Nagyon erős szenegáli migráns támadt az utasokra az olasz buszon

Olasz városi buszon italos üveggel a kezében fenyegetőzött az utasokkal a szenegáli migráns, nyolc rendőr tudta csak letartóztatni. 

Múlt szombaton reggel egy harmincas szenegáli férfi szállt fel egy buszjáratra Reggio Emiliában. Először a busz vezetőjével kötekedett, aztán meg az őt megnyugtatni próbáló utasokra támadt rá, lökdöste őket és egy italos üveggel a kezében fenyegetőzött.

A rendőrség megérkezésekor a szenegáli migráns még jobban megőrült, rájuk támadt, és nyolc rendőr tudta csak lefogni. Három azonban közülük néhány napon belül gyógyuló kisebb sérülést is elszenvedett.

Komolyan felmerül a kérdés, hogy mit is keres valójában egyáltalán egy ilyen badi erős afrikai menedékkérő férfi egy olaszországi buszjáraton, és ha már egyszer ott van, milyen alapon támad a busz sofőrjére és az utastársaira.

Soros, az Európai Bizottság illetékesei, Nyugat-Európa vezető politikusai, valamint az olasz baloldali politikusok és az olasz katolikus egyház állandóan arról beszélnek, hogy szolidárisnak kell lenni, és segíteni kell a szerencsétlen afrikai férfiakon és nőkön, akik háborúk, politikai üldöztetés és ínség elől menekülnek Európába.

Ez a szenegáli, akit nyolc olasz rendőrnek kell lefogni, hogy megvédjék tőle egy olasz busz utasait, vajon a fentiek közül melyik kategóriába tartozhat? Háborús menekült, politikai üldözött, vagy netalán afrikai éhező lenne?

Az éhezőt, a hatalmas fizikai erőt tekintve, úgy tűnik, azonnal el lehet vetni. De egy háborús menekültet és politikai üldözöttet is valahogy másként képzel el az ember. Valahogy az él az emberben, hogy ha valakin segít egy másik nemzet, befogadja, mert a hazájában bajba került, akkor semmiképpen nem támad a befogadó nemzet állampolgáraira.

Az olasz jobboldali politikusok folyamatosan szervezett migrációról, invázióról és etnikai cseréről beszélnek a Földközi-tengeren át és egyéb útvonalakon az Olaszországban érkező migránsok kapcsán. Ez a szenegáli is ellenséges megszállóként viselkedett valójában az olaszokkal.

Hány ilyen, a befogadó ország polgáraival szemben ennyire ellenséges érzületű ember lehet valójában az ún. "menedékkérők" között, mint ez a szenegáli migráns? Aki ráadásul még olyan bivalyerős is, hogy képzett rendfenntartókon is kifog a testi erejével, és nyolc rendőr kell a letartóztatásához.

A fenti kérdés a baloldal olasz kormány számára egyáltalán fel sem merül, csak szorgalmasan szállítgatják be" Olaszországba és Európába az NGO-s hajókkal karöltve a szemmel láthatóan életerős afrikaiakat, főként férfiakat, akiken a menekülés és szenvedés leghalványabb nyomai sem látszanak.

Tegnap az olasz Parti őrség "Diciotti" hajója újabb 1.223 mondhatnánk illegális migránst  hajózott be Calabria Vibo Marina kikötőjébe. De mitől lennének ők igazából illegálisak, ha egyszer teljesen hivatalosan érkeztek az olasz állami hajón.

Illegálisak, avagy nem, azt azok után nehéz eldönteni, hogy maga az olasz állam hajózza be őket, de egy mindenképpen biztos , hogy sokat maguk az olasz hatóságok sem tudnak róluk. Az migránsok ugyanis azt mondanak magukról, amit csak akarnak.

Ujjlenyomatot továbbra sem adnak a "jogvédő" szervezetek jogvédő tevékenységének köszönhetően, és személyazonosságukat igazoló papírok sincsenek náluk továbbra sem. Olyan identitást találnak ki maguknak, amilyet csak akarnak.

Lehetnek akár háborús bűnösök, bűnözők, terroristák, stb. is, az olasz baloldal pedig továbbra is tárt karokkal fogadja őket, mint Európa megmentőit. De vigyázat még a rendőröknek is!

Kivételesen erős férfiak hadáról van szó, és nem ez a fenti buszos támadás az első, amely ezt bizonyítja, akik minden komolyabb azonosítás nélkül teljesen szabadon mászkálnak Olaszországban és végül is egész Európában.


A tegnap Vibo Marinába érkezőket is azonnal tovább vitték különböző olasz településekre rövid bemondásos "azonosítással". Fotót talán készítettek róluk, de ujjlenyomatot biztosan nem adtak, és komolyabb orvosi vizsgálat sem történt az esetükben.

Forrás:



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre