Bejegyzések

Menekültnek adta elő magát a terrorista Irakban

Kép
Egy jazidi lány, akinek sikerült elmenekülni az Iszlám Állam fogságából, a facebookon ismerte fel az őt többször is eladó rabszolgakereskedőt azok között, akikkel a terrorszervezet karmaiból kiszabadult menekültként készítettetek riportot Irakban. Ivana Waleed, aki korábban az Iszlám Állam szexrabszolgája volt, alig akart hinni szemeinek, amikor a meglátta a magát menekültnek állító terrorista férfit a riportban. A facebook oldalán írta meg egy bejegyzésében, hogy biztosan felismeri a férfit, mivel többször is eladta őt, és soha többé nem fogja elfelejteni az arcát. “Ő az, - jelentette ki az iszlám államos férfi fotóját megosztva az oldalán - Abi Alinak hívta magát, és ő volt a felelős több ezer jazidi lány adásvételéért. Én is egy voltam közülük, és engem az egyik barátjának adott el.” A közösségi médiában tett nyilatkozatát követően az egyik szatellit kurd tévécsatorna, a Rudaw  interjút is készített a vele. Ivana, aki most Németországban él menekültként, azt kéri az i

A saría miatt majdnem a tengerbe fulladt egy muszlim nő egy olasz strandon

Egy muszlim nő hánykolódott a tengerben egy olasz strandon, a vele lévő férfi azonban nem segített neki, és a fürdőmestert sem engedték a közelébe. Végül egy női fürdőmester mentette ki a tengerből, a muszlim férfi meg még csak annyit sem mondott, hogy “köszönöm”. Hajrá saría-hívők és támogatóik! Így lesz jobb tényleg a világ... Sokat hallhatjuk manapság a hírekben a saría szót, mint az iszlámot vezérlő “isteni” jogi előírásokat, szokásrendszert. A pontosság kedvéért hívjuk segítségül a wikipédia meghatározását, hogy jobban képben legyünk azt illetően hogy mi is az a saría: “A saría (arabul: شريعة) az iszlám erkölcsi, morális vezérelve, az iszlám teológiai rendszerében az Isten (az iszlám elnevezés szerint Allah ) által meghatározott, helyes viselkedés, szubsztanciális jog. A saría kiterjed a mindennapi élet valamennyi területére, még a tisztálkodási és étkezési előírásokra is. Legfőbb célja a közösség szabályozása. A saría vallásjogot – ellentétben a nyugati jogi felfogással

Az integráció mintapéldánya volt a barcelonai merénylő

Kép
A barcelonai merénylő teljes mértékben beintegrálódott látszólag a spanyol társadalomba. Mintadiák volt, és a munkahelyén is az elsők között tartották számon, nyugodt és csendes, kissé félénk fiú volt a barátai szerint, aki azonban végül kegyetlen módon tarolt végig több száz méteren keresztül fehér furgonjával a barcelonai sétáló utcán számos járókelő halálát és sebesülését okozva.    Gyakran mondogatják szakértők, hogy a dzsihadista terroristák a nyugat-európai társadalmakba beilleszkedni nem tudó muszlim bevándorlókból, és főként köztük is a másod- és harmadgenerációs fiatalokból kerülnek ki a tapasztalatok szerint. A barcelonai merénylő személye azonban ennek teljes mértékben ellentmond. A 22 éves Junesz Abujakub, aki múlt csütörtök délután több száz méteren át egy fehér furgonnal osztotta a halált kegyetlen módon Barcelona belvárosában, a la Ramblas sétáló utcában, Marokkóban született, a Rabathoz közeli Mrirtben. Négy éves korábban költözött át családjával a katalán kisvár

Kiakadt a facebook egy "antifasiszta" bejegyzés miatt

Kép
Egy olasz plébános annyira “antirasszista” és olaszellenes bejegyzést posztolt ki az oldalán, hogy azt már a facebook sem bírta, és törölték. A poszt és a rá adott reakciók mindenesetre jól jelzik dióhéjban az olasz társadal migráció miatti feszültségeit. Don Massimo Biancaloni, a pistoiai Vicofaro plébánosa elvitte a strandra jutalomképpen a nigériai, gambiai, szenegáli menekülteket, mivel jól dolgoztak szakácsként és pincérként “A Ferenc barátai” elnevezésű civil szervezetnél. Ez még önmagában nem is lenne említésre méltó, azonban az olasz pap igen különös szavakkal posztolta ki a facebook oldalán a medencében fürdőző afrikaiak fotóját: “... és ma… USZODA!!! Ők az én hazám, a rasszisták és a fasiszták pedig az ellenségeim!” A facebook oldalára rengeteg rosszalló hozzászólás érkezett a bejegyzésére, amelynek híre Matteo Salvinihez az Északi Liga vezetőjéhez is eljutott, és ő is megosztotta azt a következő mondatokkal: “Ez itt Massimo Biancalani az anti-ligás, ant

