Bejegyzések

Fehérek nélküli multikulti Benetton módra

Kép
Új reklámkampányt indít a multikulti egyik fő propágálója két csoportképpel, de már csak migránsok szerepelnek rajta. A mára már multinacionalissá vált neves olasz cég meglepő újabb két fotóval készül kampányolni az "egyesült színes világért" Olaszországban. A reklámposzterek címe: " Olaszország tanul" és  "Olaszország dolgozik". Azonban egyetlen olasz sem szerepel rajta, amint azt az Il Giornale jobboldali olasz lap megállapította, csak migránsok, illetve migránsszármazású olaszok. A képen: a Benetton cég "tanuló Olaszország" reklámplakátja A képen: a Benetton cég "dolgozó Olaszország" reklámplakátja Idáig jutott immár a nagy multikulti utópia. A neves olasz család már saját magát is kizárja az általa elképzelt szuper "álomvilágból" az össze többi fehér bőrű emberrel együtt. Ez a reklámkampány mindenesetre teljesen világosan alátámasztja képi formában azokat a hangokat, hogy valójában népességcseréről szó

Baloldali aktivisták és feministák állták el Salvini útját csoportos nemi erőszakot elkövető migránsokat védve

Kép
Az olasz baloldali sajtó először próbálta úgy előadni, hogy maguk a negyednek a lakói tették azt, ahol eset történt, majd  beálltak a szélsőbalos közösségi központok akciója mellé. Tegnap robbant be a hír az olasz sajtóba, hogy a múlt héten péntekről szombatra virradó éjjel afrikai migránsok halálra erőszakoltak egy 16 éves olasz lányt a római Tiburtina pályaudvar közelében lévő San Lorenzo negyedben egy drogos tanyán. Desirée Maroittini 12 órán át volt öntudatlan a drogok miatt, amit kapott, és ez idő alatt több afrikai bevándorló is megerőszakolta, majd magára hagyták. A lány ismerhette a helyet és a gyilkosait is. Matteo Salvini személyesen akarta felkeresni a hivatalosan lakatlan épületet a város központjában, ahol a szörnyű tett történt. Egy szál fehér virággal kívánt személyesen megemlékezni a megölt lányról. Ezt a tervét előzetesen a facebook oldalán is tudatta. Amikor megérkezett a bűntett helyszínére, az elhagyatott, romos épület bejáratánál azonban szélsőbalos militánso

A sorosista Malema fehérek és indiaiak ellen úszít Dél-Afrikában

Kép
A progresszív, marxista, genderista és globalista “no borders” szemléletű EFF párt vezetője szerint még mindig rasszizmus van a hazájában, amit meg kell szüntetni. A dél-afrikai szélsőbaloldali Economic Freedom Fighters (EFF), magyarul a Gazdasági Szabadság Harcosai párt vezetője, Julius Malema szerint nincs többé helye a fehér és indiai szupremáciának, azaz vezető szerepnek, fölénynek az országában. Erről a pártja magalapításának 5. évfordulójának ünnepén beszélt Eastern Cape-ben. Malema egyben arra is felszólította a több ezres számban összegyűlt híveit, hogy harcoljanak a rasszizmus minden formája ellen, kövessék el azt bár fehérek, avagy indiaiak. A képen: Julius Malema, dél-afrikai szélsőbalos politikai vezető Malema és pártja nem kevesebbről híres, minthogy ők indítványozták a dél-afrikai parlamentben a fehérek földjének kompenzáció nélküli elvételét, amelyet hosszas huzavona után 2018. február 27-én is fogadtak Cyril Ramaphosa, az új miniszterelnök beiktatása után né

Globális zarándoklat a migránsokért

Kép
A római katolikus egyház Caritas Internationalis nevű szervezete rendez meneteket világszerte a migrációért. Céljuk a migránsoktól való félelemkeltő retorika megszüntetése. A #Share Juorney (Oszd meg az utazást) globális kezdeményezést maga Ferenc Pápa hirdette meg 2017. szeptemberében. Tegnap Rómában "meneteltek" a migránsokért  a hívek Luis Antonio Tagle fülöp-szigeteki érsekkel az élen, aki a pápa egyik nagyon közeli embere, és a Caritas International elnöke. Ferenc pápa már többször is felszólította arra a híveit és a világot, hogy nem kell félni a bevándorlóktól. Szerinte a tőlük való félelem egyenesen egy betegség, ami a keresztényeket is megtámadja. A képen: Ferenc pápa a fülöp-szigeteki érsekkel  Az olasz és nemzetközi katolikus vezetők túlnyomó része és a baloldali politikusok szerint ez a félelem valójában nem a migránsok viselkedése miatt van, hanem a populisták retorikája miatt. Sok szakértő azonban arról beszél, hogy éppen a migránsok bűn

