Bejegyzések

Olaszország címkéjű bejegyzések megjelenítése

"Migránsszerelem", savval leöntéssel és élve elégetéssel fenyegetőzött a marokkói férfi

Kép
Az messzi tájakról Európába érkező migránsok igen “egzotikus” szerelmi életéről tett újból tanúbizonyságot egy marokkói férfi a dél-olasz Gioia del Colle városában. Nem hagyta békén a volt barátnőjét, és annak húgát sem. Mindkettőt többször meg is erőszakolta, és az elcsúfításukkal fenyegette őket. A nők végül feljelentették, és egyikőjük még el is menekült előle egy védett házba. A 35 éves marokkói férfit a napokban tartóztatták le az olasz katonai rendőrök, miután a volt barátnője és annak húga márciusban feljelentést tettek ellene. Az észak-afrikai férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy tavaly októberben szakított vele a szintén marokkói szerelme, és folyton üldözte őt , és a lánytestvérét is. A képen: a katonai rendőrség épülete Többször is megverte őket, és nemi erőszakot is elkövetett ellenük. Továbbá az utóbbi hónapokban már azzal is elkezdett fenyegetőzni, hogy savval elcsúfítja az arcukat, és elevenen elégeti őket. Az egyikőjük végül a 27 ezer fős olasz városban

Lesz-e Olaszországban "Alapjövedelem Minisztérium"?

Kép
Az 5 Csillag Mozgalom vezetője, Di Maio, nem adja fel, és mindenáron feltétel nélküli alapjövedelmet akar bevezetni az országában. Ez lett a legfőbb témája a 31 éves politikusnak és pártjának. A miniszterelnökségről már lemondott a fiatalember, de mindenképpen miniszter akar lenni az új kormányban, hogy ezt a tervet megvalósítsa. A csúfosan megbukott baloldali nyitás után most újból a jobboldali Ligával próbálkozik, de továbbra is Berlusconi és pártja nélkül, holott ezt a felállást már többször is visszautasította Salvini pártja. A mai napra újabb kormányalakítási konzultációra hívta össze a fő pártokat Sergio Mattarella, olasz köztársasági elnök. A találkozó előtti napokban ismét feléledtek a megbeszélések a jobboldali Liga és az 5 csillagosok között. Az olasz állami tévé egyes csatornája (Tg1) “Porta a Porta” politikai beszélgetős műsorában Di Maio néhány nappal ezelőtt felfedte, hogy Matteo Salvini a Liga vezetője azt kérte tőle, hogy mondjon le arról, hogy miniszterelnök legye

Marokkói migráns szíjjal verte az utcán a járókelőket Treviglioban

Kép
Olaszországban egyre jobban megjelenik a dzsihád erőszakos formája. A napokban az észak-olaszországi Treviglioban egy huszonnyolc éves marokkói migráns szíjjal vert meg néhány járókelőt a vasúti pályaudvar környékén. Az őt elfogó rendőrségnek pedig azt állította, hogy ő az Iszlám Állam embere. Mindeközben az éppen most a baloldali Demokrata Párttal közös kormányzásra készülő 5 Csillag Mozgalom fő gondja az alapjövedelem bevezetése, és politikusai egy szót sem ejtenek az illegális bevándorlásról és biztonsági helyzetről. Napról napra hihetetlenebb események történnek meg a tömeges migráció előtt még tejesen nyugodt és biztonságos kisebb olasz városokban is. Április 24-én a Bergamo körzetében található kb. 30 ezer fős Treviglio városában támadt rá szíjjal a kezében a marokkói férfi az utcán először egy lányra, majd kiskorúak egy csoportjára. A támadó be volt drogozva, így a rendőrségnek mentőautót is kellett hívnia, hogy le tudják őt állítani. A mentősök segítettek abban, hogy lenyugo

Tunéziai-olasz terrorista kapcsolatok

Kép
Egyre jobban megdől az a nézet, hogy nem jönnek a migránshajókon dzsihadisták Európába . A napokban Tunéziában tartóztattak le egy embert terrorizmus miatt, aki Anis Amri, a berlini 2016-os karácsonyi vásári merénylő hálózatával volt kapcsolatban. Amri is egy hajón érkezett Tunéziából Lampedusa szigetére, valamint egy olaszországi terrorista sejtről derült ki a múlt héten, hogy ők szervezik az embercsempészetet is az észak-afrikai országból. Múlt csütörtökön, március 29-én reggel 5 férfit, egy palesztinait és 4 tunéziait, tartóztattak le az olasz hatóságok terrorizmus miatt Rómában és hozzá közeli Latinában a Mozaik elnevezésű művelet keretében. Embercsempészettel, okmányok hamisításával és terrorizmus támogatásával vádolják őket. Többek között merényletet terveztek a római metróban, valamint egyikőjük saját maga látta el Amrit hamis papírokkal, hogy el tudjon menekülni a 2016-os merénylet után Európából. A római terrorista sejtre a berlini merénylő telefonjának a tanulmányozása u

Olasz imám lefejezős dzsihádra tanította a gyerekeket egy iszlám központban

Kép
A hatóságok a mai napon letartóztattak a dél-olaszorzsági Foggiában egy egyiptomi származású imámot. A város iszlám kulturális központjában tanította a gyerekeket fejlevágós, robbantagatós dzsihádra. Továbbá a facebook oldalán uszított Olaszország elleni terrortámadásokra. A hatóságok a mai napon tartóztattak le a dél-olaszorzsági Foggiában egy egyiptomi származású imámot. A város iszlám kulturális központjában tanította a gyerekeket fejlevágós, robbantagatós dzsihádra. Továbbá a facebook oldalán uszított Olaszország elleni terrortámadásokra.   Az 59 éves egyiptomi származású Abdel Rahman vallási tanítóként dolgozott az “Al Dawa” iszlám kulturális szövetség foggiai központjában. Az imámot az olasz TEK, a Digos tartóztatta le azzal a váddal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet tagja. A nyomozók átkutatták az iszlám kulturális központot is, valamint annak a bankszámláját is lefoglalták. Az imám, akinek a felesége olasz, nagyon brutális dolgokra tanította a rábízott mu