Tönkretették a migránsok a turizmust az olasz kisvárosban, Fiuggiban

Kép
Megöli a turizmust az olasz kisvárosokban a migráció, és egyre többen követelik, hogy szüntessék meg a betelepítésük a turisták által közkedvelt településeken. Ebben az évben döbbentek rá a kb. tíz ezer fős  olasz kisváros, Fiuggi lakói, akik településére mintegy 300 migránst érkezett, hogy lassanként elpártoltak tőlük a turisták. A közép-olasz Fiuggi a termálfürdőjéről híres egész Olaszországban. Fiuggi lakóit már a 2010-es válság is sújtotta, már akkor lecsökkent a bevételük a turizmusból, de a migránsok érkezése még csak tovább rontott a helyzeten. A helyi vendéglátósok már a nyár elején elkezdtek tiltakozni a migránsok jelenléte miatt, amikor még csak 170 bevándorlót helyeztek el két szállodában a városukban, de hiába. Újabb 80 kapott helyet a városban magánházaknál. Néhány vendéglátós Olaszországban azonban éppen a migránsokban lát jó üzletet, mivel azok befogadása folyamatos biztos havi bevételt biztosít nekik az államtól. Így a közösségi akarat ellenére megegyeznek a

Genovában is késelni próbált egy marokkói migráns az egyik főtéren

Kép
Az elmúlt napok spanyolországi és finnországi terrorista támadásai után az olasz kikötővárosban is merénylő rohamot kapott egy marokkói migráns, és késsel támadt az emberekre, de hamar leállították az olasz rendőrök. A 23 éves marokkói éjjel 2.30 órakor két nagy késsel a kezében hadonászva támadt rá Genova történelmi belvárosának Lavagna terén néhány bár vendégeire a kinti asztaloknál megmagyarázhatatlan dühtől vezérelve. Rugdalta is az asztalokat, valamint az napernyőket. A marokkói fiatalember a kiérkező járőröket is halálosan megfenyegette, és közölte velük, hogy ne menjenek a közelébe. A rendőrök azonban nem ijedtek meg tőle, és ahogy egyre közelebb értek hozzá, a támadó eldobta a késeket, és menekülőre fogta. Azonban néhány méter után elfogták, ekkor próbált kiszabadulni a rendőrökre néhány ütést mérve, de sikertelenül. Végül letartóztatták erőszak, fenyegetés, hatósági személy elleni támadás és jogtalan fegyver és sérülés okozására alkalmas tárgy viselése miatt. Gent

A migránsok Agrigento strandjaira érkeznek legújabban

Kép
Észak-Afrikából kisebb hajókon jönnek az illegális migránsok mostanában a dél-olasz strandokra kisebb csoportokban, majd rendszerint nyom nélkül el is tűnnek a kontinensen. Tegnap reggel egy 11 méteres motoros halászhajó kötött ki a szicíliai Agrigento járásának egyik strandján, majd mintegy 40 észak-afrikából érkező migráns ugrott ki belőle, és gyorsan elfutottak a legközelebbi település irányába, hogy minél hamarabb elbújjanak az olasz rendőrök elől. Az Agrigentói Tengeri Környezetvédelmi Szövetség azonban felvette az eseményt, és a felvétel felkerült a youtube-ra. Az Il Giornale olasz lap internetes kiadása szerint ez rendszeresen megtörténik a dél-olasz strandokon, és nem is lehet tudni, hogy valójában hány illegális bevándorló érkezik  így Olaszországba. Ők teljesen ellenőrzés és regisztráció nélkül eltűnnek aztán a semmibe a kontinensen. Többnyire csak a tengeren magukra hagyott hajóik jelzik az érkezésüket. Az invázió folytatódik, és a nagyon fejlett Európa tehetetlenü