Bejegyzések

palasztinok címkéjű bejegyzések megjelenítése

Szakított a római zsidó közösség a partizánokkal a palesztinok miatt

Kép
A héten április 25-én Olaszország a 2. háború és a fasizmus végét ünnepelte. De ez a felszabadulás napja más volt, mint a többi, a zsidó közösség számára. Több városban is inzultálták őket szélsőbalosok és palesztinbarát szervezetek képviselői. Rómában nem is vettek részt a közös menetben az olasz partizánokkal, ahogy korábban. Netanjáhút pedig egyenesen lefasisztázták az antifák. A mediterrán országban hatalmas kultusza van még ma is a náci és fasiszta uralom ellen harcoló partizánoknak. Gerilla szervezeteikben együtt harcoltak velük zsidó brigádok is, ezért eddig mindig együtt és nagy összhangban ünnepelték meg a közösen a felszabadulás napját. Idén azonban megtört a hagyományos történelmi szövetség a partizánok és a zsidó közösség között Rómában. Az olasz partizánok szervezete ebben az engedélyezte a velük együtt ünneplő palesztinoknak, hogy markánsan megjelenő külön csoportként a zászlóikkal vonuljanak fel a menetben. Emiatt viszont a zsidó közösség nem vett részt abban, ahogy az