"Haladás": drogos nőt rugdaltak össze a migránsok, az értük tüntető ifjúság meg Salvinit égetett

Kép
A 21. századi progresszívek sorosi “csodavilága” újabb “haladó” epizódokkal “gazdagította” az olasz társadalom életét. Tegnap délután Arezzo Porcinai parkjában afrikai drogdílerek bántalmaztak egy 40-50 év körüli olasz nőt, akinek nem volt pénze, de drogért könyörgött nekik. A nőn már erőteljesen mutatkoztak az elvonási tünetek, azonban ez egyáltalán nem hatotta meg a parkban drogot áruló migránsokat, és igyekeztek őt először csak szavakkal elzavarni. De mikor ez nem járt sikerrel a két afrikai férfi elkezdte a nőt rugdalni, aki a földre esett, de még ekkor is tovább kérlelte őket, hogy adjanak neki kábítószert. A képen: migránsok az arezzo-i parkban A brutális jelenetnek végül egy kislánnyal padon ülő férfi vetett véget, akinek sikerült valahogy lenyugtatni a nőt, és megegyezni a migránsokkal. Az esetről egy megdöbbent szemtanú számolt be az egyik helyi újságnak, aki teljesen elszörnyedt azon, hogy manapság ilyenek történnek a városában. Az afrikai drogdílereket egyáltalán

Majdnem meglincselt 50 migráns 2 olasz rendőrt

Kép
Autós üldözés után egy migránstáborba menekült el a rendőrök elől egy gambiai, de itt a többi bevándorló durván rájuk támadt. Két közúti rendőr múlt péntek délután talált gyanúsnak egy afrikai bevándorlót a dél-olasz Foggia megyében, ezért igazoltatni akarták. A 26 éves Omar Yallow azonban nem állt meg az autójával, sőt még a rendőröket is próbálta elütni, akik azonban a nyomába eredtek. Igazi és valóságos autós üldözés vette kezdetét az olasz utakon, a migráns még az útról is megpróbálta leszorítani a rendőrautót. Végül az afrikai Borgo Mezzanone meneddékérő táboránál megállt, befutott a barakkok közé, és itt folytatódott tovább az üldözése immár gyalogosan. Ekkor azonban hirtelen több tucatnyi migráns vette körül az olasz rendőröket, és rájuk támadtak, hogy megakadályozzák a társuk letartóztatását. Ököllel verték és rugdosták a rendőröket, valamint kövekkel és üvegekkel dobálták őket. Szerencsére azonban rádión sikerült erősítést hívniuk, így 10 perc elteltével 4 járőrautó is

Baloldali aktivista lányt bántalmaztak migránsok a párizsi metrón

Kép
A megtámadott, korábban migrációpárti youtuber az eset után kijelentette, hogy Párizs mára már a harmadik világ szintjére süllyedt le. Tatiana Ventòse szeptember 14-én délelőtt utazott a metrón, amikor fél 11 óra körül két mellette ülő észak-afrikai migráns elkezdett beszólni neki. Majd egyre durvábban szidalmazták, és végül még meg is ütötték, és azzal fenyegették meg, hogy megerőszakolják. Az francia Le Fil d’Actu yuotube-csatorna ismert krónikása ezek után teljesen megváltoztatta korábbi nézeteit, és arról beszélt egy videón, hogy mára Párizs már olyan lett, mint a harmadik világ a migráció miatt. A képen: A megtámadott baloldali aktivista (TV5Monde egy yuotuberekről szóló műsorából) A vele történt esemény az el immár megszokottá vált a francia fővárosban, és a rendőrség teljesen tehetetlen ellene. Közölte az aktivista egy vele készült lapinterjúban. Tatiana is miután egy utas segítségével megszabadult a támadóitól, elment ugyan a rendőrségre feljelentést tenni, de hat ó