Bejegyzések

Migránsbanda vert meg egy olasz fiút a buszon

Kép
Olaszországban egyre “bátrabbak” a migránsok. Néhány napja Forliban vert meg egy olasz fiút egy észak-afrikai banda a helyi közlekedési buszon. Előtte egy másik kiskorút is leköpdöstek, és az okos telefonját is elvették tőle. Végül a támadók lebuktak a kamerák felvételei miatt. Ez azonban nem változat semmit azon, hogy a korábban teljesen biztonságos olasz városokban és negyedekben is ilyen események történnek meg a migráció miatt. A 117 ezer fős észak-olasz Forli városi buszán 3 kiskorú migráns olasz fiatalokat támadott meg, miközben 4 másik társuk nevetgélve szemlélte a tettüket. Többek között egy 17 éves olasz fiúnak akart az egyikőjük puszit adni a fejére, de amikor ezt ő elutasította, akkor egyik másik észak-afrikai ütlegelni kezdte az áldozat fejét, mire az a földre esett. Az eset a város pályaudvara környékén történt. Az olasz fiú feljelentést tett a rendőrségen azt is elmondva, hogy előtte egy másik fiút meg leköpdöstek, és ellopták a telefonját. A buszon lévő kamerák felvéte

Mumusként passzolta el a migránsokat egy olasz polgármester egy másik városnak

Kép
Matteo Salvini, az olasz jobboldali Liga párt vezetője kiállt a polgármesterük mellett, aki saját pénzén vett csak oda jegyet Milánóba a balhés migránsoknak. Ezzel a tettével országos rivaldafénybe került az olasz város feje, mivel a nagy migránsbarát milánói politikusok teljesen kiakadtak miatta. Andrea Cassini, Gallarete ligás polgármestere migrációs diplomáciai válságba keveredett a nagyon baloldali és nagyon migrációpárti milánói városi vezetőkkel. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a Gallereten a befogadó központot működtető Kb betéti társaság, úgy döntött, hogy megszünteti ezt a tevékenységét, és nem pályázza meg azt újra a prefektúránál. Így a gondozásában lévő mintegy száznyi migránst áthelyezték különböző közintézményekbe, 50 személyt közülük egy másik városokba is. Ekkor derült ki, hogy 12 gambiai menedékkérőnek már korábban megszűnt a joga az állami ellátáshoz és az azzal járó zsebpénzhez egy korábbi néhány nagy balhéjuk miatt. Tavaly októberben többször is fellázadtak, ezé

Életmentés a ballibeknek, embercsempészet az ügyészségnek

Kép
Az olasz Népszava, a La Repubblica, a magyar MTI egyik kedvenc hírforrása, az elsők között tudósított arról a sajtó tájékoztatóról, amelyet a vasárnap lefoglalt NGO-s hajó ügyében tartottak a migrációpárti erők tegnap délután a szenátus épületében Rómában. A híres balliberális író, Roberto Saviano, szerint mindenkinek részt kellene vennie ebben a földközi-tengeri életmentő tevékenységben. A +Európa sorosista párt képviselője pedig arról beszélt, hogy a parlamentben fogják kikérdezni a Marco Minniti belügyminisztert az eset miatt. A szicíliai Catania ügyészsége március 18-án vasárnap este foglalta le a Proactiva Open Arms spanyol NGO hajóját, és indított eljárást annak a kapitánya, a misszió vezetője és a szervezet képviselője ellen embercsempészet miatt. Az NGO nem követte az olasz irányítási központ utasítását, hogy hagyják a migránsok kimentését a líbiai parti őrségre. Valamint azt is vizsgálja az ügyészség, hogy miért akarták mindenáron Olaszországba vinni a gumicsónakokról felv

