azt újra a prefektúránál. Így a gondozásában lévő mintegy száznyi migránst áthelyezték különböző közintézményekbe, 50 személyt közülük egy másik városokba is. Ekkor derült ki, hogy 12 gambiai menedékkérőnek már korábban megszűnt a joga az állami ellátáshoz és az azzal járó zsebpénzhez egy korábbi néhány nagy balhéjuk miatt. Tavaly októberben többször is fellázadtak, ezé

Életmentés a ballibeknek, embercsempészet az ügyészségnek

Kép
Az olasz Népszava, a La Repubblica, a magyar MTI egyik kedvenc hírforrása, az elsők között tudósított arról a sajtó tájékoztatóról, amelyet a vasárnap lefoglalt NGO-s hajó ügyében tartottak a migrációpárti erők tegnap délután a szenátus épületében Rómában. A híres balliberális író, Roberto Saviano, szerint mindenkinek részt kellene vennie ebben a földközi-tengeri életmentő tevékenységben. A +Európa sorosista párt képviselője pedig arról beszélt, hogy a parlamentben fogják kikérdezni a Marco Minniti belügyminisztert az eset miatt. A szicíliai Catania ügyészsége március 18-án vasárnap este foglalta le a Proactiva Open Arms spanyol NGO hajóját, és indított eljárást annak a kapitánya, a misszió vezetője és a szervezet képviselője ellen embercsempészet miatt. Az NGO nem követte az olasz irányítási központ utasítását, hogy hagyják a migránsok kimentését a líbiai parti őrségre. Valamint azt is vizsgálja az ügyészség, hogy miért akarták mindenáron Olaszországba vinni a gumicsónakokról felv

A Proactiva NGO ellen embercsempészet miatt nyomoz az olasz ügyészség

Kép
Habár a Proactiva Open Arms nagyon ügyesen elhintette a sajtóban azt, hogy azért foglalta le a hajójukat Catania ügyészsége, mert nem adták át a líbiaiaknak a migránsokat a fedélzetről, de ez nem igaz. Embercsempészet miatt nyomoznak ellenük, mivel az a gyanú velük szemben, hogy együttműködtek az embercsempészekkel. Jellemzően “véletlenül” éppen arra jártak a hajójukkal, ahol olyan migránsokkal teli csónakok jelentek meg, akik nem is adtak le vészjelzést a tengeri mentésért felelős olasz hatóságoknak. Az olasz ügyészségek azonban jelenleg már rendelkeznek olyan technikával, amivel bizonyítani lehet ennek az okát. Így minden bizonnyal igen alapos indokkal döntöttek a nyomozás megindítása mellett. A Procativa Open Arms több ponton is elhallgatja az igazságot, és annak csak a számára kedvező részét hangoztatja a sajtóban. Egyáltalán nem azért foglalta le a cataniai ügyészség a hajójukat, március 18-án vasárnap este, mert nem adták át a líbiai parti őrségnek a fedélzetükön lévő migránsokat