Bejegyzések

Baloldali aktivisták és feministák állták el Salvini útját csoportos nemi erőszakot elkövető migránsokat védve

Kép
Az olasz baloldali sajtó először próbálta úgy előadni, hogy maguk a negyednek a lakói tették azt, ahol eset történt, majd  beálltak a szélsőbalos közösségi központok akciója mellé. Tegnap robbant be a hír az olasz sajtóba, hogy a múlt héten péntekről szombatra virradó éjjel afrikai migránsok halálra erőszakoltak egy 16 éves olasz lányt a római Tiburtina pályaudvar közelében lévő San Lorenzo negyedben egy drogos tanyán. Desirée Maroittini 12 órán át volt öntudatlan a drogok miatt, amit kapott, és ez idő alatt több afrikai bevándorló is megerőszakolta, majd magára hagyták. A lány ismerhette a helyet és a gyilkosait is. Matteo Salvini személyesen akarta felkeresni a hivatalosan lakatlan épületet a város központjában, ahol a szörnyű tett történt. Egy szál fehér virággal kívánt személyesen megemlékezni a megölt lányról. Ezt a tervét előzetesen a facebook oldalán is tudatta. Amikor megérkezett a bűntett helyszínére, az elhagyatott, romos épület bejáratánál azonban szélsőbalos militánso

A sorosista Malema fehérek és indiaiak ellen úszít Dél-Afrikában

Kép
A progresszív, marxista, genderista és globalista “no borders” szemléletű EFF párt vezetője szerint még mindig rasszizmus van a hazájában, amit meg kell szüntetni. A dél-afrikai szélsőbaloldali Economic Freedom Fighters (EFF), magyarul a Gazdasági Szabadság Harcosai párt vezetője, Julius Malema szerint nincs többé helye a fehér és indiai szupremáciának, azaz vezető szerepnek, fölénynek az országában. Erről a pártja magalapításának 5. évfordulójának ünnepén beszélt Eastern Cape-ben. Malema egyben arra is felszólította a több ezres számban összegyűlt híveit, hogy harcoljanak a rasszizmus minden formája ellen, kövessék el azt bár fehérek, avagy indiaiak. A képen: Julius Malema, dél-afrikai szélsőbalos politikai vezető Malema és pártja nem kevesebbről híres, minthogy ők indítványozták a dél-afrikai parlamentben a fehérek földjének kompenzáció nélküli elvételét, amelyet hosszas huzavona után 2018. február 27-én is fogadtak Cyril Ramaphosa, az új miniszterelnök beiktatása után né

Globális zarándoklat a migránsokért

Kép
A római katolikus egyház Caritas Internationalis nevű szervezete rendez meneteket világszerte a migrációért. Céljuk a migránsoktól való félelemkeltő retorika megszüntetése. A #Share Juorney (Oszd meg az utazást) globális kezdeményezést maga Ferenc Pápa hirdette meg 2017. szeptemberében. Tegnap Rómában "meneteltek" a migránsokért  a hívek Luis Antonio Tagle fülöp-szigeteki érsekkel az élen, aki a pápa egyik nagyon közeli embere, és a Caritas International elnöke. Ferenc pápa már többször is felszólította arra a híveit és a világot, hogy nem kell félni a bevándorlóktól. Szerinte a tőlük való félelem egyenesen egy betegség, ami a keresztényeket is megtámadja. A képen: Ferenc pápa a fülöp-szigeteki érsekkel  Az olasz és nemzetközi katolikus vezetők túlnyomó része és a baloldali politikusok szerint ez a félelem valójában nem a migránsok viselkedése miatt van, hanem a populisták retorikája miatt. Sok szakértő azonban arról beszél, hogy éppen a migránsok bűn

"Haladás": drogos nőt rugdaltak össze a migránsok, az értük tüntető ifjúság meg Salvinit égetett