A Proactiva NGO ellen embercsempészet miatt nyomoz az olasz ügyészség

Kép
Habár a Proactiva Open Arms nagyon ügyesen elhintette a sajtóban azt, hogy azért foglalta le a hajójukat Catania ügyészsége, mert nem adták át a líbiaiaknak a migránsokat a fedélzetről, de ez nem igaz. Embercsempészet miatt nyomoznak ellenük, mivel az a gyanú velük szemben, hogy együttműködtek az embercsempészekkel. Jellemzően “véletlenül” éppen arra jártak a hajójukkal, ahol olyan migránsokkal teli csónakok jelentek meg, akik nem is adtak le vészjelzést a tengeri mentésért felelős olasz hatóságoknak. Az olasz ügyészségek azonban jelenleg már rendelkeznek olyan technikával, amivel bizonyítani lehet ennek az okát. Így minden bizonnyal igen alapos indokkal döntöttek a nyomozás megindítása mellett. A Procativa Open Arms több ponton is elhallgatja az igazságot, és annak csak a számára kedvező részét hangoztatja a sajtóban. Egyáltalán nem azért foglalta le a cataniai ügyészség a hajójukat, március 18-án vasárnap este, mert nem adták át a líbiai parti őrségnek a fedélzetükön lévő migránsokat

Mise idején rontottak be migránsok egy francia templomba

Kép
Március 18-án vasárnap néhány tucatnyi illegális migráns zúdult be mise idején a párizstól északra fekvő Saint Denise városka azonos nevű székesegyházába iszlamista és szélsőbalos aktivisták kíséretében. A misét abba kellett hagyni miattuk, és az azon részt vevő emberek fejvesztve menekültek el a templomból. A rendőrségnek csak nagy nehezen sikerült a templomba betörő ellenséges szándékú tömeget végül kiszorítani abból. A Nemzeti Front képviselője, Ludovic Pajot szerint “botrányos támadás történt a nemzeti identitásuk” ellen. Már két nap telt el vasárnap óta, de a nemzetközi sajtóban nyoma sincs annak, ami 12. században épült gótikus stílusú Saint Denise székesegyházban történt a vasárnapi szentmise megzavarása érdekben. Mélyen hallgatnak róla a neves sajtórgánumok, és csupán a közösségi médiában terjed a hír, valamint alternatív és helyi hírportálokon. A képen: a Saint Denise székesegyház Pedig Franciaország egyik kiemelkedően kultikus helyéről van szó, arról a székesegyházró

Lecsapott az olasz ügyészség a szabályok ellen lázadó NGO hajójára és vezetőire

Kép
Az olasz sajtó március 16-án pénteken adott hírt róla, hogy az olasz hatóságok először nem akarták beengedni a Proactiva Open Arms hajóját egyetlen olasz kikötőbe sem, mivel nem követték az utasításaikat a migránsok “mentése” kapcsán. De végül mégis engedték kikötni őket Pozzallo kikötőjében szombaton reggel 208 emberrel a fedélzeten. Úgy tűnt, hogy az NGO-k megint azt csinálnak, amit csak akarnak, de vasárnap este már több olasz sajtó orgánum is jelezte, hogy a szicíliai Catania ügyészsége lefoglalta a hajójukat. A gyanú velük szemben az, hogy együttműködtek az embercsempécsészekkel. A Proactiva március 15-én csütörtökön több alkalommal is felvett a hajójára Líbiából gumicsónakkal menekülő "hajótörést szenvedett" migránsokat. Reggel 7 órakor kapták meg az első hívást az olasz parti őrség irányító központjától, hogy a líbiai partoktól 24 mérföldre kell “kimenteni” egy gumicsónakokról migránsokat. Azonban nem sokkal ezután tudatták velük, hogy mégsem kell, mert a líbiai part

Újabb nigériai strici bukott le Olaszországban

Kép
Miközben a migrációpárti propaganda állandóan szegény háborúktól, elnyomástól, és ínségtől szenvedő menekültekről beszél, addig valójában a bevándorlás egy hatalmas lehetőség az afrikai maffiáknak. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint a migráns nők túlnyomó részét Nigériából prostituáltnak hozzák be Európába, és köztük egyre több a kiskorú is. Az olasz hatóságok egyre több nigériai futtatót tartóztatnak le. De a drog is hatalmas üzlet az afrikai maffiáknak Európában, és az illegális migráció és az ún. szétszórt befogadási rendszer nagy mértékben elősegíti a drogok terjesztését is . A napokban Catania ügyészsége elfogató parancsa alapján tartóztattak le az észak-olasz Trentoban két nigériait. Az ügyészség Körzeti Maffiaellenes Igazgatósága a nyomozása során felfedett egy afrikai bandát, amely a Földközi-tengeren át érkező illegális migrációt használta ki arra, hogy Nigériából hozzanak be nőket és kiskorú lányokat prostituáltnak Európába. A nyomozást tavaly október 11-én indítottá