Bejegyzések

Pucér afrikai migráns járókelőket vert meg Milánóban

Hat csendőr tudta csak leállítani. Ez lenne az új életstílus, amit a migránsoktól át kell vennünk… Ironizált facebook oldalán az Északi Liga elnöke. Július 5-én Matteo Salvini, az Északi Liga olasz párt vezetője, a facebook oldalán osztotta meg a milanotoday.it elképesztő cikkét, amelyben arról adott hírt az internetes oldal, hogy egy nigériai migráns Milánó Busto Arsizio negyedében az utcákon pucéran és részegen mászkálva számára ismeretlen járókelőket vert meg, valamint kukákat borogatott fel. A helyi csendőrök rövid időn belül 50 jelzést is kaptak szerdán este az utcán őrjöngő pucér nigériai migráns miatt. A pucér afrikai először egy nőre és egy idősebb emberre támadt rá, majd két másik férfire is, akik az előbbiek segítségére siettek. Ezek után a nigériai tovább menve az utcán egy negyvenes algériai férfi ellen is fizikai agressziót követett el, elkezdte őt rugdosni és ütlegelni, és a pénztárcáját is el akarta venni. Ezen  a ponton érkeztek meg az olasz csendőrök, és ava

Volt EU-s bizottsági elnök szavára sem nyíltak meg a francia kikötők a migránsok hajói előtt

Romano Prodi a francia kikötőknek a bevándorlók hajói előtti megnyitására szólított fel, de a Marseille alpolgármester szerint ők ezt nem tehetik, mivel akkor a migránsokat is nekik kell ellátni. A neves olasz politikus, aki 1999. és 2004 között volt az Európai Bizottság elnöke, néhány napja a tv2000 olasz csatornának adott interjújában azt sürgette, hogy Franciaország nyissa meg a kikötőit a migránsokat segítő hajók előtt, mivel éppen ők kezdeményezték annak a polgárháborúnak a kitörését, aminek a következtében elkezdődött a mostani migrációs áradat Líbiából Európába a Földközi-tengeren át. Prodi egy nagyon különleges kijelentést is tett Kadhafival kapcsolatban az interjúban. Elmondta, hogy a volt líbiai vezető sokszor fenyegette őt azzal, hogy migránsokat küld rá Olaszországra, de mindig meg tudtak egyezni vele valahogy, mivel Kadhafi egy egységes líbiai állam tényleges feje volt. A mostani vita alapja a két európai állam között az, hogy olasz kormány a múlt hét közepén

Genovában terrorista gyanús imám

Genovai imám után terrorizmus miatt nyomoznak, de ő tartózkodási engedélye meghosszabbításáért perel. Mohemed Naji egy marokkói állampolgárságú imám, aki Genovában él és prédikál. Mecsete Ligúria székhelyének egyik legnépesebb városnegyedében, a Sampierdarenában található, ám az a nyomozók szerint a terrorista jelöltek igazi és valóságos gyűjtőhelye. Az imám ellen terrorizmus miatt folytatnak vizsgálatot, és ezért idén januárban elutasították a tartózkodási engedélye meghosszabbítását. Az imám azonban nem akar elmenni Olaszországból, ezért a bírósághoz fordult azt követelve, hogy adjanak neki tartózkodási engedélyt. A terrorizmus miatti nyomozáson kívül egy másik vád is van az imám ellen, Afrikából Észak-Európába történő illegális autókereskedésben való részvétellel is gyanúsítják őt. Úgy tűnik, hogy ebből az illegális tevékenységből befolyó pénzzel az Iszlám Államot finanszírozták.   A 33 éves Mohamed Naji jól ismert a szalafista radikálisok körében, és a rendőrség ve

