A Proactiva NGO ellen embercsempészet miatt nyomoz az olasz ügyészség

Habár a Proactiva Open Arms nagyon ügyesen elhintette a sajtóban azt, hogy azért foglalta le a hajójukat Catania ügyészsége, mert nem adták át a líbiaiaknak a migránsokat a fedélzetről, de ez nem igaz. Embercsempészet miatt nyomoznak ellenük, mivel az a gyanú velük szemben, hogy együttműködtek az embercsempészekkel. Jellemzően “véletlenül” éppen arra jártak a hajójukkal, ahol olyan migránsokkal teli csónakok jelentek meg, akik nem is adtak le vészjelzést a tengeri mentésért felelős olasz hatóságoknak. Az olasz ügyészségek azonban jelenleg már rendelkeznek olyan technikával, amivel bizonyítani lehet ennek az okát. Így minden bizonnyal igen alapos indokkal döntöttek a nyomozás megindítása mellett.

A Procativa Open Arms több ponton is elhallgatja az igazságot, és annak csak a számára kedvező részét hangoztatja a sajtóban. Egyáltalán nem azért foglalta le a cataniai ügyészség a hajójukat, március 18-án vasárnap este, mert nem adták át a líbiai parti őrségnek a fedélzetükön lévő migránsokat. Velük szemben a vád valójában az, hogy nem követték az olasz koordinációs központ utasításait, hogy hagyják a migránsok kimentését a tengerből a líbiaiakra.


A képen: a Proactiava Open Arms NGO lefoglalt hajója

Továbbá erős az a gyanú is, hogy együttműködtek az embercsempészekkel, és ezért tudták azt, hogy hol vannak a migránsok, akik nem is értesítették az olasz hatóságokat, és így ők csak a helikopterekről észlelték őket. Közben pedig az Open Arms hajója már úton volt értük. Így történhetett meg az, hogy március 15-én csütörtökön többször is konfliktusba kerültek a líbiai parti őrséggel, akik elől szó szerint elhalászták a migránsokat.

A délutáni mentés során pedig már hiába is szólította fel őket az olasz irányítási központ, hogy menjenek el helyszínről, és ne akadályozzák a líbiaiak mentési munkáját, ők ezt megtagadták. A migránsok a tengerbe ugrottak a gumicsónakjaikról, és az NGO hajója felé úsztak. A líbiai parti őrség végül kénytelen volt visszavonulni, mivel mégsem akartak fegyveres erőt alkalmazni, ahogy erre először utalást tettek. Az NGO szerint ők már megkezdték a mentést, mire a líbiaiak odaértek, és már ki is osztották a mentőmellényeket a gumicsónakokon ülő migránsoknak, és néhányat közülük már fel is vettek a saját mentőcsónakjaikra, amikor megkapták az utasítást az olaszoktól, hogy adják át a terepet a líbiai parti őrségnek. Az NGO kapitány ügyvédje szerint először ők kaptak utasítást a mentésre, és azt nem állt jogban megváltoztatni az olasz irányító központnak A nyomozás feladata lesz kideríteni, hogy pontosan mi is történt. Egyelőre a hírekben egymásnak ellentmondó adatok vannak biztosan nem véletlenül.

Ezenkívül az olasz ügyészség vizsgálja azt is, hogy miért is akarták mindenáron Olaszországba vinni a migránsokat a hajójukkal, holott a legújabb EU-s földközi-tengeri művelet, a Themis, amely idén február elsejétől lépett életbe, már nem is mondja ki azt, hogy kimondottan csak olasz kikötőbe kell vinni a migránsokat. Máltán ki is kötött az Open Arms egy rövid időre, hogy ott partra szálljon egy súlyosan beteg csecsemővel egy anyuka, de aztán mégis tovább mentek Olaszország felé. A hajón túl a kapitányának és a misszió vezetőjének a okos telefonját is lefoglalták, valamint rajtuk kívül az NGO felelőse is a nyomozati személyek körében van. Továbbá a rendőrség egy szudáni és egy szenegáli férfit le is tartóztatott. A migránsok vallomása szerint ők vezették az egyik gumicsónakot iránytűvel egy nekik előre megadott irányba. 

A nyomozást mindenesetetre még a vizsgálóbírónak is jóvá kell hagynia.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/sequestrata-nave-dellong-associazione-delinquere-1506686.html

https://www.agi.it/cronaca/nave_ong_sequestro_catania_proactiva_open_arms-3643509/news/2018-03-19/

https://www.agi.it/cronaca/nave_ong_sequestro_catania_proactiva_open_arms-3643509/news/2018-03-19/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre