Bejegyzések

Feljelentették Sorost Catania ügyészségén

A Forza Nuova feljelentette Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel attól tartanak, hogy Olaszországot veszélybe sodorja a migrációval. A Forza Nuova radikális jobboldali olasz párt közleményben tudatta néhány napja, hogy feljelentették Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel Soros az által finanszírozott nem kormányzati szervezetekkel a migráció jelenségére spekulál. Roberto Fiore, a Forza Nuova nemzeti vezetője elmondta, hogy Soros elleni feljelentést szicíliai jogi szakértők támogatásával készítették el, amelyben rámutatnak arra, hogy sok százezer külföldi anélkül jut el Olaszországba, hogy joguk lenne menekültstátuszra, nagy károkat okozva ezzel az államkasszának. Valamint a több hivatalos szerv által jelzett konkrét terrorveszéllyel is foglalkoznak a feljelentésben, amit a migráció okoz, akár terroristák beszivárgása miatt, akár a már itt lévő migránsok radikalizációs veszélye miatt. Giuseppe Provenzale, a párt nemzeti altitkára és a szicíliai szervezete vezetője

Franciaország nem engedi be az illegális bevándorlókat Olaszországból

A francia kormány határok nélküli Európáról papol, miközben ők bőszen védik az országuk határait. A francia kormány is támogatta a legújabb EU-s bevándorlást propagáló "Eurodame, Help" című varázsszőnyeges videót, melyet az "Európa határok nélkül" elnevezésű franci csatorna terjeszt a  youtube-on. De valójában miközben egy határok nélküli Európát vizionálnak, addig minden lehetséges eszközt bevetnek annak érdekében, hogy az illegális migránsok ne juthassanak el Olaszországból hozzájuk. Az Európai Bizottság és a francia kormány álságos propaganda videóval csalogatja a migránsokat Európába és Franciaországba, közben pedig az olasz hatóságokat arra kötelezik, hogy akadályozzák meg az átjutásukat a határon.   Ventimigliában már évek óta súlyos problémát okoznak a Franciaországba igyekvő bevándorlók, akik azonban onnan nem "menekülhetnek" tovább az általuk vágyott célországba a franciák tiltása miatt. Így a 25 ezer fős tengerparti olasz városba

"Iszlám államos" bliccelő Bergamóban

Egy marokkói terroristának adta ki magát, hogy így kerülje el a büntetést, de az olasz jegyellenőrök nem rémültek meg tőle. Egy 21 éves marokkóinál nem volt érvényes jegy a napokban, amikor azt kérték tőle a jegyellenőrök az egyik bergamói helyi buszjáraton. Az eset az észak-olasz város belvárosában történt. A marokkói fiatalember először csak egyszerűen azt mondta a jegyellenőröknek, hogy nincs jegye. Aztán kezdetben még csak szimplán fenyegetőzött velük, amikor meg akarták büntetni, de mivel ezzel nem ért el sikert, erősebb fokozatra kapcsolt. Bevetette a terrorista kártyát, és azt kezdte el kiabálni hangosan a buszon, hogy ő az Iszlám Állam embere. Az olasz kalauzok azonban nem ijedtek meg tőle, hanem a rendfenntartókhoz fordultak. A kiérkező karabiniérik végül átvették az ügyet, és megállapították, hogy a marokkói bliccelőnek nincs semmi köze az Iszlám Államhoz. Csupán egy trükkről volt szó, hogy ráijesszen a jegyellenőrökre, és békén hagyják. A marokkóiról azonban

Az olaszországi Sesto San Giovanniban akart merénylelet elkövetni

Nadir Benchorfi az észak-olasz Sesto San Giovanni egyik bevásárló központjában szándékozott támadni a múlt év decemberében. Az olasz Espresso hetilap legújabb számában jelent meg egy hosszabb lélegzetű cikk az Iszlám Államhoz érkező olaszországi finanszírozásokról. Ebben az írásban beszélnek először arról, hogy tavaly decemberben letartóztatattak egy Iszlám Államhoz köthető férfit, mivel a vád szerint Sesto San Giovanni egyik bevásárló központjában tervezett merényletet elkövetni. Az olasz-marokkói Nadir Benchorfi már éppen a fegyverek beszerzésénél tartott a támadás végrehajtásához abban a bevásárló központban, ahova fel is vetette magát, amikor az olasz terrorelhárítók elfogták. Az olasz városban merényletre készülő férfi azt is bevallotta, hogy pénzt is küldött az Iszlám Államnak, akik aztán rávették, hogy hajtson végre egy terrorista vérengzést. Sesto San Giovanniban lőtték le végül a berlini kamionos merénylőt, Anis Amrit is, aki tavaly decemberben hajtott bele a karác

