Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2018

A migránsok a vonatokon erőszakkal tapperolják és ölelgetik az olasz lányokat

Kép
Dúl a “nyitott társadalom” megvalósulása az olasz vonatokon a migránsok “örömére”, és az olasz lányok nagy rémületére. Időnként nem bírnak ugyanis magukkal a más kultúrából érkezett férfiak, és a vonatok fülkéiben ugranak rá a nekik tetsző lányokra. Erőszakkal simogatják és ölelgetik őket. Habár a lányok rendszeresen feljelentik őket, nem sok eredménye van. A mutogatós és maszturbálós zaklatók azonban egyenesen teljesen szabadon élhetik ki magukat egy minden bizonnyal “érzékenyített” bíró miatt. Teljesen megdöbbentő az, ami manapság az olasz vonatokon zajlik a migránsok miatt. Különösen a zónázó vonatok utasai vannak veszélyben, de manapság már a gyorsvonatokon sem kímélik a lányokat. A regionális CorriereAdriatico.it a napokban arról számolt be, hogy komolyabb rendőrségi ellenőrzések zajlanak Marche, Abruzzo, és Umbria tartományok állomásain a korábbi hónapok eseményei miatt. Konkrét eseteket is említett a lap, ezek között a drogos bűntények mellett kiemelkedő helyen szerepelnek a

"Üldözik" az olaszok a politikai menekülteket, nem hagyják őket nyugodtan drogot árulni

Kép
8 gambiai menedékkérőt kaptak el a napokban az észak-olaszországi Bresciában, felsős gyerekeknek árulták a drogot közparkokban. A 8 afrikai politikai okokból menekült el a hazájából, mivel az ottani kormány ellenséges volt velük, és üldözte őket. Csak nem ott is drogot árultak… Hatalmas problémát jelentenek mindenfelé Olaszországban a menedékkérő drogdílerek. Az illegális migráció támogatói, az emberi jogokat védő álcivil szervezetek, a balliberális politikusok számos keresztény vallási vezetővel egyetemben teljesen szabad utat adtak ugyanis az Európába érkező drogkereskedelemnek is. A képen: utcai migráns drogdíler a kliensével Menedékkérőként annyi drogdílert tud bejuttatni a kontinensre a drogmaffia, amennyit csak akar, vagy tud. Ennek következtében óriási számú afrikai és dél-ázsiai “menedékkérő” árulja a drogot az olasz városokban, és az ún. szétszórt befogadási rendszer ebben csak még jobban segít nekik. Sorra foglalják el a városok parkjait tömegesen a migráns drogdí

Szakított a római zsidó közösség a partizánokkal a palesztinok miatt

Kép
A héten április 25-én Olaszország a 2. háború és a fasizmus végét ünnepelte. De ez a felszabadulás napja más volt, mint a többi, a zsidó közösség számára. Több városban is inzultálták őket szélsőbalosok és palesztinbarát szervezetek képviselői. Rómában nem is vettek részt a közös menetben az olasz partizánokkal, ahogy korábban. Netanjáhút pedig egyenesen lefasisztázták az antifák. A mediterrán országban hatalmas kultusza van még ma is a náci és fasiszta uralom ellen harcoló partizánoknak. Gerilla szervezeteikben együtt harcoltak velük zsidó brigádok is, ezért eddig mindig együtt és nagy összhangban ünnepelték meg a közösen a felszabadulás napját. Idén azonban megtört a hagyományos történelmi szövetség a partizánok és a zsidó közösség között Rómában. Az olasz partizánok szervezete ebben az engedélyezte a velük együtt ünneplő palesztinoknak, hogy markánsan megjelenő külön csoportként a zászlóikkal vonuljanak fel a menetben. Emiatt viszont a zsidó közösség nem vett részt abban, ahogy az

