Bejegyzések

Megverte a lányt a migráns és elvette a biciklijét Pádovában

Kép
Fényes nappal támadt rá egy gambiai migráns egy olasz bicikliző lányra a padovai Aréna kertek közparkban, hogy adja át neki a biciklijét, és amikor a lány nemet mondott, az afrikai annyira megverte őt, hogy néhány bordáját is eltörte. Egy újabb horrorisztikus tettet követett el egy migráns Olaszországban, amelyről azonban a baloldali médiumok újból mélyen hallgatnak. Végül is érthető, hiszen a baloldali olasz kormány hosszú hónapok után éppen a napokban kezdte el újból beindítani az afrikai migránsok beszállítását az országba a már korábbi jól bejáratott módszerével egy NGO-s hajóval. Talán azt gondolták, hogy most már újból itt ez idő a nagy migrációs tervük végrehajtására, mivel valamennyire már lenyugodtak kedélyek, így nem akarták azt egy ilyen hírrel újból felkavarni. A 21 éves gambiai fiú egy 21 éves olasz lányt szólított fel szombat délután két óra körül arra a neves padovai parkban, hogy adja át neki a biciklijét. A lány azonban nem “engedelmeskedett” az afriakianak,

Csoportosan akartak jegy nélkül utazni a migránsok

A dél-olasz Casertában egy regionális vonaton akart ingyen utazni mintegy tucatnyi migráns, de még az indulás előtt a rendőrség segítségét kérték a kalauzok. De a migránsok még a kiérkező rendőrökre is rátámadtak, de végül sikerült őket leszállítani a vonatról. Vasárnap igen feszült helyzet alakult ki az egyik helyi vonaton Campania régió székhelyén a vasútállomáson. Egy tucatnyi nagyrészt afrikai migráns foglalt helyet az egyik vasúti kocsiban, ami már önmagában sem igen biztató jel manapság Olaszországban, miután a múlt héten az egész olasz sajtót bejárta a hír, hogy észak-afrikai migráns fiatalok terrorizálták az utasokat egy velencei regionális vonaton 40 percen át. Azt kiabálták, hogy a vasúti kocsi az övéké, lökdösödtek, és néhány utast még arcon is köptek. Bár először csak egymás között balhéztak a részeg észak-afrikai migránsok, de aztán az őket lenyugtatni akaró olaszokon élték ki az agressziójukat. Továbbá a bevándorlók szinte napi rendszerességgel támadnak rá az olasz

Pitbullokat vetnek be a migránsok ellen a nápolyi nők

Kép
Miközben az olasz belügyminiszter a migránsok integrációjáról álmodozik az ún. szétszórt elosztásukkal az ország területén, addig Nápoly egyik negyedében már pitbullokkal védekeznek ellenük  a nők. A baloldali olasz kormány még mindig nem hajlandó tudomásul venni, hogy nem a migránsok integrálódnak az olasz társadalomba, vagyis nem ők veszik fel annak a közösségnek a szokásait ahová “bekönyörgik” magukat az üldöztetések, a háborúk és szegénység elől menekülve állítólag, hanem éppen ők teszik lehetetlenné azoknak a negyedeknek és a településeknek az életét ahová csak beteszik a lábuk. Így történt ez Nápoly Vasto negyedében is, ahol a nőknek már veszélyessé vált a migránsok miatt kitenni a lábukat az utcára. Azonban az egyik ott lakó nő kitalálta, hogy pitbullal fog ellenük védekezni, és ezt a többiek is átvették tőle. “Próbáltak rám támadni, kirabolni. De szerencsére most már velem van Zeusz, és ő érzékeli a veszélyt. Rájuk morog, és ők elmenekülnek tőle. Nélküle kis sem megye

