Bejegyzések

Nincs is migrációs vészhelyzet Olaszországban a kormánya szerint

Csoda történt... Megszűnt a migrációs válság Olaszországban, legalábbis a baloldali kormány számára. A belügyminiszter nem hirdeti ki a vészhelyzetet. Tegnap az olasz Képviselőház ülésének a kérdés-felelet szakaszában Marco Minniti belügyminiszter kijelentette, hogy nincsen migrációs vészhelyzet az országban, és nem állnak fenn azok a körülmények, amely alapján azt meg kellene hirdetnie, legalábbis egyelőre. Ez igencsak megdöbbentően hangzik, miután az elmúlt néhány hétben az egész nemzetközi sajtó attól visszhangzott, hogy Olaszország megtelt migránsokkal, Olaszország összeroppan a migrációs nyomás alatt, és így tovább. Maguk az olasz vezető politikusok is minden egyes nemzetközi találkozón elmondták, legyen az EU-s  tárgyalás, vagy a G20 csúcs, hogy szolidaritásra számítanak a tagországoktól, és ezért nyissák meg a kikötőik a migránsokat szállító hajók előtt, fogadják be a gazdasági bevándorlókat is, ne zárják le előttük sem a határaikat, és vegyék már végre át tőlük őket

Allahért halni vágyó migráns késelt meg rendőrt Milánóban

Újabb késes támadás történt a milánói központ pályaudvarnál. Egy migráns késsel hadonászva támadt rá egy busz utasára felszállás közben, majd menekülőre fogta továbbra is a késsel hadonászva  a kezében, és végül megsebesítette az egyik kiérkező járőrt. A milánói központi pályaudvar előtti tér már évek óta téma az olasz médiában. A téren, sok más olasz parkhoz hasonlóan, semmittevő migránsok tanyáznak éjjel-nappal, illetve nyíltan, az olasz rendőrség tudomásával árulják a drogot. Minniti belügyminiszter próbált már ott rendet tenni miután április 21-én mintegy száz migráns támadt rá a “biztonságos utcák” művelet katonáira, de a helyzet semmit nem változott. Hiába vitték el onnan őket, visszatértek. Mindenki tudta, hogy bármelyik pillanatban történhet ott valami tragikus, és ez a mai napon be is következett, egy migráns megkéselt egy rendőrt. Egy színes bőrű bevándorló egy repülőtérre menő buszra akart felszállni a pályaudvarnál, de összeveszett az egyik utassal eddig ismeretl

A migránsokkal akarja ránk törni az ajtót a kongói Kyenge

A kongói származású olasz európai parlamenti képviselőnő szerint minden illegális migránst be kell fogadnia Olaszországnak, így rátörik az ajtót velük a többi tagországra is. Matteo Renzi, előző olasz miniszterelnök, július eleji migrációs “paradigmaváltása” a bevándorlás több olaszországi nagy pártolójának egyáltalán nem tetszik, és sorra támadják őt a médiában új elképzelései miatt. Renzi az elmúlt másfél hétben többször is megerősítette a médiában új migrációs álláspontját, hogy a bevándorlókat a hazájukban kell segíteni, hogy ne induljanak útnak, és az országa nem tud mindenkit befogadni. Ezeket eddig csak olasz jobboldali politikusok mondták, és ő továbbra is kormányzó baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, így még a saját pártjában is sokan vannak, akik ellentmondanak neki. Többek között múlt pénteken a Radio Padova reggeli műsorában a kongói származású Cecile Kyenge jelentette ki, hogy nem ért egyet vele. Kyenge Kongóban született 1964-ban egy jómódú családban, ap

Az olasz valóság és a Magyar Idők kapcsolata

Továbbra is marad a hírblokád Olaszországgal kapcsolatban, a jobboldali magyar sajtó nagyágyúját sem érdekli az igazság, csak a ködösítés. 2015-ig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a világ híreivel. Aztán egy szombat este a tévét kapcsolgatva megdöbbentő képsorok jelentek meg előttem a képernyőn. A magyar határon át, amelyet addigra máshol már lezártak gyorstelepítésű kerítéssel, a szabadon hagyott sínek mentén hosszú vége láthatatlan sorban érkeztek szép hazánkba a közel-keleti és dél-ázsiai emberek. Alig tudtam valamit erről az egészről, ezért nem voltak a fejemben semmilyen előre gyártott értelmezési kulcsok, így az volt az első benyomásom, hogy itt jön a hadsereg fegyvertelenül körülötte néppel, és ezt teljesen szabadon tehetik. Majd rávetettem magam a hírekre, hogy megértsem, mi a jó csuda is történik itt. Rá is találtam az infóra, hogy van ez az Iszlám Állam, amiről addig csak foszlányokban hallottam, annyira nem érdekeltek a hírek, és az azt üzente Európának, hogy t

Tényleg megregulázza az NGO-s hajókat az olasz kormány?

