Bejegyzések

Ezt is megértük: Jézus partizánkánt támadt fel idén egy olasz papnak

Kép
Továbbá a “Bella Ciao” dalt énekelve jelent meg Mária Magdalénának. Természetesen idén is gőzerővel dobták be magukat a nosztalgiázó partizánok április 25-én Olaszország 2. világháborús felszabadulásának a megünneplésébe. Az Olasz Partizánok Nemzeti Szövetsége (Anpi) szervezésében vonultak fel az országszerte. A menetekben ott voltak velük gyerekeik sőt még unokáik is, valamint számos számos baloldali politikus és közéleti személyiség, akik közül többen is bőszen fasisztázták és nácizták Matteo Salvinit és vele együtt mindenkit, aki ellenzi a korlátlan és illegális bevándorlást, és a nem rajong az Lgbt családokért. De ez már senkit nem ráz meg Olaszországban, sőt már igazából nem is érdekel olyan nagyon senkit, mivel már évek óta ez zajlik ott, és valójában a politikai élet mindennapos szerves részévé vált. A baloldaliak szinte mind egytől egyig mind partizánok is egyben, vagy történeti értelemben, vagy “új partizánként”, és állandóan az olaszországi fasizmus ellen harcolnak, am

Saviano a Notre-Dome tragédiáját is a migráció propagálására használta fel

Kép
Az olasz baloldali író arról értekezett a közösségi médiában, hogy európai igazi drámája a Líbiában “sínylődő” 800 ezer szubszaharai migráns. Roberto Saviano az olasz közélet egyik meghatározó alakja, a baloldali értelmiség egyik legfőbb szócsöve, és az olasz maffiáról írt magyarul is megjelent “Gomorra” c. könyvével tett szert nemzetközi hírnévre. Nagy bevándorláspárti, és az új olasz kormány zárt kikötők politikájának egyik legádázabb ellenzője. Ennek ellenére elég megdöbbentő, hogy még a párizsi székesegyház nagymértékű pusztulása kapcsán is a bevándorlókért “sírbókol”, miközben mindenki arról beszél, hogy európai kultúrát hatalmas veszteség érte, és mintha maga Európa égett volna el a tűzben. Az olasz író szerint azonban Európa valójában vízbe fulladt a Földközi-tengerbe veszett migránsokkal együtt. A képen: Roberto Saviano olasz baloldali író Kifejti még azt is a bejegyzésben a facebookon, hogy Európa legértékesebb katedrálisa a Jog, és az már hónapok mélyre süllyedő

Sorosék a háborús gazdaságot stabilizálják Líbiában a Néppárttal

Kép
Freudi elszólás a Nyílt Társadalom Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány EP-s konferenciája szórólapján. Április 2-án az Európai Parlamentben közös konferenciát tartottak a líbiai gazdasági helyzetről Soros György és a CDU alapítványa, valamint az Európai Néppárt. Az esemény szórólapján habár szerepel az megfogalmazás is, hogy túllépni a “líbiai háborús gazdaságon”, és az is hogy, “segíteni Líbiát a gazdasága stabilizálásban”, a részletes leírása első mondata mégis a következőképpen hangzik: “Finding sustainable solutions to stabilise the war economy in Libya requires a holistic approach.” Vagyis: “A fenntartható megoldások felkutatása a háborús gazdaság stabilizálására Líbiában  holisztikus megközelítést kíván meg.” Amint az ismeretes Kalifa Haftar tábornok, aki a kelet líbiai Kireneikát tartja kezében már évek óta, valamint az utóbbi időben az ország dél-nyugati Fezzan régiójában is egyre nagyobb befolyásra tett szert az elmúlt hónapokban, április 4-én átfogó hadműv

