Bejegyzések

Afrikai migránsok verekedtek össze egy kis olasz faluban

Kép
Magyarországon igazából még csak fel sem tudjuk fogni, hogy mit is jelent valójában a Soros-terv. Napról napra megdöbbentőbb hírek látnak napvilágot az olasz jobboldali sajtóban annak a gyakorlati megvalósulásáról. A napokban egy 2600 fős dél-olasz kis faluban, Paternopoliban, verekedtek össze egymással ghánai és nigériai migránsok egy befogadó központban. A baloldali olasz kormányok már évek óta szolgalelkűen hajtják végre a nagy migránsbetelepítést. Ennek keretében minden településre igyekeznek eljuttatni illegális bevándorlókat. Ők ezt szétszórt befogadásnak nevezik. Ezzel úgymond az a céljuk, hogy megakadályozzák a migránsok gettósodását és elősegítsék az integrációjukat. Így jutott el egy csapat afrikai migráns a dél-olasz kis faluba is, akikről valójában senkinek fogalma sincs, hogy kik is ők valójában. Érkezésükkor csak bemondják az adataikat és fotót készítenek róluk, valamint átesnek egy mini egészségügyi vizsgálaton. Majd viszik is őket szerte az országban minden

Már a művészelit is kiakadt a migráció miatt Rómában

Kép
Már a római művészelitnek is elege lett a multikultiból. A migránsok tönkretették a kedvenc lakóhelyüket, az Esquilino negyedet. Sajnos Olaszországban már egyre jobban kezd ez a tömeges illegális bevándoroltatás rendszer szinten is komoly problémákat okozni. Ezt pedig az ottani baloldali sajtó is kezdi felismerni. Bár egyelőre ezt csak még több pénzzel és még nagyobb integrációval akarják megoldani. Február közepén az olasz baloldal egyik fő lapja, a Corriera della Sera írt arról, hogy egy álomvilág dőlt dugába. A híres római központi negyed vip lakói emelték fel a szavukat a lakóhelyüket sújtó tűrhetetlen állapotok miatt, amit a migránsok idéznek elő. Tisztaságot, rendet és ellenőrzéseket követelnek. A baloldali értelmiségi elit számára eddig az Esquilino negyed volt a multikulturális együttélés szimbóluma. Mára azonban az egyre inkább kezd az amerikai Bronxra hasonlítani, és ez már az ott lakó művészelitnek sem tetszik. Egyelőre azonban még abban hisznek, hogy az integráció elmély

A migránsok csak rabszolgák Soros emberének

Kép
Soros György fő olaszországi embere, Emma Bonino ellen agitál a facebook oldalán egy marokkói származású olasz lány. Szerinte Bonino csak rabszolgának tekinti a migránsokat. Kawtar Barghout 2 éves kora óta él Olaszországban. 18 évesen lett olasz állampolgár. Mérsékelt muszlimként a “Stop radikalizáció” szervezet képviselőjeként küzd a radikális iszlám irányzatok ellen. Padovában tanul jogot. Már januárban is nagyon a kiakadt a radikális olasz politikusra, Emma Bononira, amiért azt mondta, hogy az olaszoknak szükségük van a mindenképpen a migránsokra, mert nélkülük nincsen aki a földeken leszedje a paradicsomot és az olivabogyót. Ekkor egy videoüzenetben Boninot, a +Európa párt vezetőjét egyenesen rasszistának nevezte ezen szavai miatt. Kawtar nagyon sértőnek tartja azt, hogy a migránsok csak ilyen munkára lennének képesek. Elmondta, hogy édesapja mér régóta munkásként dolgozik Olaszországban, és ő pedig egyetemre jár. A napokban pedig a közösségi médiában egy posztban figyelmeztette a