Marokkói migráns szíjjal verte az utcán a járókelőket Treviglioban

Kép
Olaszországban egyre jobban megjelenik a dzsihád erőszakos formája. A napokban az észak-olaszországi Treviglioban egy huszonnyolc éves marokkói migráns szíjjal vert meg néhány járókelőt a vasúti pályaudvar környékén. Az őt elfogó rendőrségnek pedig azt állította, hogy ő az Iszlám Állam embere. Mindeközben az éppen most a baloldali Demokrata Párttal közös kormányzásra készülő 5 Csillag Mozgalom fő gondja az alapjövedelem bevezetése, és politikusai egy szót sem ejtenek az illegális bevándorlásról és biztonsági helyzetről. Napról napra hihetetlenebb események történnek meg a tömeges migráció előtt még tejesen nyugodt és biztonságos kisebb olasz városokban is. Április 24-én a Bergamo körzetében található kb. 30 ezer fős Treviglio városában támadt rá szíjjal a kezében a marokkói férfi az utcán először egy lányra, majd kiskorúak egy csoportjára. A támadó be volt drogozva, így a rendőrségnek mentőautót is kellett hívnia, hogy le tudják őt állítani. A mentősök segítettek abban, hogy lenyugo

Az 5 csillagos kiabálós Fico "bűnözőkkel" készül kormányt alakítani

Kép
Az olasz politika az utóbbi években már hihetetlen mélységeket élt meg, és azt lehetett hinni, hogy nincs még lejjebb, de sajnos van. Tegnap az olasz köztársasági elnök az 5 csillagos Roberto Ficonak adott mandátumot arra, hogy győzze meg a Renzi-féle baloldali pártot arról, hogy lépjenek velük kormányra. Fico ennek nagyon örült, holott az elmúlt hónapokban még kiabálva nevezte őket az olasz parlamentben “bűnözőknek”, és az “ország első számú veszélyének.” Remény azért még van. Molise-ben a vasárnapi helyi regionális választásokon 50 nap alatt 13 %-ot vesztett a támogatottságából a kalandor 5 Csillag Mozgalom, és a jobbközép nyert. Az március 4-ei olasz parlamenti választások után patthelyzet alakult ki az olasz politikában. A jobboldali koalíció nem 37 %-ot ért el, az 5 Csillag Mozgalom 33 %-ot, a korábban kormányzó baloldali Demokrata Párt vezette balközép szövetség 23%-ot, és az ultrabalos Liberi és Uguali (Szabadok és Egyenlőek) pedig 3 %-os eredményt. Már a fenti adatok is az

Pakisztánban ölte meg a családja a migránslányt, nem tetszett nekik a vőlegény

Kép
Egy brutális becsületgyilkosság híre kavarta fel az észak-olasz Brescia városa életét. Az olasz állampolgársággal rendelkező Sana Cheema egy családlátogatásra utazott haza Pakisztánba a szülőhelyére, de ott végzett vele a családja. Nem akart ahhoz feleségül menni, akit ők választottak ki neki. Bár a család tagadja, hogy ők okozták a lány halálát, de a pakisztáni hatóságok letartóztatták az apját és a testvérét, és  a lány olasz barátai is szerint ők voltak. Sana 2003-ban érkezett meg a családjával az olaszországi Bresciába, ott járt iskolába, és ott dolgozott egy autósiskolában. A családja is megkapta az olasz állampolgárságot, de aztán ők átköltöztek Németországba, ő azonban továbbra is az olasz városban élt. Itt szerelmes lett egy szintén pakisztáni származású férfibe. A képen: Sana Cheema,  a “rejtélyes módon” meghalt pakisztáni lány Ezután akár még boldog véget is érhetett volna a történet, ha Sana családja is elfogadta volna lány választottját. De ők más férjet szemeltek

Az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai kalandorsága

Kép
Teljes a káosz az olasz politikában, amely nagyrészt az 5 Csillag Mozgalomnak tudható be. Egy teljesen kiszámíthatatlan és amorf politikai formációról van szó ugyanis, amely vezetői abszolút gátlástalan módon mondanak egy dolgot az egyik nap, a másik nap pedig teljesen annak az ellenkezőjét. A háttérben azonban az látszik felsejleni, hogy valóban a rendszer- és elitellenes erőket csatornázták be a mozgalomba, hogy így vegyék el a cselekvőképességüket. A héten az 5 Csillag Mozgalom újabb politikai pálfordulására derült fény. Korábban már véleményt változtattak a vezetői az euró és bevándorlás kapcsán, most pedig a külpolitikai irányultságuk vett 180 fokos fordulatot. A képen: az 5 Csillag Mozgalom logója Tavaly április 17-én szavaztatták meg a tagjaikat a mozgalom külpolitikai programjáról a Rousseau elnevezésű internetes oldalukon. Ebben antiatlantista álláspontot fogalmaztak meg arról beszélve, hogy teljesen újra kell gondolni a NATO-t, az USA olaszországi katonai bázisai

