Bejegyzések

A migránsok a rizs és a Karitász ellen tüntettek Cremonában

“Nem akarunk rizst és tésztát, papírokat akarunk, a Karitász egy nagy sz…” táblával tüntettek ma az afrikai menedékkérők Cremonában az utat elállva és a forgalmat blokkolva. A rendőrökre is rátámadtak, és ez már kezd az olasz városok mindennapjainak a részévé válni. A Cremona 1 helyi adó tudósított az afrikai migránsok utcai tiltakozásáról, amellyel a befogadó központban kapott étel ellen tüntettek, valamint a menekültstátusz megadását követelték maguknak, és az azután járó dokumentumokat és tartózkodási engedélyt. A tiltakozásuk azonban a rendőrök elleni heves támadásba csapott át, akik elfogták egyik társukat. Az olasz rendfenntartókat rövid idő alatt körbefogták az afrikai migránsok, és dulakodtak is velük, hogy kiszabadítsák a társukat. Végül a csendőrök segítségével sikerült feloszlatni a csoportot, és a migránsok visszatértek a szállásukra. Mintegy 60-an vettek részt a reggel 8 óra 30 perc körül kezdődő megmozdulásban. Az afrikaiak engedély nélküli tüntetésének az idejé

Az ENSZ tette tönkre a szír családot a humanitárius folyosójával

Hamis ígéretekkel vett rá az ENSZ egy szíriai menekült családot, akik Libanonban jó körülmények között éltek, hogy lépjenek be az európai áttelepítési programjukba. Most már semmijük sincs, és egy befogadó központban nyomorognak Milánóban. Az Il Giornale jobboldali olasz napilap számolt be a mai napon online kiadásában egy szíriai család sanyarú sorsáról, amit az ENSZ idézett elő a hamis ígéreteivel és a “humanista” áttelepítési programjával. A huszonéves Omiyama és családja Szíriából menekült el Libanonba jómódú életet hagyva maguk mögött, és bár az új hazájukban  nem éltek olyan jól, mint korábban, mégis volt lakásuk, munkájuk és autójuk. Az ENSZ azonban meggyőzte őket, hogy vegyenek részt abban programjukban, amelynek keretében Európába hozzák őket. “Házat ígértek nekünk, munkát, egyszóval egy jobb életet annál, ami ott volt nekünk, és mi elfogadtuk azt, hogy békében éljünk Európában, de amikor ideértünk, minden megváltozott - panaszolta el keserűen az olasz lapnak Omiyam

A pápa humanitárius folyosók megnyitását sürgeti a menekülteknek

Hosszabb hallgatás után újból üzent a pápa a migráció ügyében, növelni kell a befogadás és szolidaritás kultúráját, és humanitárius folyosókat kell nyitni azoknak, akik háborúk elől menekülnek. Ferenc pápa az olaszországi Ugente-Santa Maria di Leuca püspökségben megtartott “Mediterráneum: a testvériség kikötője” elnevezésű találkozó résztevővinek küldött üzenetében beszélt újból  a migrációról. A találkozón, amelyet számos intézmény és szervezet támogatott, 31 ország 250 fiatalja vett részt. A pápa az üzenetében a keresztény közösséget és a mediterrán országok fiataljait, valamint minden jóakaratú embert is arra buzdított, hogy a sok migráns fivért és nővért tekintsék az emberi fejlődés,  a találkozás és a párbeszéd egy lehetőségének, előmozdítva a népek közötti békét és testvériséget. Üdvözölte a kezdeményezést, amelyik lezárása a “Leucai Karta” aláírása lesz, amely dokumentummal a találkozón résztvevő fiatalok a világ vezetőit arra kérik majd, hogy segítsék elő a békét, sz

