Bejegyzések

Az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai kalandorsága

Kép
Teljes a káosz az olasz politikában, amely nagyrészt az 5 Csillag Mozgalomnak tudható be. Egy teljesen kiszámíthatatlan és amorf politikai formációról van szó ugyanis, amely vezetői abszolút gátlástalan módon mondanak egy dolgot az egyik nap, a másik nap pedig teljesen annak az ellenkezőjét. A háttérben azonban az látszik felsejleni, hogy valóban a rendszer- és elitellenes erőket csatornázták be a mozgalomba, hogy így vegyék el a cselekvőképességüket. A héten az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai pálfordulására derült fény. Korábban már véleményt változtattak a vezetői az euró és bevándorlás kapcsán, most pedig a külpolitikai irányultságuk vett 180 fokos fordulatot. A képen: az 5 Csillag Mozgalom logója Tavaly április 17-én szavaztatták meg a tagjaikat a mozgalom külpolitikai programjáról a Rousseau elnevezésű internetes oldalukon. Ebben antiatlantista álláspontot fogalmaztak meg arról beszélve, hogy teljesen újra kell gondolni a NATO-t, az USA olaszországi katonai bázisai

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Kép
Örömünnepet ültek a héten a migránsbarát NGO-k, mivel hétfőn a ragusai vizsgálóbíró megszüntette a Proactiva Open NGO elleni eljárást. Szerinte helyesen járt el a hajója legénysége, hogy még márciusban megakadályozta azt, hogy a líbiai parti őrség visszavigye a migránsokat Líbiába, mert az nem biztonságos hely. Catania főügyésze azonban tovább folytatja az NGO-k elleni nyomozást embercsempészet miatt. A líbiaiak pedig azt helyezték kilátásba, hogy legközelebb ők maguk fogják letartóztatni őket. Március 18-án Catania ügyészsége lefoglalta a Proactiva Open Arms földközi-tengeri migránsokat beszállító hajóját, mivel nem követték az olasz irányító központ utasításait, hogy engedjék szabadon dolgozni a líbiai parti őrséget. Az Open Arms hajó legénysége szó szerint elhalászta a gumicsónakokról a migránsokat a líbiaiak elől, továbbá mindenáron Olaszországba akarták vinni őket, holott Málta az első biztonságos kikötő. Valamint gyanús volt az is, hogy a migránsok nem adtak le vészjelzést az o

7 migráns miatt támadtak rá a fogadós házára egy kis olasz város lakói

Kép
Bár csökkent az Olaszországba érkező migránsok száma, de továbbra is gőzerővel folyik a betelepítésük az olasz településekre. Az olaszok ezt azonban egyre kevésbé tűrik. Néhány napja egy észak-olasz kis hegyi településen történt gyújtogatás a helyi fogadós házánál, aki 7 migránst akart elszállásolni az egyik ingatlanjában. Közben meg újabb 483 menedékkérőt tett partra Szicíliában egy spanyol hadihajó. Gabriele Buscaini egy “ágy és reggeli” (bad and breakfast, b&b) típusú vendéglátóhelyet tart fenn az 1600 fős San Lorenzo Dorsino tündéri kis alpesi településen. Néhány hete úgy döntött, hogy abban migránsokat fogad. Nem ő az egyedüli vendéglátós Olaszországban, aki nagyobb üzletet lát az értük kapott biztos állami pénzben, mint abban, hogy más vendégek bizonytalan érkezését várja nap mint nap. Így bele is vágott az egyezkedésekbe a Trento megyei Migrációs Információs Hivatallal, amely képviselői megfelelőnek találták az általa felajánlott helyet 7 migráns számára. A képen: a

Pórul járt a migránsokkal egy segítőjük, túszul ejtették San Benedettóban

Kép
Nehéz és veszélyes szakma a migránsok pátyolgatása. A napokban egy kis olasz településen tiltakoztak a menedékkérők az elmaradt zsebpénzük miatt. Ennek keretében a befogadó központ egyik munkatársát túszul is ejtettek a követelésük fejében. Bezárták a szálláshelyük egyik helyiségébe. A katonai rendőrök szabadították őt ki végül. Április 13-án pénteken reggel a néhány száz fő lakosú San Benedetto kis olasz hegyi településen tüntettek a menedékkérők, mivel már jó két hónapja nem kapták meg a napi járandóságuk. Az olasz törvények szerint napi 2.50 euró jár nekik a teljes ellátáson túl, ezt azonban gyakran késve kapják meg az ellátásukról gondoskodó jórészt baloldali szervezetektől. Így tett a közép-olaszországi Forli környékén több befogadó központot is működtető Acquacheta Szövetkezet is a szóban forgó afrikai “klienseivel”. A képen: a San Benedettoban a zsebpénzükért tüntető migránsok A menedékkérők azonban nem hagyták ezt annyiban, és mintegy tucatnyian az utcára vonultak til