Kép
A 21. századi progresszívek sorosi “csodavilága” újabb “haladó” epizódokkal “gazdagította” az olasz társadalom életét. Tegnap délután Arezzo Porcinai parkjában afrikai drogdílerek bántalmaztak egy 40-50 év körüli olasz nőt, akinek nem volt pénze, de drogért könyörgött nekik. A nőn már erőteljesen mutatkoztak az elvonási tünetek, azonban ez egyáltalán nem hatotta meg a parkban drogot áruló migránsokat, és igyekeztek őt először csak szavakkal elzavarni. De mikor ez nem járt sikerrel a két afrikai férfi elkezdte a nőt rugdalni, aki a földre esett, de még ekkor is tovább kérlelte őket, hogy adjanak neki kábítószert. A képen: migránsok az arezzo-i parkban A brutális jelenetnek végül egy kislánnyal padon ülő férfi vetett véget, akinek sikerült valahogy lenyugtatni a nőt, és megegyezni a migránsokkal. Az esetről egy megdöbbent szemtanú számolt be az egyik helyi újságnak, aki teljesen elszörnyedt azon, hogy manapság ilyenek történnek a városában. Az afrikai drogdílereket egyáltalán

Majdnem meglincselt 50 migráns 2 olasz rendőrt

Kép
Autós üldözés után egy migránstáborba menekült el a rendőrök elől egy gambiai, de itt a többi bevándorló durván rájuk támadt. Két közúti rendőr múlt péntek délután talált gyanúsnak egy afrikai bevándorlót a dél-olasz Foggia megyében, ezért igazoltatni akarták. A 26 éves Omar Yallow azonban nem állt meg az autójával, sőt még a rendőröket is próbálta elütni, akik azonban a nyomába eredtek. Igazi és valóságos autós üldözés vette kezdetét az olasz utakon, a migráns még az útról is megpróbálta leszorítani a rendőrautót. Végül az afrikai Borgo Mezzanone meneddékérő táboránál megállt, befutott a barakkok közé, és itt folytatódott tovább az üldözése immár gyalogosan. Ekkor azonban hirtelen több tucatnyi migráns vette körül az olasz rendőröket, és rájuk támadtak, hogy megakadályozzák a társuk letartóztatását. Ököllel verték és rugdosták a rendőröket, valamint kövekkel és üvegekkel dobálták őket. Szerencsére azonban rádión sikerült erősítést hívniuk, így 10 perc elteltével 4 járőrautó is

Baloldali aktivista lányt bántalmaztak migránsok a párizsi metrón

Kép
A megtámadott, korábban migrációpárti youtuber az eset után kijelentette, hogy Párizs mára már a harmadik világ szintjére süllyedt le. Tatiana Ventòse szeptember 14-én délelőtt utazott a metrón, amikor fél 11 óra körül két mellette ülő észak-afrikai migráns elkezdett beszólni neki. Majd egyre durvábban szidalmazták, és végül még meg is ütötték, és azzal fenyegették meg, hogy megerőszakolják. Az francia Le Fil d’Actu yuotube-csatorna ismert krónikása ezek után teljesen megváltoztatta korábbi nézeteit, és arról beszélt egy videón, hogy mára Párizs már olyan lett, mint a harmadik világ a migráció miatt. A képen: A megtámadott baloldali aktivista (TV5Monde egy yuotuberekről szóló műsorából) A vele történt esemény az el immár megszokottá vált a francia fővárosban, és a rendőrség teljesen tehetetlen ellene. Közölte az aktivista egy vele készült lapinterjúban. Tatiana is miután egy utas segítségével megszabadult a támadóitól, elment ugyan a rendőrségre feljelentést tenni, de hat ó

Asselborn durván szidta az olaszokat, mert saját gyerekeket akarnak és nem migránsokat

Kép
A luxemburgi külügyminiszter egy hivatalos találkozó kellős közepén támadt rá Salvinira, és trágár szóval illette az olaszokat az új migrációs politikájuk miatt. Tegnapelőtt Bécsben tartottak migrációs konferenciát az EU belügyminiszterei, amelyen részt vett Jaen Asselborn luxemburgi külügyminiszter is. Matteo Salvini olasz belügyminiszter a kormánya migrációs politikája ismertetése során arról is beszélt, hogy ők a demográfiai problémákat nem migránsokkal akarják megoldani, hanem a gyerekeik támogatásával, hogy aztán azoknak is legyenek gyerekeik. Ez azonban nem tetszett a baloldali luxemburgi politikusnak, és hangosan “bla, bla” mormogással kommentálta az olasz belügyminiszter felszólalása eme részét. Majd dühösen félbe is szakította őt a 60-as évek luxemburgi vendégmunkásait felemlítve. Salvini azonban higgadtan tovább folytatta a szavait, és az ekkor már végképp önuralmát vesztett Asselborn a “Merde, allors” káromkodással illette az olaszokat, amiért a migránsok helyett a saját