Bejegyzések

Salvini: Soros nem segíteni akar a migránsokon, rabszolgáknak hozza be őket Európába

Kép
Az új olasz belügyminiszter olyan dolgokat mondott Sorosról tegnap, amit eddig még csak kevesen. A nagy “filantróp” rabszolgákat akar, ezért finanszírozza a migrációt. Toni Iwobi a Liga nigériai származású szenátora az elmúlt években már többször is figyelmeztetett arra, hogy azok akik az illegális migrációt támogatják,  csupán modernkori rabszolgáknak telepítik be az afrikaiakat Európába. Matteo Salvini az Il Giornale jobboldali lap kérdéseire válaszolva vázolta fel azt a migrációs politikát, amelynek megvalósítását tűzte ki célul belügyminiszterként. A beszélgetés során megerősítette, hogy továbbra sem engedik be az NGO-s hajókat olasz kikötőkbe, mert azok nem segítő tevékenységet folytatnak, hanem olyan személyek pénzelik őket, mint például Soros is, akik csupán újkori rabszolgákat akarnak. Szó szerint ezt mondta a Földközi-tengeren működő civil szervezetekről: “Nem nagylelkűek, nem keresztények, akik a felebarátjukon akarnak segíteni, hanem jól meghatározott gazdasági érdek rej

Az olasz parti őrség újabb 500 migránst vett fel a líbiai partoknál

Kép
Miközben az NGO-s hajókat nem engedi be a kikötőibe az új olasz kormány, addig elég egy telefon a gumicsónakokon vízre szállt migránsoktól, és máris rohannak értük az olasz állami hajók. Az öt csillagos infrastruktúrális miniszter büszkén nyilatkozta azt szombaton, hogy ők nem xenofóbok és rasszisták, és továbbra is “kimentik” a migránsokat a parti őrség hajóival, és is Európa segítségét várják. Minden bizonnyal az átvételükre gondolt. Az olasz migrációpárti politikai blokk továbbra is mindenképpen próbálja érvényesíteni az akaratát. A korábban még hajóblokádot is kilátásba helyező Liga vezetője, Matteo Salvini, most belügyminiszterként mindent megtesz a migráció teljes leállítására, azonban az öt csillagos infrastruktúrlis miniszter már korántsem ennyire elszánt. Danilo Toninelli tegnap büszkén tudatta, hogy senki nem mondhatja azt, hogy ők felelőtlenek, és “Olaszország mindig az elsők között volt és marad is, amikor életek mentéséről van szó.” A képen: olasz parti őrség migrá

Az alultáplált migránsok és riporternő viszontagságai az Aquarius migránshajón

Kép
Szörnyűbbnél szörnyű hírek érkeznek az Aquarius migránshajóról, a “viharos tengeren” kell utazniuk még napokon át az “alultáplált” embereknek, akik között az egyik legalultápláltabb valójában maga az Euronews riporternője. Újból sorra gyártják a migrációs álhíreket a sorosista NGO-k és az őket támogató média, hogy befeketítsék az olasz kormányt, amiért nem engedték be az Orvosok Határok Nélkül hajóját olasz kikötőkbe. A hajón utazó migránsok azonban valóban kemény idők elé nézhetnek az őket fogadó Spanyolország igen szigorú bevándorlási törvényei miatt. Az Ansa olasz hírügynökségnek igen elborzasztó híreket mondtak el az Aquarius útjáról az MSF és a hajó személyzetének a tagjai. Nem jó az időjárás, fúj a szél, és még az eső is esett. Ezért gyorsan ki is akartak kötni már Szardínia szigetén, vagyis még Olaszországban, de az igen csúnya és kegyetlen Matteo Salvini belügyminiszter ezt nem engedte. Pedig akkora ott a viharos szél az Euronews riporternője szerint, aki arról egyenesen a