Padovában éhező migránsok árulják magukat ennivalóért

Kép
A “filantrópia” a csúcspontjára hágott a “haladó” nyugaton. Fiatal szenegáli migránsok ennivalóért adják el magukat idősebb nőknek Padova központjában. Az illegális bevándorlást segítő NGO-k most örülhetnek, hogy milyen jó munkát is végeztek, és mennyi afrikainak is segítettek megszabadulni az afrikai nélkülözéstől… Évek óta jelennek meg az olasz sajtóban a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb hírek, arról hogy hogyan dobják ki az utcára minden ellátás nélkül azokat a menedékkérőket, akiknek lejár az idejük az állami ellátásban. Nagy részük aztán minden megélhetés nélkül tengődik az olasz városok utcáin és terein, és bűnözésből, kéregetésből kénytelenek eltartani magukat. A hírek szerint azonban újabb “lehetőség” is adódott nekik az őket segítő nagyon “filantróp” népektől, hogy ne haljanak éhen. Az Il Gazzettino.it regionális hírportál a napokban arról számolt be, hogy Padova központjában a vasútállomás és a De Gasperi tér közötti területen tanyázó, elsősorban szenegáli srácok igen kelendő

Egészségügyi "reform" migránsmódra, rendőrség kell a kórházakba miattuk

Kép
A migránsok az orvosokat sem kímélik Olaszországban. Április 8-án egy nápolyi kórház ambulanciáján támadt rá az orvosokra és ápolókra egy bevándorló. Két hónapon belül ez már a hatodik eset volt. Az egyik orvos súlyos koponyasérülést szenvedett. A régió parlamentje éppen néhány nappal az újabb támadás előtt fogadott el egy indítványt, hogy a kórházakban rendőrök vigyázzanak a rendre. A magyar ellenzék sokszor támadta azzal a kormányzó pártokat, hogy csak a bevándorlással foglalkoznak a választási kampányban, mintha az lenne a legfontosabb kérdés az életben. Szerintük inkább az egészségüggyel és az oktatással kellett volna foglalkozniuk. A nyugat-európai országok példája azonban valóban azt mutatja, hogy a migráció alapvetően határozza meg az emberek életét minden területen. Így van ez az egészségüggyel is. Campania régió tanácsa, amely közigazgatási területnek Nápoly a fővárosa, egyenesen egy olyan jogszabályt fogadott el a migránsok sorozatos támadásai miatt a kórházakban, hogy azo

Az 5 csillagos Raggi Soros és az abortusz pártján

Kép
Sokan rendszer- és bevándorlásellenes pártként ujjonganak az olasz 5 Csillag Mozgalomért, a valóság azonban egészen mást mutat róluk. A mozgalom római polgármestere szovjet diktatúrát idéző módszerrel távolíttatta el április elején a ProVita civil szervezet abortuszellenes óriásplakátját egy ház faláról. A ProVita egy közleményében úgy kommentálta az esetet, hogy azzal a “halál kultúrája” bevezette a “halál diktatúráját”. A ProVita olasz társadalmi szervezet 2012-ben jött létre. Missziója az Élet értékeinek az előmozdítása és a hagyományos családi modell védelme. Alapprogramjukhoz hűen április 3-án egy hatalmas abortuszellenes plakátot tettek Rómában a VII. Gergely pápa nevét viselő főút egyik tűzfalára. Ez azonban nem tetszett a feminista szervezeteknek és az önkormányzat baloldali képviselőinek, és arra kérték a város öt csillagos polgármesterét, Virginia Raggit, hogy azt távolíttassa el. Így az öt csillagos politikus azt nagyon rövid időn belül jogellenesen levetette a falról a