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Kép
Örömünnepet ültek a héten a migránsbarát NGO-k, mivel hétfőn a ragusai vizsgálóbíró megszüntette a Proactiva Open NGO elleni eljárást. Szerinte helyesen járt el a hajója legénysége, hogy még márciusban megakadályozta azt, hogy a líbiai parti őrség visszavigye a migránsokat Líbiába, mert az nem biztonságos hely. Catania főügyésze azonban tovább folytatja az NGO-k elleni nyomozást embercsempészet miatt. A líbiaiak pedig azt helyezték kilátásba, hogy legközelebb ők maguk fogják letartóztatni őket. Március 18-án Catania ügyészsége lefoglalta a Proactiva Open Arms földközi-tengeri migránsokat beszállító hajóját, mivel nem követték az olasz irányító központ utasításait, hogy engedjék szabadon dolgozni a líbiai parti őrséget. Az Open Arms hajó legénysége szó szerint elhalászta a gumicsónakokról a migránsokat a líbiaiak elől, továbbá mindenáron Olaszországba akarták vinni őket, holott Málta az első biztonságos kikötő. Valamint gyanús volt az is, hogy a migránsok nem adtak le vészjelzést az o

7 migráns miatt támadtak rá a fogadós házára egy kis olasz város lakói

Kép
Bár csökkent az Olaszországba érkező migránsok száma, de továbbra is gőzerővel folyik a betelepítésük az olasz településekre. Az olaszok ezt azonban egyre kevésbé tűrik. Néhány napja egy észak-olasz kis hegyi településen történt gyújtogatás a helyi fogadós házánál, aki 7 migránst akart elszállásolni az egyik ingatlanjában. Közben meg újabb 483 menedékkérőt tett partra Szicíliában egy spanyol hadihajó. Gabriele Buscaini egy “ágy és reggeli” (bad and breakfast, b&b) típusú vendéglátóhelyet tart fenn az 1600 fős San Lorenzo Dorsino tündéri kis alpesi településen. Néhány hete úgy döntött, hogy abban migránsokat fogad. Nem ő az egyedüli vendéglátós Olaszországban, aki nagyobb üzletet lát az értük kapott biztos állami pénzben, mint abban, hogy más vendégek bizonytalan érkezését várja nap mint nap. Így bele is vágott az egyezkedésekbe a Trento megyei Migrációs Információs Hivatallal, amely képviselői megfelelőnek találták az általa felajánlott helyet 7 migráns számára. A képen: a

Pórul járt a migránsokkal egy segítőjük, túszul ejtették San Benedettóban

Kép
Nehéz és veszélyes szakma a migránsok pátyolgatása. A napokban egy kis olasz településen tiltakoztak a menedékkérők az elmaradt zsebpénzük miatt. Ennek keretében a befogadó központ egyik munkatársát túszul is ejtettek a követelésük fejében. Bezárták a szálláshelyük egyik helyiségébe. A katonai rendőrök szabadították őt ki végül. Április 13-án pénteken reggel a néhány száz fő lakosú San Benedetto kis olasz hegyi településen tüntettek a menedékkérők, mivel már jó két hónapja nem kapták meg a napi járandóságuk. Az olasz törvények szerint napi 2.50 euró jár nekik a teljes ellátáson túl, ezt azonban gyakran késve kapják meg az ellátásukról gondoskodó jórészt baloldali szervezetektől. Így tett a közép-olaszországi Forli környékén több befogadó központot is működtető Acquacheta Szövetkezet is a szóban forgó afrikai “klienseivel”. A képen: a San Benedettoban a zsebpénzükért tüntető migránsok A menedékkérők azonban nem hagyták ezt annyiban, és mintegy tucatnyian az utcára vonultak til

