Bejegyzések

A migránsokkal törődnek a szociális intézményekben is, az olasz család meg az utcán a hidegben

Kép
Szívszorító történet jelent meg a “Voce del trentino” (Trentino hangja) helyi lapban egy olasz családról, akik Bolzano parkolóiban élnek egy autóban a kicsi lányukkal, de ők nem kapnak segítséget még a hideg beálltával sem a szociális szervezetektől, mivel minden helyük  megtelt már, többnyire migránsokkal. A szóban forgó olasz fiatal pár két éve házasodott össze, és van egy kislányuk is, azonban a férfi váratlanul elvesztette a munkáját, így az utcára kerültek. Bár az autójukban élnek, de szorgalmasan kerestek munkát, és találtak is, azonban nem rendelkeztek bejelentett lakhellyel, ami kellett volna az álláshoz. Így civil szervezetekhez és állami szociális intézményekhez fordultak segítségért, de mindenütt azt a választ kapták, hogy nem tudnak nekik segíteni, mert minden helyük foglalt már, és többnyire migránsok töltik be azokat. A nő még influenzás is lett a hidegben, de így sem kapott semmiféle szociális támogatást abban az országban, amelyben született, felnőtt, és aho

"Drogpiac" lett a játszótér a migránsok miatt Bologna belvárosában

Kép
A bolognai Montagnola parkban korábban gyerekek játszottak, de ma már migránsok árulják benne a drogot, időnként kétszázan is. A napokban a Canale 5 olasz tévécsatorna “Striscia la notizia” szatírikus híradójának egyik stábját támadták meg és rabolták ki a migránsok este Bologna híres belvárosi parkjában, amelyet a 17. században létesítettek. A stáb a parkban már évek óta tartó drogeladásról készített műsort. Előbb rejtett kamerával vették fel azt, hogy hogyan ajánlják nekik a drogot a migránsok, majd a riporter előkapta a hangosbeszélőjét, hogy elzavarja őket. Ekkor azonban az afrikai drogdílerek, akik még kalasnyikovot és pisztolyt is ajánlottak nekik korábban eladásra kokainon kívül, mintegy tizen körbevették a tévés riportert és két operatőrét, rájuk támadtak, és elvették tőlük a kamerákat, majd eltűntek a sötétben. A stáb azonnyomban értesítette a rendőrséget, akik aztán egész éjjel razziáztak a parkban több bevándorlót is letartóztatva. A megtámadott riporter, Vittor

Ausztrál imám felfedte Weinstein erőszakolásainak okát

Kép
Egy ausztrál imám, Shiekh Zainadine Johnson is hozzászólt a Weinstein botrányhoz. Szerinte a nőknek kell hidzsábot hordaniuk azért, hogy a férfiak ne induljanak be rájuk, mivel a férfiak, bár kellene, de valójában nem képesek uralni a vágyaik, amint azt a világhírű filmes mágnás esete is mutatja. Az imám november 2-án a facebook oldalán osztotta meg követőivel magvas gondolatait az amerikai producer zaklatási és erőszakolási botránya kapcsán, amelynek híre az egész világot bejárta. Az ausztrál rocksztárból muszlimmá átvedlett Zainadine így kommentálta az ügyet közösségi oldalán: “A férfiaknak képesnek kell lenniük uralkodni magukon! Ez az általános érv az muszlim fejkendő ellen. Teljesen egyet értek, a férfiaknak képesnek kell uralni magukat, de a tények azt bizonyítják, hogy sokan közülük erre ne képesek, ezért van az, hogy a hidzsábra szükségük van a nőknek. Fenti tézisét Zainadine imám a queenslandi mecset fejeként a péntek esti beszédében is előadta a híveknek.

