Bejegyzések

Lesz-e Olaszországban "Alapjövedelem Minisztérium"?

Kép
Az 5 Csillag Mozgalom vezetője, Di Maio, nem adja fel, és mindenáron feltétel nélküli alapjövedelmet akar bevezetni az országában. Ez lett a legfőbb témája a 31 éves politikusnak és pártjának. A miniszterelnökségről már lemondott a fiatalember, de mindenképpen miniszter akar lenni az új kormányban, hogy ezt a tervet megvalósítsa. A csúfosan megbukott baloldali nyitás után most újból a jobboldali Ligával próbálkozik, de továbbra is Berlusconi és pártja nélkül, holott ezt a felállást már többször is visszautasította Salvini pártja. A mai napra újabb kormányalakítási konzultációra hívta össze a fő pártokat Sergio Mattarella, olasz köztársasági elnök. A találkozó előtti napokban ismét feléledtek a megbeszélések a jobboldali Liga és az 5 csillagosok között. Az olasz állami tévé egyes csatornája (Tg1) “Porta a Porta” politikai beszélgetős műsorában Di Maio néhány nappal ezelőtt felfedte, hogy Matteo Salvini a Liga vezetője azt kérte tőle, hogy mondjon le arról, hogy miniszterelnök legye

Fényes nappal vert meg és rabolt ki egy marokkói migráns egy anyukát Prátóban

Kép
Lassan már egész Olaszország is “no-go zónává” válik az afrikai migránsok miatt. Már mindenütt ott vannak ők, minden városban és negyedben, és immár bármikor lecsapnak váratlanul. Egyelőre még csak szórványosan, de a számuk növekedésével egyre többször és egyre több helyen. Április 25-én délután a Firenze melletti Prátóban egy kisgyerekeit sétáltató kínai anyukát vert meg és rabolt ki egy 28 éves marokkói migráns egy egyébként teljesen biztonságos városrészben. Napról napra több migránsok által elkövetett támadásról számolnak be a hírek, és egyre több olasz város kerül be a rendőrségi krónikákba miattuk. Most már bárhol támadhatnak kiszámíthatatlan módon, mivel a baloldali olasz kormány mindenhova betelepíti őket a nagyon elmés ún. szétszórt befogadási rendszere keretében. Valójában azzal a bevándorlók gettósodását, és veszélyes zónák kialakulását akarják megakadályozni, de a bűnöző migránsok nagyon jól alkalmazkodtak ehhez a “mestertervhez”. Így már nemcsak a gettósodott területeken

A "bevándorlásellenes" 5 csillagosoknak Orbán Viktor Európa szégyene

Kép
Széles körben elterjedt még a jobboldali magyar sajtóban is az, hogy az olasz 5 Csillag Mozgalom bevándorlásellenes. Régebben ez még talán valóban az is volt, de újabban már egyáltalán nem az. Sőt a magyar választások kapcsán a hivatalos blogjukban az Európai Parlament öt csillagos alelnöke egyenesen  “szégyenteljes szögesdrótról” beszél a magyar határvédelem kapcsán, és plurális és nyitott Európa szükségességéről. Nap mint nap olvasni a magyar jobboldali sajtóban azt, hogy a humorista Beppe Grillo által alapított olasz párt ellenzi a bevándorlást. Ez még valamikor igaz is lehetett, de már 2015-ben is összetűzésbe került velük Matteo Salvini Liga (akkor még Északi Liga) vezetője, mivel azt rótták fel neki az öt csillagosok, hogy az EP-ben a 40 ezer fős kötelező áttelepítési kvóta ellen szavaztak a ligások. Salvini azzal verte vissza a támadásuk, hogy semmi értelme annak, ha közben meg százezrek érkeznek Európába. Valamint már akkor azt vetette a szemükre, hogy csak szóban bevándorlá