A gazdagabbak jönnek el migránsnak Európába Afrikából

A torinói egyetem Afrika kutató tanára szerint az afrikai középosztály jön el migránsként valójában Európába az itteni jólét reményében, mivel az a kép él bennük, hogy itt mindenki gazdag, és végtelen jólét van. A torinói egyetemen docense, Anna Bono, aki afriakai történelmet és intézményrendszert tanít, már jó két éve felhívta rá a figyelmet, hogy az afrikai migránsok túlnyomó része valójában nem a szegények körül kerül ki, hanem az ottani középosztályból, és azért jönnek Európába, mert a hazájukban elért jólétnél még nagyobb gazdagságot szeretnének. Anna Bono 12 éve foglalkozik afrikai tanulmányokkal, és Kenyában végzett kutatómunkát. Idén májusban egy könyvet is megjelentetett “Migránsok!?Migránsok!?Migránsok!?” címmel. A héten az Il Libero quotidiano jobboldali olasz lap készített vele interjút. A torinói egyetem tanára az interjúban elmondta, hogy az Afrikából Európába érkező migránsok jórészt Nyugat-Afrikából jönnek, Nigériából, Szenegálból, Ghánából, Kamerunból és Gamb

Katolikus pap után nyomoznak embercsempészet miatt

A “migránsok angyalának” nevezett Zerai atya volt az egyik összekötő a líbiai embercsempészek és az NGO-s hajók között Trapani ügyészsége nyomozása szerint. Most azt vizsgálják, hogy tette embercsempészet segítése-e vagy humanista tevékenység. Eritreai származású Európában élő katolikus pap után nyomoz a szicíliai Trapani ügyészsége embercsempészet segítése miatt. Mussie Zerai atya az Orvosok Határok Nélkül és a Sea Watch NGO-k hajóinak is rendszeresen megadta a migránsok gumicsónakjainak a koordinátáit. Felmerült a gyanú, hogy ezt csak úgy tudta megtenni, ha közvetlenül kapcsolatban állt az líbiai embercsempészekkel. Az atya az “Avvenire” katolikus lapban önmaga is beismerte tettét, de szerinte ez a nem bűnözői tevékenység, hanem humanitárius tett. Nem véletlen, hogy szervezete, a WhatchTheMed szerint legális utak kellenek a migránsoknak Európába, és mindenkit be kell fogadni, a gazdasági migránsokat is. Az azonos nevű hírportáljukon néhány éve létesítettek is egy információs

A líbiai francia hot spotok mítosza

Bár hazánk szakértői mindmáig előszeretettel hangoztatják, hogy Macron azt tervezi, hogy még az idén nyáron hot spotokat nyit Líbiában, a helyzet azonban ennél sokkal összetettebb. Maga a francia elnök stábja is közvetlenül a kijelentést követően mindjárt pontosította is azt, hogy az csak akkor lesz lehetséges, amikor Líbia már biztonságos országgá válik. Így az csak egy távoli mítosz egyelőre. Július 27-én, múlt hét csütörtökön szárnyra kapott az a meglepő és váratlan hír, hogy Emmanuel Macron, francia elnök, kijelentette Orléansban egy átmeneti befogadó központban tett látogatása alkalmából, hogy  hot spotokat nyit Líbiában vagy Nigerben már ezen a nyáron, akár egyedül is, az EU nélkül. “Az az elképzelés, hogy olyan hot spotokat hozzunk létre, amelyek megakadályozzák azt, hogy az emberek őrült kockázatnak tegyék ki magukat még akkor is, ha nem jogosultak menedékre. Elmegyünk, hogy még azelőtt megtaláljuk az embereket, hogy Európában szállnának partra” - mondta a francia elnök

Nem célja a migráció megállítása az olasz Líbia missziónak

Gentiloni, az olasz miniszterelnök, és belügyminisztere, Minniti, soha nem beszél a  migráció megállításról. A napokban elindított líbiai misszió célja is csupán annak a szabályozása és ellenőrzése. Az olasz miniszterelnök, Paolo Gentiloni soha nem beszél a migráció megállításáról, ő mindig csak a migráció kezelését, irányítását, szabályozását hirdeti. Így az új olasz Líbia missziónak sem célja az illegális migráció megállítása, csupán a “küzdelem az embercsempészek ellen és a migránsok vonulatának az ellenőrzése”, ahogy ezt tegnap is elmondta Gentiloni a Haderők Operatív Csúcsparancsnokságán tett látogatásán. Továbbá Marco Minniti olasz belügyminiszter sem említette még eddig sohasem azt, hogy meg kell állítani az illegális migrációt, csupán januártól kezdve meghirdette a “, befogadás, integráció és biztonság” jelszavát a bevándorlás kapcsán. Valamint számára sincs összefüggés eleve a migráció és a terrorizmus és a migránsok bűnözése között. Szerinte is ez utóbbiak nem maga a m