Bejegyzések

Tényleg megregulázza az NGO-s hajókat az olasz kormány?

Az Európai Bizottság elfogadta csütörtökön az olasz kormány magatartási kódex tervezetét, és hétfőtől írhatják azt alá az NGO-k Rómában. Amelyik civil szervezet ezt nem teszi meg, annak a hajója nem léphet be az olasz kikötőkbe. Az NGO-s hajók migránsokat segítő tevékenysége a líbiai vizek mentén már hónapok óta nagy viták tárgya Olaszországban és az egész EU-ban. Tavaly decemberben a Frontex mutatott rá először egy jelentésében, hogy civil szervezetek hajói megsértik a nemzetközi jogszabályokat, és kapcsolat lehet köztük és az embercsempészek között. Majd több dél-olasz város ügyészsége is nyomozást indított el ellenük, májusban pedig az olasz Szenátus Védelmi Bizottsága is vizsgálta a tevékenységük. Így már hónapok óta mondja az olasz kormány, hogy szabályozni kell a tevékenységük. A líbiai parti őrség is többször figyelmeztetett arra, hogy őket is akadályozzák a partjaik őrzésében, és a csempészeket segítik. Minden ok nélkül bemennek a líbiai vizekre, fényjeleket adnak le

Gentiloni szerint a gazdasági migránsokat is be kell fogadni

Színt vallott az olasz miniszterelnök a tegnapi trieszti csúcsot lezáró sajtótájékoztatón, Európának tekintetbe kell vennie a gazdasági migránsokat is. Tegnap Triesztben háromoldalú találkozón vett részt Angela Merkel, Emmanuel Macron és Paolo Gentiloni, amelyen kiemelt téma volt az Afrikból Olaszországba érkező illegális migráció. A francia elnök a sajtótájékozatatón elmondta, hogy Franciaország szolidáris Olaszországgal, és mindig is eleget tettek a menekültekkel szembeni kötelességeiknek, de nem tudják befogadni azokat, akik gazdasági okokból jönnek Európába. Az olasz miniszterelnök, Paolo Gentiloni ugyanakkor bár elismerte, hogy azok a törvények, amelyek a menekültekre vonatkoznak, nem vonatkoznak a gazdasági bevándorlókra is, de szerinte azokkal is foglalkozni kell, akik gazdasági és klimatikus okok miatt jönnek Európába: “Mi sem mondjuk azt, hogy a menekültstátuszra jogosult menekültek és a gazdasági migránsoknak jelenségekre ugyanazokat a jogszabályokkal kell alkal

Véget ért a líbiai embercsempészek szabija

Különös módon tíz napig egyetlen migránsokat szállító hajó sem érkezett Olaszországba, de a politikai vihar leültével újraindult a migrációs beszállító gépezet. Az Il Giornale jobboldali olasz lap hírportálja egy mai írásában hívta fel a figyelmet arra, hogy tíz napos szünet után ma újból megérkezett egy migránsokat szállító NGO-s hajó Olaszországba. Maguk a líbiai embercsempészek is tétlenül töltötték a napjaik attól kezdve,  hogy az olasz belügyminiszter, Marco Minniti bejelentette, hogy lezárják a kikötőik a külföldi hajók előtt, és köztük is elsősorban a külföldi civil szervezetek hajói előtt. A múlt szombaton éjjel azonban újból elkezdték elindítani az illegális bevándorlókkal teli gumicsónakokat a líbiai strandokról, amelyekről aztán az civilek szorgosan be is gyűjtötték őket a saját hajóikra. Azért ez már önmagában is elgondolkodtató, hogy ezeknek az embercsempészeknek miért is nem felelnek meg az olasz hajók, illetve a nem NGO-s külföldi hajók. De ez a tény is csak azt

