Elmebetegek vagy merénylők a cambrilsi ámókfutók

Valójában minden merénylet egyfajta elmebaj, még ha a hivatalos pszichiátria nem is tekinti annak. De, aki a pálmafákkal övezett sétányok üdülővárosában képes robbantást és ölést tervezgetni, az már végképp különösen súlyos eset.

Cambrils egy kb. 34 ezer fős tengerparti spanyol üdülőváros Barcelonától délre. Eddig csupán a turista irodák szóróanyagaiban szerepelt és a turizmusról szóló írásokban, azonban a mára éjjeltől bekerült a nemzetközi hírekbe is, mivel néhány fura alak terrortámadást hajtott ott végre.

5 férfi egy Audi A3-as gépkocsival ütögetett el embereket nem sokkal éjfél után a spanyol kisváros egyik utcáján, amíg bele nem futottak a spanyol rendőrségbe, akik rövid tűzharc után 4-et közülük azonnal lelőttek, egyikőjük pedig súlyos sérüléseket szenvedett el. Robbanóöv is volt rajtuk, amit szerencsére hatástalanítottak a szakértők anélkül, hogy nagyobb kárt okoztak volna. A rendőrség szerint közük van a tegnap délutáni barcelonai merénylethez.

De hol is történt valójában ez az esemény? Az interneten elég csak beütni a google-ba, hogy Cambrils, és máris a képbe kerülhetünk. Csodálatos pálmafákkal övezett tengerparti sétányok jelennek meg a  szemeink előtt, kikötő jachtokkal, régi spanyol stílusú belváros új építésű szálloda negyedekkel körülvéve, napágyakon napozó és a tengerben fürdöző emberek.

Csupa nyugodt és vidám hangulatú kép, ami alapján azt hihetnénk, hogy Cambrilsban csodás az élet mindenkinek. Azonban valamiféle hóbortos alakoknak az jutott eszébe, hogy ez nem jó így, és támadást intéztek a városka ellen. Ez nekik igazából valamiféle jópofa tettnek számít, amit hamis vallási fanatikus tanításoktól elborult aggyal szoktak elkövetni, valami szuper túlvilági élet hamis ígéretében.

Amikor csak lehet ezeket a vallási fanatikusokat az európai baloldali és liberális média azzal mentegeti, hogy mentális sérültek, vagy pedig végső soron azzal vádolja a nyugati társadalmat, hogy ők tehetnek mindenről, mert nem fogadták be ezeket a gyilkos elméket maguk közé, nem engedték, hogy beintegrálódjanak közéjük.    

De igazából ezek a vallásilag fanatizált emberek nem is akarnak beilleszkedni a nyugati társadalmakba. Szerintük pl. a nőknek nem is igen szabad kimenni az utcára, vagy ha mégis kimennek, akkor fekete démonleplekbe kell öltözniük, stb. Más nagy gondjaik is vannak még nekik a nyugati életformával, ezt már hosszú évek óta jól tudjuk, de amíg csak mondják és távol vannak, addig még el is intézhetjük annyival, hogy csak valami fura, bár eléggé eszement szöveget nyomnak.

Cambrils képeit látva azonban már végleg komolyan felmerül a kérdés, hogy az ilyen emberek mind valóban ténylegesen súlyos elmebetegek, akik a spanyol üdülőváros pálmafás sétányainak, csodás tájainak, nyugalmának, életderűjének élvezete helyett is képesek inkább gyilkos robbantásos elképzelésekkel tömni az agyukat olyan szintig, hogy azok végül annyira összesűrűsödnek bennük, hogy fizikai tetté válnak.

Még csak valami nagyvárosi frusztrációval sem hozható összefüggésbe ez a gyilkos gondolatviláguk a cambrilsi támadás kapcsán, és így már végképp nagyon ordító a fejükben lévő elmebaj. És ki tudja hány ilyen elmebeteg merénylő aspiráns is mászkál még szabadon köztünk, akik képtelenek az igazi belső békére és örömre, bár a béke vallása képviselőinek hirdetik magukat.

Valójában azonban semmi közük nekik semmiféle békés valláshoz, csak valamiféle béke vallásának nevezett hitrendszer nevében terrorizálják, és ölnék halomra azokat az embereket, akik csupán nyugodtan és vidáman szeretnék kipihenni az egész éves fáradalmaikat, és feltöltődni nappal és életerővel a tenger partján.

Cambrils 2.jpg

Cambrils 3.jpg    

Források:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre