Bejegyzések

A kalauzt köpködték a migránsok egy olasz kisváros állomásán

Kép
Egyre több a nyugat európai átlagember számára ismeretlen, viselkedési kultúrájától idegen eset fordul elő Olaszországban a migránsok miatt. Az olasz belügyminiszet szerint már látható az alagút vége, de az olasz mindennapok mást mutatnak, inkább mintha egyre sötétebbé válna az az alagút. Napról napra érzékelhetőbb a feszültség a migránsok és helyiek viselkedési szokásai között, és a migránsok nem is igen akarnak integrálódni, vagyis változtatni a berögzült szokásaikon. Olaszországban napról napra furcsább események történnek a migránsok miatt, amelyekről a baloldali fősodratú média mélyen hallgat. Tegnap reggel speciel a migránsok egy észak-olasz kisváros, Verdelli patinás állomásán köpték le és fenyegették meg a kalauzt mert leszállította őket a vonatról a Bergamo-Milano, mivel jegy nélkül utaztak. Az esetet egy utas vette fel, és tette fel a közösségi oldalára. Majd néhány jobboldali hírportál is lehozta a hírt. Végül is azt is mondhatnánk valóban, hogy igazából nem nagy ü

Egy olasz városban csaptak össze gambiaiak nigériaiakkal

Kép
Olaszországban dübörög a multikulti, egy nap alatt a migránsok négy zendülését kellett a rendőrségnek leállítania Gallarete városában. Egymásra is rátámadtak, meg a befogadó központ munkatársait is elzavarták. A Északi Ligás polgármester azt kérte a prefektúrától, hogy vigyék el őket tőlük, mert a helyi lakosoknak már elege van belőlük. Gallarete egy 53 ezer fős város Milánó körzetében. Néhány napja az olasz városban egyetlen nap alatt négyszer balhéztak az egyik befogadó központ afrikai menedékkérői, éjszaka, kora reggel, ebédidőben és délután. Mindannyiszor a helyi rendőrségnek kellett közbeavatkozni, mivel a központ munkatársai már nem tudták kezelni a feszült helyzetet. Erről a város Északi Ligás polgármestere számolt be az Il Populista hírportálnak. Egyrészt gambiaia migránsok csaptak össze nigériaiakkal, másrészt pedig a befogadó központ munkatársait zavarták ki az épületből, és barikádozták el magukat benne azzal a követeléssel, hogy hosszú időre szóló tartózkodási és me

Tudatlanságból erőszakolnak a migránsok a baloldali olasz jogász szerint

Hihetetlen mondatokkal védte egy olasz ügyvédnő a Riminiben brutális nemi erőszakot elkövető migránsokat egy biztonsági konferencián, egy afrikaitól nem lehet elvárni szerinte, hogy tudja azt, hogy Európában nem lehet a nőket megerőszakolni a strandon. Augusztus 26-án éjjel brutálisan megerőszakolt négy afrikai migráns egy fiatal lengyel turistát Rimini strandján, miután a barátját brutálisan összeverték, és lefogták, hogy ne tudjon segíteni a nőnek. Az eset óriási felháborodást váltott ki egész Olaszországban, a baloldali nagy megmondó nők azonban inkább cak arra terelték a témát, hogy minden erőszak elítélendő, és nincs különbség a migránsok és olaszok által elkövetett erőszak között. Végül Carmen di Genio baloldali ügyvédnő egyenesen arra vetemedett az eset vonatkozásában szeptember közepén a felszólalásában a Nemzeti Találkozón a Biztonságról és a Jogról, hogy kijelentse azt, hogy nem lehet elvárni az afrikaiaktól, hogy tudják azt, hogy Olaszországban nem lehet ilyet tenni.

Templomot rombolt a migráns Rómában

Kép
Olaszországban nincs mostanában idő unatkozni se az olaszoknak, se a rendfenntartóknak, mivel a migránsok mindig kitalálnak valami olyan szokatlan bűntényt, amely érkezésük előtt még csak álmában sem jutott volna eszébe senkinek. Néhány napja egy római templom elbontásába fogott bele egy afrikai férfi. Vasárnap kora reggel Róma belvárosában a Santa Maria degli Angeli templom falát bontogatta egy 24 éves elefántcsonparti migráns egy téglával. A csendőröket egy  járókelő értesítette, akik megérkezésekor is éppen a templom rongálásával foglalatoskodott az afrikai, így rajta kapva őt a vandálkodáson az olasz hatóság emberei azon nyomban le is tartóztatták rongálás és lopás miatt, mivel néhány téglát is találtak a zsebében. Az állandó lakhellyel nem rendelkező elefántcsontparti migráns tettére, aki már korábban is el volt ítélve, eddig semmilyen indokot nem találtak. Az afrikai férfi a templom alsó felén bontotta meg homlokzati falat. Ferenc pápa a múlt heti kolumbiai útjár

Róma már nappal is veszélyes a migránsok miatt

Kép
Fényes nappal vonszolt félre a római Colle Oppio parkban egy elefáncsonparti migráns egy fiatal turistát, hogy megerőszakolja. Egy járókelő mentette meg az amerikai lányt. A negyed lakói nem érzik magukat biztonságban. Egyre bátrabbak a migránsok Olaszországban, már nappal is lazán rátámadnak nőkre, hogy megerőszakolják őket. Szeptember 8-án délelőtt 10 óra körül környékezte meg az afrikai migráns az amerikai turista lányt a parkban, hogy szexeljen vele, ő azonban visszautasította azt. Erre a migráns nem adta fel, hanem elvonszolta a lányt a park egy félreeső részére, hogy ott megerőszakolja. Egy olasz fiatalember azonban észrevette a történeteket, és segített a lánynak megszabadulni az afrikai támadójától, valamint értesítette a rendőrséget is. A helyszínre néhány perc megérkeztek a járőrök, és beazonosították az afrikai férfit, akit felismert az áldozat és a tanú is. A migránsról kiderült, hogy szabályos tartózkodási engedéllyel van Olaszországban, nem illegálisan. Letartózta

A migránsok megtámadtak egy szenátort Torinóban

Két észak-afrikai migráns ma éjjel megtámadta és kirabolta az Öt Csillag Mozgalom egyik szenátorát. Ez az olasz párt igen kétértelmű a migráció tekintetében. Bár bevándorlás ellenes programmal kampányoltak a választások idején, de később minden olyan törvényt elfogadtak, ami elősegíti azt. Most a szenátor a saját bőrén érezhette azt a bűnözés cunamit, amit az olasz állampolgárokra rázúdított az ellenőrizetlen és tömeges migrációval ő saját maga is. Az öt csillagos Alberto Airola szenátort éjjel fél kettő körül  támadta meg a két migráns abban a torinói negyedben, ahol él. A két észak-afrikai férfi ököllel többször arcon ütötte, és ellopták a mobil telefonját is, majd elfutottak. Az olasz szenátornak a negyed lakói segítettek, bekerült az ambulanciára, és hamarosan a csendőrök is megérkeztek. A 47 éves politikusnak az állcsontját törték el a migránsok. Még nem tudni, hogy véletlenül lett ő az áldozat, vagy direkt őt támadták meg, mivel felemelte szavát a helyi kábítószer ügylete

Migránsok követnek el tízből négy nemi erőszakot Olaszországban

Durván megdőlt az olasz baloldal azon álláspontja, hogy az olaszok több nemi erőszakot követnek el, mint a bevándorlók. Az erőszakolók 40 százaléka migráns a hivatalos statisztikai adatok szerint, míg a lakosságnak csak közel tíz százalékát teszik ki. De a baloldali liberálisok továbbra is őket védik az általuk elkövetett tett súlyosságát és kulturális hátterét elkenve. A múlt pénteki éjjeli brutális nemi erőszak óta, amikor kivételes kegyetlenséggel erőszakolt meg egy lengyel turistát Rimini tengerpartján egy négy fős észak-afrikai bűnbanda, különösen sok szó esik a témáról az olasz közéletben és sajtóban. Továbbra is jellemző az a tendencia, hogy a jobboldali politikusok a migráció számlájára írják az ilyen eseteket, míg a baloldali politikusok, bár magát az erőszakot elítélik, próbálják azt hangsúlyozni, hogy minden erőszak egyforma, és az olaszok több nemi erőszakot követnek el, mint a migránsok. Az olasz központi statisztikai hivatal adatai azonban mindent elmondanak arról,