A migránsok a vonatokon erőszakkal tapperolják és ölelgetik az olasz lányokat

Kép
Dúl a “nyitott társadalom” megvalósulása az olasz vonatokon a migránsok “örömére”, és az olasz lányok nagy rémületére. Időnként nem bírnak ugyanis magukkal a más kultúrából érkezett férfiak, és a vonatok fülkéiben ugranak rá a nekik tetsző lányokra. Erőszakkal simogatják és ölelgetik őket. Habár a lányok rendszeresen feljelentik őket, nem sok eredménye van. A mutogatós és maszturbálós zaklatók azonban egyenesen teljesen szabadon élhetik ki magukat egy minden bizonnyal “érzékenyített” bíró miatt. Teljesen megdöbbentő az, ami manapság az olasz vonatokon zajlik a migránsok miatt. Különösen a zónázó vonatok utasai vannak veszélyben, de manapság már a gyorsvonatokon sem kímélik a lányokat. A regionális CorriereAdriatico.it a napokban arról számolt be, hogy komolyabb rendőrségi ellenőrzések zajlanak Marche, Abruzzo, és Umbria tartományok állomásain a korábbi hónapok eseményei miatt. Konkrét eseteket is említett a lap, ezek között a drogos bűntények mellett kiemelkedő helyen szerepelnek a

"Üldözik" az olaszok a politikai menekülteket, nem hagyják őket nyugodtan drogot árulni

Kép
8 gambiai menedékkérőt kaptak el a napokban az észak-olaszországi Bresciában, felsős gyerekeknek árulták a drogot közparkokban. A 8 afrikai politikai okokból menekült el a hazájából, mivel az ottani kormány ellenséges volt velük, és üldözte őket. Csak nem ott is drogot árultak… Hatalmas problémát jelentenek mindenfelé Olaszországban a menedékkérő drogdílerek. Az illegális migráció támogatói, az emberi jogokat védő álcivil szervezetek, a balliberális politikusok számos keresztény vallási vezetővel egyetemben teljesen szabad utat adtak ugyanis az Európába érkező drogkereskedelemnek is. A képen: utcai migráns drogdíler a kliensével Menedékkérőként annyi drogdílert tud bejuttatni a kontinensre a drogmaffia, amennyit csak akar, vagy tud. Ennek következtében óriási számú afrikai és dél-ázsiai “menedékkérő” árulja a drogot az olasz városokban, és az ún. szétszórt befogadási rendszer ebben csak még jobban segít nekik. Sorra foglalják el a városok parkjait tömegesen a migráns drogdí

Szakított a római zsidó közösség a partizánokkal a palesztinok miatt

Kép
A héten április 25-én Olaszország a 2. háború és a fasizmus végét ünnepelte. De ez a felszabadulás napja más volt, mint a többi, a zsidó közösség számára. Több városban is inzultálták őket szélsőbalosok és palesztinbarát szervezetek képviselői. Rómában nem is vettek részt a közös menetben az olasz partizánokkal, ahogy korábban. Netanjáhút pedig egyenesen lefasisztázták az antifák. A mediterrán országban hatalmas kultusza van még ma is a náci és fasiszta uralom ellen harcoló partizánoknak. Gerilla szervezeteikben együtt harcoltak velük zsidó brigádok is, ezért eddig mindig együtt és nagy összhangban ünnepelték meg a közösen a felszabadulás napját. Idén azonban megtört a hagyományos történelmi szövetség a partizánok és a zsidó közösség között Rómában. Az olasz partizánok szervezete ebben az engedélyezte a velük együtt ünneplő palesztinoknak, hogy markánsan megjelenő külön csoportként a zászlóikkal vonuljanak fel a menetben. Emiatt viszont a zsidó közösség nem vett részt abban, ahogy az

Marokkói migráns szíjjal verte az utcán a járókelőket Treviglioban

Kép
Olaszországban egyre jobban megjelenik a dzsihád erőszakos formája. A napokban az észak-olaszországi Treviglioban egy huszonnyolc éves marokkói migráns szíjjal vert meg néhány járókelőt a vasúti pályaudvar környékén. Az őt elfogó rendőrségnek pedig azt állította, hogy ő az Iszlám Állam embere. Mindeközben az éppen most a baloldali Demokrata Párttal közös kormányzásra készülő 5 Csillag Mozgalom fő gondja az alapjövedelem bevezetése, és politikusai egy szót sem ejtenek az illegális bevándorlásról és biztonsági helyzetről. Napról napra hihetetlenebb események történnek meg a tömeges migráció előtt még tejesen nyugodt és biztonságos kisebb olasz városokban is. Április 24-én a Bergamo körzetében található kb. 30 ezer fős Treviglio városában támadt rá szíjjal a kezében a marokkói férfi az utcán először egy lányra, majd kiskorúak egy csoportjára. A támadó be volt drogozva, így a rendőrségnek mentőautót is kellett hívnia, hogy le tudják őt állítani. A mentősök segítettek abban, hogy lenyugo