Egy pakisztáni férfi két olasz kislányt molesztált játszótéren Biellában

Kép
Egy pakisztáni migráns két olasz kislányt zaklatott szexuálisan az észak-olasz város parkjában. Az eset hétfő délután történt, a rendőrséget a gyermekek anyukája értesítette. Olaszországban hosszú éveken át nagyon sikeres volt a baloldali “szolidaritás” propaganda, de a bevándorlók egyre jobban aláássák a korábbi nagy segítő kedvet az olasz emberekben az ilyen és hasonló tetteikkel. A 44 ezer lakosú Biella Zumaglini parkjába vitte két kislányát játszani a szabadba egy olasz anyuka június 11-én délután. Azonban 4 óra körül egy 25 éves feltehetően részeg pakisztáni férfi zavarta meg a két gyermek felhőtlen játszótéri programját. A férfi a parkban bolyongva kötözködött az ott tartózkodókkal. Így jutott el a két kislányhoz is, akiket vulgáris és obszcén mutogatásokkal molesztált szexuálisan. Konkrétan a nemi szerveit fogdosta előttük. A dél-ázsiai férfi végül a rendőrségen a rendőrökre is rátámadt, ahol a kislányok anyukája feljelentést tett ellene. Így a mentőket is ki kellett hívni,

Új "Világrend":Vasárnap délután száz migráns verekedett össze Nápolyban az utcán

Kép
Teljesen új életstílust kezdenek meghonosítani a migránsok Európában a nyitott társadalom nagy filantróp eszméje következtében. Fényes nappal verték össze egymást csapatostul Nápoly egyik negyedében, miközben a “maradi” európaiak a házaikba zárkózva remegtek a félelemtől. Pedig már a pápa is annyiszor megmondta nekik, hogy nem kell félni a bevándorlóktól. A város baloldali polgármestere azonban még több bevándorlót akar, és örömmel nyitná meg a városa kikötőjét az őket beszállító hajóknak. Mintegy száznyi migráns verekedett össze tegnap délután fél öt táján Nápoly központjában, a Porta Nolana piactérnél. A tömegverekedés két afrikai közti vitával kezdődött, majd egyre többen estek egymásnak a környéken élő bevándorlók közül italos üvegekkel dobálva egymást. A kiérkező rendőrök autóit is fenyegetően vették körbe, és csak nagy nehezen tudtak rendet rakni. A városnegyed lakói riadtan barikádozták el magukat a házaik védelmében. Az ilyen összecsapások rendszeresek ott, és hiába ígértek

Migráció: Ghánában jó munkája volt, most meg az utcán él koldusként Olaszországban

Kép
A hazug migrációs propaganda nagyon sok Afrikában viruló fiatal életet tör meg Európában még jobb életet ígérve nekik. Erről azonban valami miatt csak nagyon kevés szó esik. Matteo Salvini azonban a mai napon megosztott a facebook oldalán egy blogbejegyzést, amely egy ghánai migráns tragikus sorsát mutatja, aki bedőlt a hazájában elterjedt hamis információknak azt illetően, hogy milyen szuper élet is vár rá itt. Most az utcán él Olaszországban, és három barátját vesztette el az út során. Az emberi jogok sorosista bajnokai, a ballibek és nyugaton az ún. kommunista katolikusok és keresztények folyton azt sulykolják, hogy szegény éhező, ínségben élő, illetve háborúk és terror elől menekülő emberek jönnek el Afrikából Európába, akiknek jézusi kötelesség segíteni. Ezt a felszínes és hazug propagandát megkaparva egy kicsit azonban máris kiderül, hogy a nagy baloldali “szolidaritás” valójában fiatal afrikaiak tömegeit dönti sanyarú sorba a nyugat-európai országokban. A fenti propaganda le

Migrációpárti NGO-kal parolázott az olasz képviselőház 5 csillagos elnöke

Kép
Az 5 Csillag Mozgalom továbbra is össze-vissza beszél és cselekszik a migráció kapcsán, egyszerre ellenzik és támogatják azt. A napokban Roberto Fico, az olasz parlament képviselőházának 5 csillagos elnöke találkozott az Orvosok Határok Nélkül és az Amnesty International vezetőivel hivatalos minőségben a támogatásáról biztosítva őket. Míg az új belügyminiszter támadta őket, hogy egy részüknek csupán biznisz a segítés, addig az öt csillagos Fico az egekig magasztalta szolidaritásukat. Ma újból 232 migránst volt kénytelen Olaszország beengedni, akik a Sea Watch NGO-s hajóval érkeztek, miután Málta megtagadta a kikötései engedélyt számukra.Habár Matteo Salvini, az új belügyminiszter próbálta megakadályozni, hogy hozzájuk vigyék az újabb “hívatlan vendégeket”, de 80 órás bolyongás után kénytelenek voltak az olaszok végül is engedélyt adni a hajónak a kikötésre, mivel valóban életveszélybe kerültek az utasai egy hirtelen támadt tengeri vihar miatt. Habár az öt csillagos házelnök azt biz