A Vatikán és Ferenc pápa elhatárolódtak a veronai Családok Világkongresszusától

Kép
Egyetértenek a lényegével, de a módozatával nem. Verona püspöke is csak ímmel-ámmal vett részt a megnyitóján. Hatalmas politikai vita előzte meg Olaszországban a XIII. Családok Világkongresszusát, amelyre most hétvégén került sor Veronában. A találkozót erőteljesen támadták nemcsak a baloldali politikusok és szervezetek, de a jobboldali Ligával koalícióban kormányzó 5 Csillag Mozgalom képviselői is. Legfőbb politikai vezetőjük. Luigi Di Maio március közepén egyenesen jobboldali lúzereknek (sfigati di destra) nevezte a résztvevőket, holott jól tudta hogy azon a jobboldali koalíciós partnere több vezető politikusa is fel fog szólalni, többek között Matteo Salvini is. A képen: egy olasz családbarát NGO szimbóluma Ebből a politikai vitából nem vonhatta ki magát a Vatikán sem. A természetes család védelme, amely a Családok Világkongresszusának hagyományosan egyik fő témája, a katolikusoknak is fontos, így ők is automatikusan magukra vették Di Maio szavait. Pietro Parolin, a Vati

Líbiából menekülő hajótöröttek mentése vagy ultrabalosok NGO-s embercsempész akciója

Kép
Videófelvételen a legújabb földközi-tengeri filantróp hadművelet Európa migránsokkal elárasztására. A napokban újabb NGO-s hajó jelent meg a líbiai vizeken, és tegnap sikerült is felfedezniük néhány Líbiából Európába gumicsónakon igyekvő migránst felderítő kisgépük segítségével, akiket gyorsan fel is vettek a fedélzetükre a líbiai partoktól mintegy 40 mérföldre. 49 szubszaharai és bangladesi férfi menekült el ezúttal szerintük a líbiai állítólagos szörnyű táborokból, amelyet immár egyes baloldali olasz politikusok és propagandisták előszeretettel hasonlítanak a Holokauszt kínzóhelyeihez. Így az egész igencsak hamissá is válik, mivel Líbiába a migránsok maguktól mennek, de a humanitáriusok újból büszkén tudatták a népekkel, hogy a líbiai szörnyű pokolból szabadultak meg a klienseik. Ezúttal egy olasz NGO, a Meditarrenee Saving Humans vetette bele magát a nagy filantrópiába a Mare Jonio hajójukkal, és útjukra elkísérte őket a La Repubblica baloldali olasz újság krónikása is. Így te

Családi tragédiával végződött a marokkói lány integrációja

Kép
A saját lányával akart autós merénylettel végezni az észak-afrikai apa, mert az túl olaszosan élt neki. Március 15-én pénteken az észak-olasz kisvárosban, Livorno Ferrarisban El Moustafa Hayan marokkói bevándorló autóval elütötte a lányát Meryant, mivel az egyedül akart munkát keresni magának apai kíséret nélkül. A lány és az apa között már hosszú ideje feszült volt a viszony, mivel Miriam túl nyugatias életmódot folytatott a marokkói férfi szerint, nem volt hajlandó például soha fejkendőt hordani, ahogy azt az anyja tette. A képen: fejkendős lány Meryan, vagy becenevén Miriam 7 éves korában érkezett Olaszországba a családjával. Teljesen jól beintegrálódott a 4300 fős városka életébe. Az érettségi megszerzése után egy mezőgazdasági cégnél dolgozott call center munkatársaként, de a 20 éves lány most egy új állást akart. Az apja azonban utána ment autóval, miután a lánya egyedül indult el ez ügyben a vasútállomásra nélküle, és neki hajtott. Miriam csak a csodával határos módon

Soros & társai hitelével jönnek a migránsok

Kép
Közben pedig Bangladesben teljes falvak mennek tönkre miatta, és sokan lesznek öngyilkosok is. Franco Fracassi valóban független oknyomozó újságíró február végén az internetes Pandora Tv csatornán fedte fel a világ legnagyobb NGO-ja, a Brac (Bangladesh Rural Advancement Committee) szerepét a migráció finanszírozásában. Az eredetileg bangladesi illetékességű, mára azonban már nemzetközivé vált civil szervezet egyik fő tevékenysége a migráció szervezése. Ez egyáltalán nem titkos, saját honlapjukon részletesen számolnak be róla. Az olasz újságíró azonban észrevette azt a “részletet”, amely rávilágít arra az igazából máig tisztázatlan kérdésre, hogy honnan is van pénzük a dél-ázsiai szegény migránsoknak Európába jönni. A Brac mikrohitelekkel is segíti őket eme vállalkozásukban, amellyel fedezni tudják az utazás közben felmerült költségeiket. Fracassi szerint azonban ezt a hitelt sokan nem tudják visszafizetni, így elveszik tőlük, illetve az otthon maradó családjaiktól a földjeiket. Enn