Az Európai Bizottság elfogadta csütörtökön az olasz kormány magatartási kódex tervezetét, és hétfőtől írhatják azt alá az NGO-k Rómában. Amelyik civil szervezet ezt nem teszi meg, annak a hajója nem léphet be az olasz kikötőkbe. Az NGO-s hajók migránsokat segítő tevékenysége a líbiai vizek mentén már hónapok óta nagy viták tárgya Olaszországban és az egész EU-ban. Tavaly decemberben a Frontex mutatott rá először egy jelentésében, hogy civil szervezetek hajói megsértik a nemzetközi jogszabályokat, és kapcsolat lehet köztük és az embercsempészek között. Majd több dél-olasz város ügyészsége is nyomozást indított el ellenük, májusban pedig az olasz Szenátus Védelmi Bizottsága is vizsgálta a tevékenységük. Így már hónapok óta mondja az olasz kormány, hogy szabályozni kell a tevékenységük. A líbiai parti őrség is többször figyelmeztetett arra, hogy őket is akadályozzák a partjaik őrzésében, és a csempészeket segítik. Minden ok nélkül bemennek a líbiai vizekre, fényjeleket adnak le

Gentiloni szerint a gazdasági migránsokat is be kell fogadni

Színt vallott az olasz miniszterelnök a tegnapi trieszti csúcsot lezáró sajtótájékoztatón, Európának tekintetbe kell vennie a gazdasági migránsokat is. Tegnap Triesztben háromoldalú találkozón vett részt Angela Merkel, Emmanuel Macron és Paolo Gentiloni, amelyen kiemelt téma volt az Afrikból Olaszországba érkező illegális migráció. A francia elnök a sajtótájékozatatón elmondta, hogy Franciaország szolidáris Olaszországgal, és mindig is eleget tettek a menekültekkel szembeni kötelességeiknek, de nem tudják befogadni azokat, akik gazdasági okokból jönnek Európába. Az olasz miniszterelnök, Paolo Gentiloni ugyanakkor bár elismerte, hogy azok a törvények, amelyek a menekültekre vonatkoznak, nem vonatkoznak a gazdasági bevándorlókra is, de szerinte azokkal is foglalkozni kell, akik gazdasági és klimatikus okok miatt jönnek Európába: “Mi sem mondjuk azt, hogy a menekültstátuszra jogosult menekültek és a gazdasági migránsoknak jelenségekre ugyanazokat a jogszabályokkal kell alkal

Véget ért a líbiai embercsempészek szabija

Különös módon tíz napig egyetlen migránsokat szállító hajó sem érkezett Olaszországba, de a politikai vihar leültével újraindult a migrációs beszállító gépezet. Az Il Giornale jobboldali olasz lap hírportálja egy mai írásában hívta fel a figyelmet arra, hogy tíz napos szünet után ma újból megérkezett egy migránsokat szállító NGO-s hajó Olaszországba. Maguk a líbiai embercsempészek is tétlenül töltötték a napjaik attól kezdve,  hogy az olasz belügyminiszter, Marco Minniti bejelentette, hogy lezárják a kikötőik a külföldi hajók előtt, és köztük is elsősorban a külföldi civil szervezetek hajói előtt. A múlt szombaton éjjel azonban újból elkezdték elindítani az illegális bevándorlókkal teli gumicsónakokat a líbiai strandokról, amelyekről aztán az civilek szorgosan be is gyűjtötték őket a saját hajóikra. Azért ez már önmagában is elgondolkodtató, hogy ezeknek az embercsempészeknek miért is nem felelnek meg az olasz hajók, illetve a nem NGO-s külföldi hajók. De ez a tény is csak azt