Svéd hadihajó és az "önkéntes hajótörött" migránsok

Nem állt le a migránsok beszállítása Olaszországba, ma egy svéd hadihajó vitte oda őket. Ma reggel a Bkv 002 svéd hadihajó 650 migránst hajózott be Catania kikötőjébe, akiket a Líbiai-tengeren gyűjtöttek össze különböző “mentési” műveletekben. Tegnap 1.300 migráns érkezett olasz kikötőkbe. Közülök 650-en a svéd parti őrség Frontex kötelékében működő hajójával jöttek, míg a többiek brit haditengerészet hajóival az Eunavformed művelet keretében.   Szerdán Olaszország EU-s nagykövete, Maurizio Massari találkozott Brüsszelben Dimitrisz Avramopulosz migrációs főbiztossal, hogy tájékoztassa őt az olasz kormány azon szándékáról, hogy lezárják az olasz kikötőket a migránsokat szállító külföldi hajók előtt. Ezt azzal indokolta, hogy országa már nem tud megbirkózni egyedül a rá nehezedő migrációs nyomással. Az Európai Bizottság azonban világossá tette, hogy a Triton és a Sophia EU-s földközi-tengeri missziók műveleti szabályai nem változhatnak meg. Ezek azt írják elő, hogy a fen

Migrációs vészhelyzet Olaszországban

Az olasz belügyminiszter megszakította amerikai utazását, és  sürgősen visszatért Olaszországba az elmúlt napok migrációs eseményei miatt. Csupán az elmúlt néhány napban több mint 10.000 migránst gyűjtöttek össze a líbiai vizeknél, és szállítottak be olasz kikötőkbe az NGO-s hajók az olasz parti őrség hajóival karöltve. Sőt még a svéd parti őrség egyik hajója is arra járt "véletlenül", hogy segítsen a gumicsónakázó migránsokra vadászásban, amit ők mentésnek neveznek. Renato Brunetta, a Hajrá Olaszország jobb-közép ellenzéki párt képviselőházi frakció vezetője, az Olaszországban érkező migránsok számának drasztikus megnövekedés miatt  felhívással fordult az olasz belügyminiszterhez, hogy zárják le az olasz kikötőket, és irányítsák a hajókat más európai kikötőkbe. A nagy számú migráns érkezésén túl még más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy Marco Minniti váratlanul visszatért Olaszországba amerikai útját megszakítva, hogy személyen is jelen legyen a migrációs

Már a New York Times is kiakadt az NGO-s hajókra

Az új mentési stratégiával, hogy az NGO-s hajók a líbiai vizek határára mennek a migránsokért, szinte duplájára nőtt a tengerbe fulladás miatti elhalálozások száma köztük. Az Földközi-tengeren működő NGO-k tevékenysége már hónapok óta téma a nemzetközi sajtóban a Frontex jelentései és Carmelo  Zuccaro, Catania ügyésze áprilisi sajtónyilatkozatai következtében. Az NGO-s hajók körülötti vihar azóta sem szűnt meg igazából, az olasz jobboldali politikusok és sajtó folyton szóba hozzák a kártékony szerepük, különösen akkor, amikor hirtelen sok migráns érkezéséről szólnak a hírek. Az NGO-s hajók viszont továbbra is azt mondogatják, hogy ők hasznos humanitárius feladatot látnak azzal, hogy kimentik az embereket a tengerből, habár már Zuccaro ügyész is jelezte, hogy valójában csak növelik a halottak számát a jelenlegi működésükkel. Egy június 14-ei írásában már a New York is elkezdte ostorozni a NGO-s hajókat a Nemzetközi Migrációs Szervezetre (International Organization for Migra

Feljelentették Sorost Catania ügyészségén

A Forza Nuova feljelentette Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel attól tartanak, hogy Olaszországot veszélybe sodorja a migrációval. A Forza Nuova radikális jobboldali olasz párt közleményben tudatta néhány napja, hogy feljelentették Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mivel Soros az által finanszírozott nem kormányzati szervezetekkel a migráció jelenségére spekulál. Roberto Fiore, a Forza Nuova nemzeti vezetője elmondta, hogy Soros elleni feljelentést szicíliai jogi szakértők támogatásával készítették el, amelyben rámutatnak arra, hogy sok százezer külföldi anélkül jut el Olaszországba, hogy joguk lenne menekültstátuszra, nagy károkat okozva ezzel az államkasszának. Valamint a több hivatalos szerv által jelzett konkrét terrorveszéllyel is foglalkoznak a feljelentésben, amit a migráció okoz, akár terroristák beszivárgása miatt, akár a már itt lévő migránsok radikalizációs veszélye miatt. Giuseppe Provenzale, a párt nemzeti altitkára és a szicíliai szervezete vezetője