Kislányokat molesztált a migráns a vonaton

Kép
Miközben az olasz belügyminiszter arról beszél, hogy nincsen semmiféle migrációs vészhelyzet Olaszországban, közben meg egyre több olvasói levél érkezik a Trentino Hangja helyi hírportálhoz arról, hogy hogyan zaklatják a migránsok a vonatokon az utasukat, és immár kislányokat is. Ventimiglia baloldali polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a városában a migránsok miatt tarthatatlam helyzet miatt. Egy olasz anyuka november 2-án utazott Rómából Trentoba két kislányával, amikor Veronában felszállt a vonatra egy ittas észak-afrikai migráns. A külföldi férfi egy idő után elkezdte zaklatni az utasokat érthetetlen mondatokat mormogva magában, miközben fel-alá járkált a vasúti kocsiban. Többször is neki dörgőlözőtt az 5 és 7 éves kislányoknak, és a kisebbik felé még a kézét is kinyújtotta. Az anyuka először magához húzta a kislányokat, majd többször is felszólította a férfit, hogy hagyja őket békén. Az észak-afrikai férfi azonban csak kinevette és kicsúfolta őt, és ott marad

Gentiloni kitart a "terv" mellett

Kép
Az olasz miniszterelnök, aki májusban szuper titkos megbeszélésen fogadta Soros Györgyöt Rómában, újból arról beszélt a napokban, hogy a migrációt nem lehet megállítani, mivel háborúk, katasztrófák, és feszültségek vesznek minket körül, hanem azt jól kell megszervezni, kezelni. Paolo Gentiloni a múlt hét első felében Venetoban járt, és több nagy vállalatnál is látogatást tett. Kedden a Generali moglinoi székhelyén, az Innovációs Parkjában beszélt a cég alkalmazottaihoz a migrációról. Szavait akár a baloldali olasz kormány vállalati migrációs propagandájának is tekinthetjük: “Kedves barátaim a Generálinál, akik ismerik a minket körülvevő világot, és jól tudják azt, hogy nem arról van szó, hogy azzal áltassuk magunkat, hogy megszűnik a migránsok és a menekültek áradata. De a teendő igazából az, hogy a beáramlásukat megszervezzük, szabályozzuk és azt a mi társadalmi rendszerünkkel kompatilissá tegyük, kezelhetővé, és ne engedjük azt át az embercsempész bűnözői szervezetek kezébe.

70 migráns és olasz verekedett össze Szardínián

Kép
Pénteken kora délután Szardínia szigete második legnagyobb városában, Sassariban estek egymásnak a migránsok és a helyiek, és a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. Négyen könnyebben meg is sérültek. A csetepaté este is folytatódott, két molotov koktélt dobtak egy befogadó központra. Az egyik olasz rendőri szakszervezet vezetője szerint a helyzet egyre rosszabb, és egyre több összetűzés várható az olaszok és a migránsok között, mivel utóbbiak brutálisan erőszakolnak meg a fiatal lányokat, nőket és idős néniket, valamint a lakosság elleni más bűncselekményekben is masszívan érintettek. A kövekkel és botokkal felszerelkezett  sassariak és afrikai menedékkérők között a verekedés egy óra körül tört ki egy általános iskola előtt a Santa Maria di Pisa negyedben, éppen azelőtt, hogy a tanítás véget ért volna. Az összetűzés konkrét kiváltó oka még nem ismert a rendőrség előtt, de a jobboldali Olaszország Testvérei önkormányzati képviselő csoportjának a vezetője szerint már hónapok óta fe

Buszt akart rabolni a migráns Milánóban

Kép
Olaszországban egyre vadabb eseteket követnek el a migránsok, amelyekről az országos baloldali sajtó azonban egy szót sem szól. Kedden este 8 óra 15 körül Milánóban a 90/91-es trolibuszon egy afrikai migráns rátámadt egy vasrúddal előbb az ellenőrökre, majd az őket kísérő biztonsági őrökre, és végül a kiérkező rendőrökre. Továbbá még a buszt is el akarta kötni. Nyugat-Európa egyre inkább modernkori vadnyugattá változik a tömeges bevándorlás miatt. Az esetről először Ricardo de Coreto Milánó volt alpolgármestere adott hírt a facebook oldalán, aki jelenleg a jobboldali Olaszország Tesvérei (Fratelli d’Italia) nevű párt politikusa, majd több jobboldali országos hírportál is leközölte azt. A szenegáli migráns üvöltve támadt rá a helyi közlekedési vállalat embereire, amint azok az egyik megállóban felszálltak  a buszra, majd a volánt is megpróbálta átvenni. Az utasokat még szerencsére időben sikerült leszállítani a buszról. Miután  az afrikai férfi nem tudta beindítani a trolit, neki