Padovában éhező migránsok árulják magukat ennivalóért

Kép
A “filantrópia” a csúcspontjára hágott a “haladó” nyugaton. Fiatal szenegáli migránsok ennivalóért adják el magukat idősebb nőknek Padova központjában. Az illegális bevándorlást segítő NGO-k most örülhetnek, hogy milyen jó munkát is végeztek, és mennyi afrikainak is segítettek megszabadulni az afrikai nélkülözéstől… Évek óta jelennek meg az olasz sajtóban a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb hírek, arról hogy hogyan dobják ki az utcára minden ellátás nélkül azokat a menedékkérőket, akiknek lejár az idejük az állami ellátásban. Nagy részük aztán minden megélhetés nélkül tengődik az olasz városok utcáin és terein, és bűnözésből, kéregetésből kénytelenek eltartani magukat. A hírek szerint azonban újabb “lehetőség” is adódott nekik az őket segítő nagyon “filantróp” népektől, hogy ne haljanak éhen. Az Il Gazzettino.it regionális hírportál a napokban arról számolt be, hogy Padova központjában a vasútállomás és a De Gasperi tér közötti területen tanyázó, elsősorban szenegáli srácok igen kelendő

Egészségügyi "reform" migránsmódra, rendőrség kell a kórházakba miattuk

Kép
A migránsok az orvosokat sem kímélik Olaszországban. Április 8-án egy nápolyi kórház ambulanciáján támadt rá az orvosokra és ápolókra egy bevándorló. Két hónapon belül ez már a hatodik eset volt. Az egyik orvos súlyos koponyasérülést szenvedett. A régió parlamentje éppen néhány nappal az újabb támadás előtt fogadott el egy indítványt, hogy a kórházakban rendőrök vigyázzanak a rendre. A magyar ellenzék sokszor támadta azzal a kormányzó pártokat, hogy csak a bevándorlással foglalkoznak a választási kampányban, mintha az lenne a legfontosabb kérdés az életben. Szerintük inkább az egészségüggyel és az oktatással kellett volna foglalkozniuk. A nyugat-európai országok példája azonban valóban azt mutatja, hogy a migráció alapvetően határozza meg az emberek életét minden területen. Így van ez az egészségüggyel is. Campania régió tanácsa, amely közigazgatási területnek Nápoly a fővárosa, egyenesen egy olyan jogszabályt fogadott el a migránsok sorozatos támadásai miatt a kórházakban, hogy azo

Az 5 csillagos Raggi Soros és az abortusz pártján

Kép
Sokan rendszer- és bevándorlásellenes pártként ujjonganak az olasz 5 Csillag Mozgalomért, a valóság azonban egészen mást mutat róluk. A mozgalom római polgármestere szovjet diktatúrát idéző módszerrel távolíttatta el április elején a ProVita civil szervezet abortuszellenes óriásplakátját egy ház faláról. A ProVita egy közleményében úgy kommentálta az esetet, hogy azzal a “halál kultúrája” bevezette a “halál diktatúráját”. A ProVita olasz társadalmi szervezet 2012-ben jött létre. Missziója az Élet értékeinek az előmozdítása és a hagyományos családi modell védelme. Alapprogramjukhoz hűen április 3-án egy hatalmas abortuszellenes plakátot tettek Rómában a VII. Gergely pápa nevét viselő főút egyik tűzfalára. Ez azonban nem tetszett a feminista szervezeteknek és az önkormányzat baloldali képviselőinek, és arra kérték a város öt csillagos polgármesterét, Virginia Raggit, hogy azt távolíttassa el. Így az öt csillagos politikus azt nagyon rövid időn belül jogellenesen levetette a falról a

A suliját akarta ferobbantani egy algériai-olasz srác

Kép
A napokban az olasz rendőrség feljelentett egy kiskorú “újolaszt”, aki dzsihadista propagandát terjesztett a Telegramon. A szélsőséges fiú a nyomozás szerint az udinei iskolája felrobbantását is tervezte. Most deradikalizációs tréningen kell részt vennie egy imámmal, aki a rendes iszlámra tanítja őt. 2016. decemberében kezdett el nyomozni az olasz postai rendőrség kiberterrorizmus osztálya a trieszti és az udinei terrorelhárítókkal karöltvae a Telegram “Khilafah News Italia” (A Kalifátus Hírei Itália) csatorna után. Először arra gondoltak, hogy egy felnőtt üzemelteti azt, de megdöbbenve fedezték fel, hogy az internetes oldal egy kiskorú fiúhoz tartozik. A képen: a kiskorú algériai származású “újolasz” dzsihadista Az oldal már 200 követővel rendelkezett, amikor a terrorizmus elleni szervek feljelentették az algériai származású, de olasz állampolgársággal rendelkező srácot a kiskorúak bíróságán, mert arra utaló jeleket észlelték, hogy az iskolája felrobbantására készül. A f