Afrikai nők keserítik meg olasz buszvezetők életét Lodiban

Kép
Új olasz mindennapok. Afrikai menedékkérő nők agressziózzák a lombardiai Lodiban a buszvezetőket. Az állítólag háborúk és ínség elől menekült egyik afrikai nő még fojtogatta is az egyik buszsofőrt, aki a jegyét merte kérni. Olaszországban mindennapos problémát jelentenek a helyi és helyközi buszokon, valamint a személyvonatokon a menedékkérők és egyéb státuszú migránsok. Nagyon sokszor a jegyük felmutatása helyett egyszerűen csak rátámadnak a buszvezetőkre és a jegyellenőrökre, kalauzokra. Gyakran meg is verik őket. Képen: Afrikai illegális migránsnők érkezése olasz kikötőbe Lodiban ezért a buszvezetők a tíz nappal ezelőtt már magához a prefektúrához fordultak egy panaszlevélben a helyzet tarthatatlansága miatt. Az észak-olasz városban a Meleti nevű öregek otthona egyik részlegében helyeztek 25 afrikai nőt. Ők rendszeresen jegy nélkül akarnak utazni, valamint inzultálják a helyközi járatok buszvezetőit, és még fenyegetőznek is velük, akik minden bizonnyal csupán az Európában megs

Dúl az antifasiszta erőszak az olasz választási kampányban

Kép
Sorra csapnak össze Olaszországban az antifasiszta tüntetők a rendőrökkel az olasz választási kampány során. Ezek a szélsőbaloldali csoportosulások a jobboldali pártok köztéri választási programjait akarják megakadályozni. Elsősorban a radikális jobboldali pártok rendezvényei ellen indulnak be, de a héten már a jobbközép Liga (korábban Északi Liga) választási pogramja miatt is akcióba léptek Pisában. Ezek az agresszív antifasiszták mind ún. közösségi központok tagjai. Ilyen "civil csoportokat" akar Soros alapítványa most létrehozni Magyarországon is a vidéki városokban. Eredetileg ők is azt vallják magukról, hogy a helyi közösségek életének a jobbítása a céljuk. Képen: Antifasiszta tüntetés Torinóban A csütörtöki torinói megmozdulásukon már szögekkel és repeszekkel töltött papírbombát is bevetettek a nyitott társadalom eme antirasszista és antifasiszta hívei. Az egyik rendőr a lábán meg is sérült egy repesztől. Másfél hete pedig Piacenzában megvertek egy utcán

Beépült a ballib a Magyar Időkbe?

Kép
Az olasz és a nemzetközi sajtóban már évek óta jelennek meg a hírek arról, hogy a nigériai maffia lányokat és nőket szervez be még Nigériában prostituáltnak, hogy őket aztán Olaszországba és Európába csempészve futtassa. A Magyar Idők egyik írásában azonban csupán lazán Európába költöző nigériai nőkről beszél, akiket aztán nigériai kereskedők prostitúcióra kényszerítenek. Pedig ezzel a hírferdítéssel akarva vagy akaratlanul ezt a veszélyes bűnszervezetet támogatja, mert elfedi a valóságot hamis csúsztatásokkal. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy kik is épülhettek be a magyar jobboldali újságírásba, ha ilyenek előfordulhatnak. Források: https://magyaridok.hu/kulfold/kultursokk-kutyat-grilleztek-migransok-olaszorszagban-2816621/ http://www.telegraph.co.uk/news/2017/09/14/nigerian-girls-young-13-increasingly-trafficked-italy-work-street/ http://siciliainformazioni.com/redazione/446493/dopo-palermo-catania-tratta-di-nigeriane-per-la-prostituzione

Így nyomul Soros embere az olasz választásokon

Kép
Egy nápolyi templom kriptájában készül kortesbeszédet tartani szombaton Soros fő olaszországi embere, Emma Bonino. Mindez annak ellenére történik, hogy a hívek pro-life (életért) csoportja levélben tiltakozott miatta az érseküknél. A katolikus családvédők rendkívül méltatlannak tartják azt, hogy a baloldali radikális politikus személyében éppen egy olyan valakinek a politika választási beszéde kap helyet a capodimontei bazilikában, aki évtizedek óta támadja a katolikus értékeket. Bonino többek között az abortusz egyik legádázabb támogatója Olaszországban. A képen: Emma Bonino Soros Györgyel A Soros hívő olasz politikus jelenlegi pártja, a +Európa, a migrációért és az EU-s országok integrációjának az elmélyítésért száll síkra. A közel 3 százalékon mért párt a jelenleg kormányzó baloldali Demokrata Párttal áll választási szövetségben. Bonino befolyása valójában felmérhetetlen az olasz közéletre, és jóval túlmutat egy kis párt vezetőjének a hatásán. A személyében Soros György egy pár