Migráns csónakok után fürkészik a tengeren a Sea Eye NGO

A Sea Eye NGO speciális feladata a líbiai vizek figyelése, hogy mikor jönnek a migránsok a gumicsónakokkal. A Sea Eye egy kisebb összekötő hajó, de maga a hajót működtető NGO neve is Sea Eye. Ők a líbiai partoktól 30-36 mérföldre "pásztázzák", monitorozzák a líbiai vizeket, hogy mikor érkeznek meg a migránsok gumicsónakjai a líbiai strandokról. Volt olyan is, amikor 13 mérföldre a líbiai parttól "mentették" ki a migránsokat, akik elmentek egyet "gumicsónakázni" Olaszországba... A Sea Eya hajó viszonylag kicsi, egy halászhajó, és ők viszik el a "gumicsónakázó" migránsokat a nagyobb NGO-s hajókra. Mivel pl. az Orvosok Határok Nélkül Aquariusa, amely egy nagyobb tengeri, nem tudna ilyen közel menni a partokhoz. A tevékenységük során folyamatosan egyeztetnek az olasz hatóságokkal, és teljesen alaptalan, hogy bármi közük is lenne az embercsempészekhez, mondta el a vezetőjük a Shengeni Bizottság meghallgatásán. 2016. április óta tanyáznak fo

Dzsihadista embercsempészek Comóban

Franco Roberti, olasz országos maffia és terrorizmus ellenes ügyész szerint dzsihadisták vannak az embercsempészek között. Csupán a helyi regionális és az országos alternatív médiát érdeklő hír maradt az Olaszországban, hogy Franco Roberti, országos maffia és a terrorellenes ügyész, a Shengeni Bizottság 2017. május 31-ei meghallgatásán elmondta, hogy Comóban olyan embercsempészek működtek, akik feltételezhetően kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal: "Como ügyészsége nyomozást folytat az Olaszországban partra szálló migránsoknak nyújtott azon logisztikai támogatása kapcsán, hogy őket Észak-Európába vigyék. A logisztikai támogatást olyan közel-keleti és észak-afrikai személyek is ellenőrzik, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az Isis képviselőivel." Roberti szavaival egy tavaly szeptemberi letartóztatásra utalt, amikor Como környékén az olasz rendőrség az Europollal együttműködve tucatnyi személyt tartóztatott le embercsempészet miatt. Nagy részük szí

Kiakadtak az olaszok Kyengére a Ius soli miatt

Hevesen tiltakoztak az olaszok a baloldali politikus asszony kijelentése ellen, hogy aki Olaszországban születik, az automatikusan olasz. Tegnap az olasz Szenátusban újból napirendre tűzték az ún. "Ius soli" törvény tárgyalását, amely nagymértékben megkönnyítené azt, hogy az Olaszországban született bevándorlók megszerezzék az olasz állampolgárságot. A törvényt a Képviselőház már egy és fél éve elfogadta, de a Szenátusban elfeküdt, mivel a jobboldali szenátorok minden lehetséges törvényes módszerrel akadályozták a szavazásra bocsátását. A törvény életbelépésével 800 ezer bevándorló tudná azonnal rövid idő alatt megszerezni az olasz állampolgárságot, így hirtelen nagy változást idézne elő az országban, valamint akadályozná a tényleges integrációt és növelné a migrációt is szakértő szerint. A baloldalnak azonban újabb szavazókat jelentene, így vakul ragaszkodik hozzá. Cécile Kyenge, a baloldali Demokrata Párt kongói származású politikus asszonya a twitter oldal