A migránsok miatt a vonatokra katonák kellenek Lombardiában

Kép
Újabb lépést tett előre a “haladó” Nyugat a “nyitott társadalom” eszméjének a megvalósításában. Néhány napja egy kalauzt lökött le egy “integrálódott” migráns egy olasz helyi vonatról. Eltört a válla, és más sérülést is szenvedett. Egy jobboldali politikus szerint nincs olyan hét a lombardiai vonatokon, hogy ne támadnának meg egy kalauzt. Így a hadsereg beavatkozását kérte a biztonságos utazás garantálására. Április 6-án pénteken reggel egy szenegáli származású olasz állampolgár lelökte a kalauzt a vonatról. észak-olasz Sesto Calende állomásán. A jegyellenőr azt megelezően a huszonéves fiatalember jegyét kérte a Milano-Gallarete vonalon, de mivel az nem volt neki, arra szólította fel, hogy szálljon le a következő állomáson. Az állomásra érve az “újolasz” azonban idegrohamot kapott, és durván rárontott. Az áldozatnak az esés következtében eltört válla. A támadót a vasúti rendőrség elfogta, és feljelentette hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt. A vonat sokáig állt az á

Beavatás a migrációs bizniszbe, avagy egy olasz vállalkozó "vallomása"

Kép
Április 3-án az olasz Fanpage.it megdöbbentő felvételt tett közre az olaszországi migrációs bizniszről. Rejtett kamerával vettek fel egy beszélgetést egy vállalkozóval, aki annak során során avatja be a beszélgető partnerét a jól jövedelmező és biztos üzletbe. Ezt az állam tutira kifizeti, míg a többi szerződést nem. A migránsok tényleg aranyat érnek bizonyos köröknek. A felvételt Nunzio Parella, a Camorra egy volt főnöke készítette egy észak-olasz vállalkozóval, akinek jó kapcsolatai vannak szabadkőműves körökkel. Stefano Fuso a venetoi Ereclea kis tengerparti városában üzemeltet egy migráns befogadó központot. A következőket mondta el a migrációs üzlet menetéről: “A prefektúra 32 eurót fizet naponta. Most ne is foglalkozzunk azzal a 2 euróval, amit a menekülteknek kell adnunk. Ha legalacsonyabb költségre vesszük őket, megmarad neked 4-8 euró naponta menekültenként. Minél több menekülttel foglalkozol, annál több a napi hasznod. Minél nagyobb a tömeg, annál nagyobb a jövedelem.

Tunéziai-olasz terrorista kapcsolatok

Kép
Egyre jobban megdől az a nézet, hogy nem jönnek a migránshajókon dzsihadisták Európába . A napokban Tunéziában tartóztattak le egy embert terrorizmus miatt, aki Anis Amri, a berlini 2016-os karácsonyi vásári merénylő hálózatával volt kapcsolatban. Amri is egy hajón érkezett Tunéziából Lampedusa szigetére, valamint egy olaszországi terrorista sejtről derült ki a múlt héten, hogy ők szervezik az embercsempészetet is az észak-afrikai országból. Múlt csütörtökön, március 29-én reggel 5 férfit, egy palesztinait és 4 tunéziait, tartóztattak le az olasz hatóságok terrorizmus miatt Rómában és hozzá közeli Latinában a Mozaik elnevezésű művelet keretében. Embercsempészettel, okmányok hamisításával és terrorizmus támogatásával vádolják őket. Többek között merényletet terveztek a római metróban, valamint egyikőjük saját maga látta el Amrit hamis papírokkal, hogy el tudjon menekülni a 2016-os merénylet után Európából. A római terrorista sejtre a berlini merénylő telefonjának a tanulmányozása u