Iszlamista kért menedéket Olaszországban

Algériai börtönből szökött meg, agresszíven viselkedett a nőkkel, és merényleteket is beígért a dzsihadista.   Tegnap az olasz Belügyminisztérium sajtóközleményben tudatta, hogy kitoloncoltak egy algériai menedékkérőt, mivel társadalmilag veszélyes volt.  A közlemény a minisztérium honlapján is hozzáférhető. A 48 éves algériai 2016-ban érkezett illegálisan Olaszországba, és menedéket kért. Az olasz rendőrség azonban nyomozást indított ellene, mivel a Licodia Eubea (egy 3 ezer fős kis falu Szicíliában a tengerparton) befogadó központjában, ahol a fiával együtt lakott, erős ellenkezést mutatott a nyugati szokások iránt. Valamint elítélte az Iszlám Állam elleni nyugati fellépést, és azt is elmondta, hogy múltban sok ember nyakát elvágta már, és Algériában börtönben volt, egészen a szökéséig. Az algériai férfi ezen kívül agresszíven viselkedett a központ munkatársnőivel, és az ott lakó menedékkérő nőkkel is, mivel azok szerinte nem az iszlám előírásainak megfelelő magatartást tan

Renzi jó útra tért, mint Pinocchio?

Migrációs paradigmaváltás Renzi fejében. Végül mégiscsak hallgatott a nagyijára? A napokban Matteo Renzi, előző olasz miniszterelnök, új elképelésekkel állt elő az olaszországi migrációs helyzet megoldására. Első ilyen váratlan kijelentése az volt, hogy véget kell vetni a korlátlan befogadásnak, és egy felső határt kell húzni a számukat illetően, hogy még képes legyen őket  integrálni az ország. Az olasz Demokrata Párt főtitkára ezen bejelentését már Minniti belügyminiszter is megelőlegezte az elmúlt hetekben, amikor arról beszélt, hogy ha túl sok migráns érkezik, akkor azokat már nem lehet megfelelően integrálni az olasz társadalomba, és az elmaradt integráció veszélybe sodorja az ország biztonságát. Minniti szerint a legújabb európai terrortámadások oka is nem a migráció önmagában, hanem az integráció hiánya. Renzitől tegnap délután még az előbbinél is “meredekebb”, az eddigi állásfoglalásaival merőben ellentétes véleményei jelentek a migráció ügyében a Demokrata Párt f

Pucér afrikai migráns járókelőket vert meg Milánóban

Hat csendőr tudta csak leállítani. Ez lenne az új életstílus, amit a migránsoktól át kell vennünk… Ironizált facebook oldalán az Északi Liga elnöke. Július 5-én Matteo Salvini, az Északi Liga olasz párt vezetője, a facebook oldalán osztotta meg a milanotoday.it elképesztő cikkét, amelyben arról adott hírt az internetes oldal, hogy egy nigériai migráns Milánó Busto Arsizio negyedében az utcákon pucéran és részegen mászkálva számára ismeretlen járókelőket vert meg, valamint kukákat borogatott fel. A helyi csendőrök rövid időn belül 50 jelzést is kaptak szerdán este az utcán őrjöngő pucér nigériai migráns miatt. A pucér afrikai először egy nőre és egy idősebb emberre támadt rá, majd két másik férfire is, akik az előbbiek segítségére siettek. Ezek után a nigériai tovább menve az utcán egy negyvenes algériai férfi ellen is fizikai agressziót követett el, elkezdte őt rugdosni és ütlegelni, és a pénztárcáját is el akarta venni. Ezen  a ponton érkeztek meg az olasz csendőrök, és ava

Volt EU-s bizottsági elnök szavára sem nyíltak meg a francia kikötők a migránsok hajói előtt

Romano Prodi a francia kikötőknek a bevándorlók hajói előtti megnyitására szólított fel, de a Marseille alpolgármester szerint ők ezt nem tehetik, mivel akkor a migránsokat is nekik kell ellátni. A neves olasz politikus, aki 1999. és 2004 között volt az Európai Bizottság elnöke, néhány napja a tv2000 olasz csatornának adott interjújában azt sürgette, hogy Franciaország nyissa meg a kikötőit a migránsokat segítő hajók előtt, mivel éppen ők kezdeményezték annak a polgárháborúnak a kitörését, aminek a következtében elkezdődött a mostani migrációs áradat Líbiából Európába a Földközi-tengeren át. Prodi egy nagyon különleges kijelentést is tett Kadhafival kapcsolatban az interjúban. Elmondta, hogy a volt líbiai vezető sokszor fenyegette őt azzal, hogy migránsokat küld rá Olaszországra, de mindig meg tudtak egyezni vele valahogy, mivel Kadhafi egy egységes líbiai állam tényleges feje volt. A mostani vita alapja a két európai állam között az, hogy olasz kormány a múlt hét közepén