Bejegyzések

embercsempészet címkéjű bejegyzések megjelenítése

A Proactiva NGO ellen embercsempészet miatt nyomoz az olasz ügyészség

Kép
Habár a Proactiva Open Arms nagyon ügyesen elhintette a sajtóban azt, hogy azért foglalta le a hajójukat Catania ügyészsége, mert nem adták át a líbiaiaknak a migránsokat a fedélzetről, de ez nem igaz. Embercsempészet miatt nyomoznak ellenük, mivel az a gyanú velük szemben, hogy együttműködtek az embercsempészekkel. Jellemzően “véletlenül” éppen arra jártak a hajójukkal, ahol olyan migránsokkal teli csónakok jelentek meg, akik nem is adtak le vészjelzést a tengeri mentésért felelős olasz hatóságoknak. Az olasz ügyészségek azonban jelenleg már rendelkeznek olyan technikával, amivel bizonyítani lehet ennek az okát. Így minden bizonnyal igen alapos indokkal döntöttek a nyomozás megindítása mellett. A Procativa Open Arms több ponton is elhallgatja az igazságot, és annak csak a számára kedvező részét hangoztatja a sajtóban. Egyáltalán nem azért foglalta le a cataniai ügyészség a hajójukat, március 18-án vasárnap este, mert nem adták át a líbiai parti őrségnek a fedélzetükön lévő migránsokat