Már a szemmel verés is indok a menekülésre Afrikából

Kép
Egy afrikai illegális migránsnak mágikus támadás miatt adott egy milánói bíró humanitárius okokból tartózkodási engedélyt. Olaszország valahol mindig is a misztikum földje volt, de hogy már a fekete mágia előli menekülés is elegendő legyen egy illegális afrikai migráns befogadásához, az már eléggé abszurd.  Néhány nappal ezelőtt a milánói bíróságon nyert pert a bevándorlásügyi hivatal ellen, és kapott humanitárius tartózkodási engedélyt egy ghánai migráns, aki szemmel verés elől menekült el az afrikai országból. Lazán elintézhetnénk azzal, hogy ez az egész csak álhír, ha nem érkeznének továbbra is vezető olasz baloldali politikustól folyamatosan olyan jelzések, amelyek a migránsok befogadására buzdítanak Ferenc pápával és számos  más olasz magas rangú egyházi vezetővel egyetemben. Továbbá az sem elhanyagolandó tény ebben, hogy Soros szervezetei Itáliában is jelen vannak, és minden bizonnyal ott is bőszen érzékenyítik a jogászokat és  a bírókat a migránsok minél jobb megértésér

A kalauzt köpködték a migránsok egy olasz kisváros állomásán

Kép
Egyre több a nyugat európai átlagember számára ismeretlen, viselkedési kultúrájától idegen eset fordul elő Olaszországban a migránsok miatt. Az olasz belügyminiszet szerint már látható az alagút vége, de az olasz mindennapok mást mutatnak, inkább mintha egyre sötétebbé válna az az alagút. Napról napra érzékelhetőbb a feszültség a migránsok és helyiek viselkedési szokásai között, és a migránsok nem is igen akarnak integrálódni, vagyis változtatni a berögzült szokásaikon. Olaszországban napról napra furcsább események történnek a migránsok miatt, amelyekről a baloldali fősodratú média mélyen hallgat. Tegnap reggel speciel a migránsok egy észak-olasz kisváros, Verdelli patinás állomásán köpték le és fenyegették meg a kalauzt mert leszállította őket a vonatról a Bergamo-Milano, mivel jegy nélkül utaztak. Az esetet egy utas vette fel, és tette fel a közösségi oldalára. Majd néhány jobboldali hírportál is lehozta a hírt. Végül is azt is mondhatnánk valóban, hogy igazából nem nagy ü

Egy olasz városban csaptak össze gambiaiak nigériaiakkal

Kép
Olaszországban dübörög a multikulti, egy nap alatt a migránsok négy zendülését kellett a rendőrségnek leállítania Gallarete városában. Egymásra is rátámadtak, meg a befogadó központ munkatársait is elzavarták. A Északi Ligás polgármester azt kérte a prefektúrától, hogy vigyék el őket tőlük, mert a helyi lakosoknak már elege van belőlük. Gallarete egy 53 ezer fős város Milánó körzetében. Néhány napja az olasz városban egyetlen nap alatt négyszer balhéztak az egyik befogadó központ afrikai menedékkérői, éjszaka, kora reggel, ebédidőben és délután. Mindannyiszor a helyi rendőrségnek kellett közbeavatkozni, mivel a központ munkatársai már nem tudták kezelni a feszült helyzetet. Erről a város Északi Ligás polgármestere számolt be az Il Populista hírportálnak. Egyrészt gambiaia migránsok csaptak össze nigériaiakkal, másrészt pedig a befogadó központ munkatársait zavarták ki az épületből, és barikádozták el magukat benne azzal a követeléssel, hogy hosszú időre szóló tartózkodási és me

Tudatlanságból erőszakolnak a migránsok a baloldali olasz jogász szerint

Hihetetlen mondatokkal védte egy olasz ügyvédnő a Riminiben brutális nemi erőszakot elkövető migránsokat egy biztonsági konferencián, egy afrikaitól nem lehet elvárni szerinte, hogy tudja azt, hogy Európában nem lehet a nőket megerőszakolni a strandon. Augusztus 26-án éjjel brutálisan megerőszakolt négy afrikai migráns egy fiatal lengyel turistát Rimini strandján, miután a barátját brutálisan összeverték, és lefogták, hogy ne tudjon segíteni a nőnek. Az eset óriási felháborodást váltott ki egész Olaszországban, a baloldali nagy megmondó nők azonban inkább cak arra terelték a témát, hogy minden erőszak elítélendő, és nincs különbség a migránsok és olaszok által elkövetett erőszak között. Végül Carmen di Genio baloldali ügyvédnő egyenesen arra vetemedett az eset vonatkozásában szeptember közepén a felszólalásában a Nemzeti Találkozón a Biztonságról és a Jogról, hogy kijelentse azt, hogy nem lehet elvárni az afrikaiaktól, hogy tudják azt, hogy Olaszországban nem lehet ilyet tenni.